Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)

1938-08-17 / 186. (4629.) szám

1138 augusztus 17, szerda. titiÍMH idő várktté Hétfőn az egész köztársaságban esős volt az időjárás. A legnagyobb csapadékot Ungránál (31 mm) jelentették. — Időjóslat: Nyugaton félig derült és meleg, Szlovákiában és a Kárpá­tokban esőre és csapadékra hajló, nappali hő­mérséklet 20 fok, éjjel hűvösebb, északnyugati szél. Kitünően sikerült az új Hírek lévai autókar-utazása POZSONY. — (Szerkesztőségünk jelenté­se.) Mint beszámoltunk róla, testvérlapunk, a Pozsonyban megjelenő Uj Hírek a János vitéz lévai szabadtéri előadásaira autókar utazásokat rendezett, melyek kitünően sikerültek. Szomba­ton három hatalmas autókaron közel száz po­zsonyi és pozsony környéki vendéget szállított az Új Hírek szerkesztősége és kiadóhivatala Lévára, akiket ünnepélyesen fogadtak és az uta­sokat a rendezőség nevében Majthényi László üdvözölte szép beszéddel. Vasárnap egy autókar indult több mint negyven vendéggel. A szombati utazás autókarjai dél­után négy órakor Nyitra előtt, megállottá­k és két perces részvéttel áldoztak a debreceni repülőszerencsétlenség hét magyar új­­ságíró áldozata emlékének, a­kiket ebben az időben temettek Budapesten az egész ország egyetemes gyásza mellett. Az autókarok utasaihoz Erényi István nyugalmazott pénzügyi főszámvevő inté­zett néhány szót a hősi halált halt magyar új­ságírókról. C­ialal IftánilAb ^!^re a német nyelvíró, B­SCsISSb IÍSÍSbIJp OK elsajátítására a legjobb^^ s alkalmat nyújtja a Nőképző Egyesület Leányotthona 1 —Töchterheim d. Verelnes f. Frauenbildung Troppau, I Zacpalgasse 28. Ellátási dij havonkint Kő 450.— I Bővebb felvilágosítás prospektusaink által.­­ MAGYARNYELVŰ POLGÁRISKOLAI ESTI TANFOLYAM FELNŐTTEK RÉSZÉ­RE POZSONYBAN. A pozsonyi állami ma­gyar polgári fiúiskola polgári iskolai esti tanfo­­lyamot rendez olyan felnőttek részére, akik a polgári iskola I—III. évfolyamaiból bizonyít­ványt óhajtanak szerezni. A bizonyítvány a mi­nisztérium ipartörvénye értelmében minden ipar­ág űzéséhez szükséges. Érdeklődők az I. sz. ál­lami polgári fiúiskola magyar tantestületénél, Zoch-u. (Torna-u.) 11 Ib. sz. alatt kaphatnak felvilágosítást. A beiratkozáshoz szükséges az elemi iskolai ötödik osztályos bizonyítvány, to­vábbá az állampolgársági és születési bizonylat. A résztvevők esetleg tankönyveket is kaphat­nak. Tanítás hetenkint háromszor, 4—4 óra, mégpedig megegyezés szerint 5—9, vagy 4—8 órák között. A tanfolyam tandíja havi 75 koro­na. Magyarok, ne halasszátok el e kedvező ala­kaimat és iratkozzatok be tömegesen e tanfo­lyamra! Manapság mindenütt követelik az isko­lázottság kimutatását és könnyebb a kenyeret is megkeresni, ha jobb iskolai végzettséggel ren­delkeztek.­­ ÉGŐ GYERTYA MELLETT BENZINT. Beregszászi tudósítónk jelenti: TÖLTÖTT Az ugo­­csai Feketehegy községben Szider László gazdálko­dó éjszaka csépeltetett. A sötétben gyertya mellett töltötte meg a cséplőgép benzintartályát. fénye A rendkívül gyúlékony folyadék a gyertya lángjától tüzet fogott és pillanatok alatt lobogó lánggal égett. A vigyázatlan gazda ruhájába is belekapott a láng és az idejében magán segíteni sem tudó Szidej ös­­­szeégett. Súlyos sebekkel a kórházba szállították.­­ JÚLIUSBAN 1283 FÜRDŐ VENDÉG REPÜ­LŐGÉPEN ÉRKEZETT PÖSTYÉNBE. Tudósítónk jelenti: Már többször hírt adtunk arról, hogy az idei fürdőévad rekord forgalmat mutat fel. Érdekes, hogy az érkező fürdővendégek egyre inkább használ­ják a repülőgépet. Július havában a repülőgépeken érkezők száma minden várakozást felülmúlt, amen­­­nyiben­ 1283 vendég érkezett a pöstyéni repülőtérre. * 57 — SZERENCSÉTLENSÉGET OKOZOTT A FÁJÓS FOG. Trencsénből jelentik: Még emlékeze­tünkben van a tavalyi vasúti szerencsétlenség, mely a pöstyéni vasúti sorompónál két katona halálát okozta. A szerencsétlenség okozója Mikusz József 57 éves vasúti őr állott a trencséni bíróság előtt, hogy feleljen bűnös mulasztásáért. Tavaly június 16- án éjjel egy órakor katonai teherautó 18 katonával közeledett a sorompó felé. A kocsi vezetője a sötét­ségben nem látta, hogy ugyanakkor személyvonat jön Zsolna felől. Minthogy a vasúti sorompó nem volt leeresztve, teljes gyorsasággal tovább robogott A személyvonat elkapta a teherautót, szétzúzta és a ve­zető mellett ülő két katona a helyszínen kiszenvedett, míg a többiek közül sokan megsebesültek. Mikusz védője dr. Goldberger pöstyéni ügyvéd azt igyeke­zett bizonyítani tanukkal és orvosi bizonyítvánnyal, hogy védence a szerencsétlenség éjjelén súlyos ter­mészetű csonthártya gyulladásban szenvedett és ab­ban a pillanatban, amikor a vonat közeledett, a fáj­dalmaktól elájult és igy nem hallhatta a forgalmi tiszt által leadott jelzést a sorompók leeresztésére. A bíróság rövid tanácskozás után halált okozó gondat­lanságért, az összes enyhítő körülményeket tekintetbe véve Mikusz József sorompóőrt hat hónapi fogházra ítélte és az ítélet végrehajtását két évre felfüggesz­tette. Minthogy az ügyész és vádlott az ítéletben megnyugodtak, az jogerőssé vált, t>bxgaiAWAar­k i­mp POZSONY. — (Szerkesztőségünk jelentése.) A nyugati divizió első fordulójából kitűzött négy mérkőzésből csak hármat játszottak le. A divizió­­újonc vágbesztercei Sparta és a TSK mérkőzés Tapolcsányban a beállott esőzés miatt a honi csapat javára 1:0 arányban félbeszakadt. A há­rom lejátszott találkozásból Komárom, a Vas-Ra­pid és a nagyszombati Rapid szerzett pontokat, tígy a Füleki TC, mint az ÉSE veresége előre látható volt, azonban Zólyom veresége saját pá­lyáján meglepetésnek számít. Az eredmények­ azonban felülkerekedett a KFC s tíz emberrel is (Drózdy még az első negyedórában rándulást szenvedett s csak statisztált), megadásra késztette nagy ellenfelét. Az első gól a 10-ik percben esett, amikor a Drancsik labdájával elfutó Kaczot a büntetőterületen belül elkaszálták és a megítélt tizenegyest Tóth értékesíti, míg a második gólt a 30-ik percben László fejelte, amikor szintén Drancsik remek kiadásából elfutó Kacz ügyesen a hatosra tálalta a labdát.­­ A győztes csapat­ban öt kiemelkedő játékos volt: Vány a kapus, Simon hátvéd, Vitálos középfedezet, Bokrossy jobbfedezet és Kacz jobbszélső, de elfogadható teljesítményt nyújtott a fiatal Drancsik is.­­ A Füleki TC legjobbjai: Reimann kapus, Hoduly hátvéd, Mihók és Siegmund center. Az egész csapat azonban nagyon sportszerűtlen és a vere­séget nem tudta elviselni, ami a bíróval való ál­landó vitatkozásban és durváskodásban nyilvá­nult meg. Laboda bíró sok feltűnő hibát vétett mindkét csapat kárára. 1100 néző. Rapid Nagyszombat — Zólyomi TE 2:0 (0:0) ZÓLYOM­ — 1000 néző előtt a nagyszombati csapat megérdemelt győzelmet aratott a ZTE fölött. Gólok: Bouska és Maleticky, Biró, Varga, Tapolcsányi SK— Vágbesztercei Sparta 1:0 TAPOLCSÁNY. — A mérkőzés 16. percében heves esőzés állott be, úgyhogy Jákob biró a mérkőzést beszüntette. 2000 néző előtt a TSK Molnár révén már egy góllal vezetett. A mecs­esét valószínűleg megismétlik. SPORT A nyugati divízió nyitánya: A Vas­ Rapid megverte az Érsekújvári SE-t, a Komáromi FC megverte a Fülek­ TC-ot A nagyszombati Rapid győzött Zólyomban bobs Az eső miatt félbeszakadt a tapolcsányi mérkőzés a TSK és a Sparta között Vas Rapid —ÉSE 4:1 {2:1) POZSONY. — A mérkőzés meglepetéssel in­dult. Kuziel, az ÉSE új csatára, akit az LTE-ből szereztek, már az ötödik percben megszerezte csapatának a vezetést. A Vas-Rapidot azonban nem zavarta meg a gól, csakhamar magára talált és számos támadás után Fürszt a 20. percben egyenlített. A pozsonyiak fölénye állandósult és a 40. percben Balogh II. 11-esből újabb gólt lőtt. Szünet után is a Vas-Rapid a jobbik csapat. Az 5. percben Janotta, a 32-ben pedig Balogh II. emelték a győzelem arányát. A pozsonyi csapat rajtja jól sikerült, győzel­me megérdemelt volt. A legjobb játékot a két szélső: Balogh II. és Janotta mutatta. Fürszt csak időnként tetszett. A fedezetsorban ismét Hudek volt a legjobb ember. A védelem legjobb­ja Ábrahám volt. Az ÉSE-től, a Ligeti ellen ara­tott fölényes győzelem után, többet várt a pozso­nyi közönség. A csapatnak számos gyenge pontja van, ami erősen lerontotta az összteljesítményt. Egyénileg Kuzsel, Reiner középfedezet és a két hátvéd mutatott legtöbbet. A mérkőzést alig 800 ember nézte végig. A ruttkai Bízik jó bíró volt. Ne féljen s napiér ! SZEPLŐK­­ ellen ARÍ&JJ&E krém egy fogalom ! Garantáltan ártalmatlan, eltün­teti szeplőit, májfoltjait és pattanásait, megfiatalítja, fel- Ciditi arcát. A bársonyos, puha ARIADNE törv. védi. arcbőr titka a friss ARIIADNE krém és szappan 1 — Gyártja és postán naponta friss szállítmányokat küld: AÖI&C&ÜÜ: kémia­ és i­ozmecéscal laboratórium, Ph. Mr. Vasskó Gyula Szent Háromsághoz, gyógyszerész gyógyszertára a PreSov, Masarykova 11.31. -Tel. 230. — Postacsekkentó sz. Praha 82.156. Kérje minden gyógyszertárban és drogériában! * 10 Komáromi FC—Füleki TC (0:0) KOMÁROM­ — Az első divíziós mérkőzésen rögtön a bajnokcsapattal került szembe a komá­romi legénység. A Füleki TC még sohasem szen­vedett vereséget Komáromban, így természetesen igen nagy érdeklődés előzte meg vendégjátékát arra a hírre, hogy erősen meggyengült és így ta­lán megszületik az első komáromi győzelem. A valóság azonban az volt, hogy az FTC csupán Böhmöt nélkülözte, a nagyágyúk, mint Reimann, Zupkó, Sigmund, Mihók, Juracsek, Csukás, Egri stb. mind játszották, ez egyszer azonban meg kellett adnia magát a bajnoknak a lelkes lila fehé­rekkel szemben. Az első félidő teljesen egyen­rangú ellenfelek küzdelmét mutatta, szünet után 7 A PTE nyerte újra a magyar atlétikai bajnokságot A zlini SK Bafa legyőzte az SK libefít és igy az államligába került A Bohemians kikapott Kopistyben ■ A Teplitzer eldöntetlenre játszott Kassán ■ A zöldgyepen befejeződött a selejtezőtorna PRÁGA. — Az államliga-bajnokság selejtező­mérkőzései véget értek. A ligába a győztes SK Li­­ben és a vasárnap őt legyőző SK Bat’a Zlin ke­rült. A Bohemians Kopistyben váratlan vereséget szenvedett és ezzel félbemaradt mérkőzés a Bat’a Zlin—Teplitzer FK ügyében hozandó döntés Semmiképpen nem befolyásolhatja a két első hely kérdését. Ugyancsak nem számított a győztesek szempontjából a hétfői kassai mérkőzés sem. Az utolsó forduló eredményei voltak: SK Bafa Zlin—SK Lib­en ZLIN. — 4000 néző előtt a zlini csapat bebizo­nyította a ligába való rátermettségét, amennyi­ben az eddig veretlen SK Libent fölényesen le­győzte. A mérkőzés kemény, de nem durva küz­delmet hozott, ami a német Lichteneckert bíró erélyének köszönhető. Gólok: Porubsky (2), Kastl, Biró, illetve Jehlick a 11-esből. SK Kopisty—Bohemians 3:2 (2:2) KOPISTY­ — A vrSovicei csapat lebecsülte el­lenfelét, ami a divízióba való visszaesését eredmé­nyezte. folyt, a Az első félidőben egyenrangú küzdelem másodikban a honi együttes fölényben volt és így a győzelmet megérdemelte. 1200 néző: Vogl biró nyomta a Bohem­anst. Gólok: nők (2) és Rés, valamint Kucera és Simek.Buria- Kassai AC—Teplitzer FK 2:2 (2:1) KASSA. (Sportszerkesztőnk távirati jelentése.) Egésznapi esőzéstől felázott talajon, mintegy 500 főnyi néző előtt találkozott egymással idéfőfőn a csehszlovákiai magyar és német bajnokcsapat. A technikás TFK A nehéz talajon jobban érve­LOSONC. — (Tudósítónk távirati je­­­lentése.) A CsMASz kétnapos versenyei­­ nagy sikerrel jártak. A Pálffy-serleget újraj­s a pozsonyi PTE nyerte 42 ponttal a Kassai AC előtt. A versenyről holnapi számunkban­­ hozunk részletes jelentést. nyerült, de a KAC védelme ezúttal nagyon jól volt megszervezve, úgyhogy az eldöntetlen ered­mény hízelgő a honi együttesre. A vezetőgólt a KAC-nak a 16-ik percben Takács szerezte meg Pásztor akciójából. Nemsokára rá azonban Tep­­litz König révén váratlanul kiegyenlített. Ezután változatos küzdelem alakult ki. A KAC újabb gólt szerzett, Ortutay beadását Pásztor értékesítette. Szünet után a TFK volt fölényben, de a KAC vé­delme minden támadást sikerrel elhárított. A 29. percben azonban Schaffer kiadásából Kugler vá­ratlan lövése a KAC hálójába jutott. 2:2. A 36-ik percben a KAC-nak alkalma volt a győzelmi gólt megszerezni, de Pásztor a kapus kezébe gurította a labdát. Az erős iram­u, de végig fair mérkőzést dr. Brüll Gyula jól vezette. A TFK-ban Schaffer, Patzelt, Kugler, a KAC-ban Drab, Takács, Pász­tor és Ortutay tűnt ki. Előmérkőzésen a KAC XI. a Baraki SC-ból gól­nélküli eldöntetlenre játszott. A mérkőzés az MLSz-bajnoksághoz számít. Vezette Kardos. A selejtező-torna állása a Teplitzer FK— Bat’a Zlin 1:0 arányban félbeszakadt mérkőzés nélkül: Liben 10 7 2 1 28:13 16 Bat’a Zlin 9 6 1 2 39:14 13 Bohemians 10 5 2 3 25:17 12 Kopisty 10 3 1 6 11:35 7 Teplitzer SK 9 1 4 4 20:25 6 Kassai AK 10 1 2 7 12:31 4 Új magyar 10 kilométeres futórekord Szilágyi nagyszerű eredménye a magyar atlétikai bajnok­ságokon ■ Szabó Miklós vereséget szenvedett ■ Várszegi 72 méteren felüli dobással győzött a gerelyben ■ ■ BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A BESZKÁRT-pályán kedvezőtlen (szeles és esős) időjárásban folytak le Magyar­­ország atlétikai bajnokságai, amelyek általában jó eredményeket és néhány meglepetést hoztak. Elsősorban Szabó Miklós kudarca az 1500 mé­teren volt nagy meglepetés. Az egyetlen rekord 10 kilométeren esett, míg Várszegi nagyszerű szereplésével igazolta londoni sikerét. A két­napos verseny eredményei voltak: 100 m.: Gyenes (MAC) 10.7, 2. Kiss (BESZ­­KÁRT) 10.9. — 800 m.: Harsányi (BBTE) 1:53.4, 2. Temesváry (BBTE) 1:53.5. — 5000 m.: Simon (BESZKÁRT­) 15:27.4, 2. Csaplár (MAC) 15:28.2. — 110 m. gát: Szabó Endre (MAC) 15.3, 2. Jávor (BESZKÁRT) 15.5, — Távolugrás: Gyurica (BESZKÁRT) 7.39 m., 2. Vermes (BBTE) 7.28 m. — Rúdugrás: Csányi (MAC) 3.70 m., 2. Karlovics (MAC) 3.70 m. — Gerelyvetés: Várszegi (MAC) 72.17 m.(I), 2. Kínál (Nyíregyháza) 59.35 m. — 200 m.: Gyenes (MAC) 21.5, 2. Ráday 22.2. — 400 m­: Görkei (BBTE) 49.2, 2. Vadas (MAC) 49.4. — 1500 m.: Harsányi (BBTE) 4:00.6, 2. Hires 4:00.8. — 10 kilométer: Szilágyi (UTE) 30:56 p. Magyar rekord: 2. Csaplár (MAC) 30:57.4. Ke­len vereséget szenvedett. — Súlydobás: Dr. Da­rányi (MAC) 15.17, 2. Németh (UTE) 14.35 m. — Diszkosz: Kulitzy (BBTE), 2. Remecz (MATSE) 46.30. Remecz most sem tudott baj­noki címhez jutni. — Magasugrás: Losonczy (MAC) 1.76 m., 2. Holló (BESZKÁRT) 1.76 m. A leggyöngébb küzdelem: Bódosi nem indult, a favorit Cserna pedig lemaradt. — Hármas­ugrás: Dusnoky (MAC) 14.47 m., 2. Somló (MAC) 14.34 m. NŐI BAJNOKSÁGOK: 100 m.— Fehér Lola (Phöbus) 13 mp. — Magasugrás: Csák Ibolya 155 cm. — 80 m. gát: Barta Erzsébet (OSC)­ 15.6 mp. — Súly: Regei Matild (OSC) 10.76 m., 2. Kael Anna. — 200 m.: Nagy Rózsi 17.4 mp. — Diszkosz: Ladányi Ágnes (BSE) 35.48 m. — Távolugrás: Fehér Lola 4.86 m. Gerely: Nei­mchliné 30.35 m.

Next