Pro Minoritate, 2015 (1-4. szám)

2015 / 4. szám - DIASZPÓRA ÉS MIGRÁCIÓ - Hermann Gabriella: Az Amerikai Erdélyi Szövetség európai tevékenysége, 1958-1976

Hermann Gabriella jól megírt cikkekkel, komoly könyvekkel" igyekeztek elérni.57 Ennek meg­felelően Zathureczky publicisztikai tevékenysége és a FUEN-ben folytatott tevékenysége mellett ezekkel az eszközökkel igyekezett befolyást gyakorol­ni a nyugat-európai közvéleményre. Számos emigráns lapban közölt cikke mellett kifejezetten az erdélyi magyarságnak szentelt rovata volt a müncheni Nemzetőr folyóiratban, melyet Tollas Tiborral együtt szerkesztett. Az Erdély címmel megjelenő rovat teljes összhangban volt az Amerikai Erdélyi Szövet­ség által képviselt politikai vonallal.58 Velük közösen jelent meg több nyelven is az Erdély, a Nyugat fellegvára című munkája.59 Első témába vágó előadását Erdély és Európa címmel tartotta 1965 júliu­sában az Arbeitsgemeinschaft Demokratischer Kreise (Demokratikus Körök Munkaközössége) nevű szervezetnél, amelyet korábbi tárgyalásai folya­mán Széchenyi György, egy Bad Godesbergben élő emigráns szervezett meg a számára. A megfelelő körökben való ismerkedés számos további, hasonló előadás tartását tette lehetővé leginkább Németországban, Auszt­riában és Svájcban, melyekről rendszeresen beszámolt Teleki Bélának írt leveleiben. A tudományos igényű cikkek írásával szintén igyekezett német nyelvterü­leten ismertté tenni a kérdést. A hatvanas években a Csehországból kitelepí­tett németség központi szemléjében, a Sudeten Bulletin folyóiratban, valamint Kelet-Európa egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Münchenben megjelenő Osteuropában és a Der Europäische Osten című lapban is közölt több ízben tanulmányokat Erdélyről.60 Emellett az azóta már megszűnt, szintén szudétanémet Central Europe Journal című lap is lehozta egy, a hagyatékban is fennmaradt cikkét. Outlines of a New Minority Policy (Egy új kisebbségpoliti­­ sa Teleki Béla levele Zakar Jenőnek, 1967. szeptember 12., OSZK Kézirattár, Teleki Béla hagyatéka, Fond 580, rendezés alatt: 2011.10. 22. 58 Tollas Tibor levele Teleki Bélának, München, 1964. november 24., OSZK Kézirattár, Teleki Béla hagyatéka, Fond 580, rendezés alatt: 2011.10. 22. 59 Zathureczky Gyula: Transylvania, Citadel of the West, American Hungarian Literary Guild (Problems Behind the Iron Curtain Series), Gainesville (Florida), 1965. Könyvé­ben részletesen elemzi Erdély történelmét, kihangsúlyozva Erdélynek a Duna-meden­­cében betöltött földrajzi szerepét. A különböző népmozgásokat és a köztük feszülő ellentétek okait pedig ebben a keretben helyezte el. 60 Flórián Tibor titkári jelentése az Amerikai Erdélyi Szövetség eddigi működéséről, Transsylvania Erdélyi Tudósító, 1965/4., 1. p. A Sudeten Bulletin 1963. októberi számában például az erdélyi magyarságról jelent meg cikke (L.: Hírek, Transsylvania Erdélyi Tu­dósító, 1963/4., 9-10. p.); a Der Europäische Osten című lapban pedig zürichi, az erdélyi magyarság helyzetét tárgyaló előadásának anyaga jelent meg (L.: Hírek, Transsylvania Erdélyi Tudósító, 1966/4., 10. p.). Sajnálatos módon nem mindegyik cikkének pontos közlési időpontja maradt fenn, mivel a hagyatékban csupán kéziratban szerepelnek, hivatalos folyóiratokban pedig pontos hivatkozás nem szerepel.

Next