Katolikus főgimnázium, Privigye, 1878
génél fogva lefelé kellett volna csúsznia. E mozgás okát Moseley kanonok így magyarázta meg: az ólom az éj és nap változó hőmérsékének behatása alatt állott; nappal kitágult, mert a nap sugarai melegítették , ha vízszintes síkban fekszik ; tágulása minden irányban egyenletes lett volna, de mert lejtőn feküdt, szabadabban tágult lefelé, mint fölfelé. Ha ellenben az éj hidege következtében összehúzódott, akkor a felső része könnyebben húzódott lefelé, mint az alsó része fölfelé, mozgása tökéletesen olyan volt, mint a gilisztáé, nappal előre csúsztatta az alsó részét, éjjel pedig maga után vonta a felsőt, s ily módon két év alatt 4,7 deciméternyire csúszott lefelé; a legcsekélyebb hőmérsékleti változás is késztette csúszásra. A testek térfogat nagyobbodása a hő új elmélete szerint onnan származik, hogy a hő az összetartó erők ellenében működvén, növeli a test tömecseinek rezgési körét, minél fogva azok egymástól mindég jobban és jobban távoznak és ez által térfogat nagyobbodást idéznek elő. John Tyndall angol tanár a testeknek hő általi kiterjedéséről ezeket mondja:* „Midőn először jöttünk e helyre (ahol az előadásokat kísérletekkel összekapcsolva tartotta) egy kovács pörölyt ejtettem le egy ólom tömbre, és azt találtuk, hogy az ütés az ólmot megmelegítette. Ez előtt azt hitték, hogy a pöröly ereje az ütközés következtében egyszerűen elvész. Rugalmas testekről úgy nyilatkoztak, hogy a test rugalmassága az erő egy részét visszaszolgáltatja és a leeső tömegnek visszapattanását okozza, de a rugalmatlan testek öszszeütközésénél, — ez volt a nézet — az ütés ereje tisztára elvész. Mai ismeretünk szerint ez fundamentális tévedés, nem ismerjük el, hogy valami elveszne, hanem azt teszszük fel, hogy akkor, midőn a leeső pörölynek mozgása megszűnik, csak áthelyezés történik, nem pedig megsemmisülés. A tó- Lásd: A hő mint a mozgás egyik neme. Irta John Tyndall, fordította Jezsovics Károly, az eredeti kiadással összehasonlította Szily Kálmán.