Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-05-26 / 21. szám

csak a' protestáns kereskedők boltjaik vannak zárva, csak ezek cselédeik nem dolgoznak, csak a' protestáns mesterember munkazaja némult el; a' többiek mind botránkoztatnak zörgő és azon napra nem illő munkásokkal. Ugy­e bizony, ez nem viszonyosság!? A'protestáns keresztyén em­ber ezen ne botránkozzék-e meg? Most már vajjon nem szépen hangzanék-e a' kegy. királyi parancsolatban az, hogy a'róm. ka­tholikusok is viszont, a' két felekezetű evangyél­miak ünnepein semmi botránkozást ne tegyenek? Reménylem, ha kérnők, megadatnék; de ne kér­jük, mert a' nyereség mellett is vesztenénk. E' sorok írására indított az a­ körülmény, hogy ha gyülekezeteink más felekezetűek ünnepeit is teljesen megülni szeretik, annak okai vagyunk mi papok nagyrészben magunk, mert tápláljuk ben­nök az erre való hajlamot, 's szentírási magya­rázataink által bizonyítjuk, hogy különbséget nem teszünk amazok között. Pedig a­ be nem vett ün­nep nekem csak hétköznap és dologtevő nap, ám botránkozzék meg benne akárki, elég azon a' szokott reggeli könyörgés, azután dologhoz. Ez által megbizonyítom, hogy magam felekezete alakját viselem magamon és híveimet azzal ismer­tetem, a* másokét sérteni nem engedem, de az enyimével összekeverni sem szeretem. //. Imádkozás áhítatos modorának gyakorlása. Emberi természetünk elidegeníthetlen saját­sága, hogy a'­hol több éveket töltöttünk el, 's kivált tanulási pályánkat folytattuk é s végeztük, oda gyakran visszaemlékezünk, 's figyelmünket azon tanodára irányozzuk édes örömest. Bennem megvalósult ezen állítás, mióta Sopron főiskoláit elhagytam 's hivatalos helyzetbe léptem. Pap­ságra készültem ott, 's Isten kegyelméből azzá is lettem. Az egyházi szónoklás gyakorlatában ott szereztem én is több tanulótársaimmal, előre már némi gyenge ügyességet, bátorságot és szokást több hallgatók előtt felléptetésre. Soproni isko­kolák ebbeli érdeme tagadhatatlan, hogy a­ papi hivatalra készülő ifjakat nagy időtől fogva gya­koroltatta az egyházi szónoklatban, és pedig ma­gyar's német nyelven; a' soproni buzgó népnek is köszönet azon részvétért, mellyet nyilvánít a' deákok predikátiója (Studenten-Predigt) iránt. E' felette hasznos és szükséges egyházszó­noklati gyakorlat az a" tárgy, mellyet most egy hiányában kiegészíteni akarok. Ugyanis az ifjak összegyűlnek a­ főiskola szónokteremében, dél­előtt, honi nyelven tartandó istenszolgálatra; dél­után pedig ismét bemennek istentisztelet-tartásra, német nyelven. Buzgó éneklés után fellép, vagy szinte már éneklés kezdetekor a* szónokszékben ül *) a' leendő ifjú pap, 's fohász után prédikál szokás szerint; elvégezvén, Áment mond, s aztán nyomban tanuló ifjak szájába illő áldást ad: „der Friede Gottes, welcher höher ist" 'stb. tehát szó­noklat után nem imádkozik könyvből, mint a­ nagy templomban és minden gyülekezeteinkben az tör­ténni szokott. "S ez az, a­mire akarom figyelmez­tetni a­ szent vallás hirdetésére készülő ifjúságot, hogy az egyházi szónoklat ezen kiegészítő részé­ben is magát gyakorolja. Igen, imádságot olvasni fel könyvből prédikác­ió végeztével, ugy a' ma­gyar, mint a' német egyházi szónoklat után. Az áhítatosan, buzgón, szíve mélyéből imád­kozó pap után, a' körülötte összesereglett nép, oh, me­ly jóízűen imádkozik. Ezt pedig, hogy a' pap édes, elfoglaló kellemmel tudja tenni, szorgalmas gyakorlás és maga próbálásába kerül. A­ gyüle­kezet előtti imádkozásnak megadni tudni a­ szük­séges hangot és illő menetet, többszöri gyakorlás által lehet csak. Kezdjék meg tehát, barátim, e* figyelmeztetésemet azért, mivel szükséges 's önök tökéletesítéséhez tartozik. A­ többi főiskoláinkban is, ha eddig nem történt volna, hol egyházi szó­noklás-gyakorlat létezik, fogadják figyelmezteté­semet örömmel. Hogy ne mondja utóbb felőlük a­ hallgatóság: prédikálni megtanult a­ mi papunk, de utánna imádkozni nem tudunk áhítatosan, mert azt nem tudja mondani szépen. Az imádságnak modora millyen legyen, azt is itt meg kellene határoznom, mint ki már ezt a' sz. foglalatosságot néhány év óta folytatom. Ne le­gyen az valamelly belső lelki tűznek majd igen erős,­majd igen gyönge lobbanása, melly által szinészeti alakot ölthetne magára, és a* mellyet a' nép az imádkozó után nem mondana, hanem reá nézvén, öt bámulná. Ne legyen frisen is mond­va , m­ert az áhítatosság gyors szekéren nem szokott járni. Ne legyen akadozó olvasással mondva, mert ezt még a' gyermek sem szereti hallani, hát a' felnőtt, *s az áhítatosság édes menetét megzavarja. Hogy ez ne történjék, az imádsággal előre már kell ismerkedni, és az ifjú olvassa el azt tanulószobájában vagy kin a­ kertben és sza­bad téren magánosan, mint ha százak volnának körüle. Legyen tehát az imádkozás szent alázattal előadva, mérsékelt lelki tüzzel, az arczokból kitünö szent buzgósággal, érthető tiszta beszéddel, a* szókat el nem harapván. Igen, mert a* papnak tiszta beszédünek kell lenni. Mellyik legyen az imakönyv, mellyet e' szent foglalatossághoz használjanak, azt önmaguktól is tudják, barátim, ha nem nevezem is. Azonban­ ajánlom az agendát és Horváth Sámuel imádságos könyvét, különösen pedig Szikszayt, kiről el lehet mondanom, hogy kedvem szerint tudott irni imád­ságot, mellyekben predikátzió utáni imapéldák vannak adva, ezekből némi kihagyásokkal lehet imádkozni; vagy pedig önök köréhez illőt, ha e* lapokba valaki készítene és elfogadható lenne, azt, a­­mit én is megkísértek jövő alkalommal. Végre csak azt óhajtom, hogy e* sorokat hi­ helyesebb volna, ha csak az utolsó énekversnél lép­ne fel. F.

Next