Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-10-18 / 42. szám
ama nagy tüzet, ama nagy világosságot a' reformátiót meggyújtotta. Nagy dolgokat tanított Luther azon kor szelleméhez képest, Romának ellenmondani, — az igazságnak pártját fogni ekkor még csoda volt, — a' világ suttogva beszélt a' szegény barátról, ki az előtt néhány évvel házak ablakai alatt énekléssel kereste, mint tanuló, élelmét, ő pedig a'világ hallattára szólott, 's beszéde az ismeretes világot átzengette. Rövid idő múlva szoros volt Luther hallgatóinak a' kis kápolna, 's parancsot kapott a' város tanácstól, hogy a' székes egyházban tartsa szónoklatait. Ez legyen azért elmondva, hogy mi jelenkori egyházi szónokok feleljünk meg magunknak e kérdésre: „Mi lenne mi belőlünk, ha hetenként annyit fáradnánk az igazságért, mennyit Luther csak egy nap is fáradt ?" 6) A protestáns pap eke a maga hivataláról. Azt mondja Luther: „hozzá kell szokni a' papokról ugy szólni, mint az irás tartja. Eléggé világos, hogy az apostol egész néptömegeknek mondja; ti vagytok Istennek választott népe." 'sa't. Vannak ugyan némellyek a' gyülekezetekben, kik hivatalnokok és szolgák 's arra kötelezvék, hogy azokban tanítsanak, és a' sákramentomokat kiszolgáltassák : de papok vagyunk Isten előtt mindnyájan, ugy mint keresztyének mert ámbár mi köre és kősziklára helyheztettünk, ki a' legfőbb pap az Isten előtt, és bírunk mindazzal, mivel ő birt, mindazonáltal egy paphoz illő dolog , hogy ő Istennek hirdetője legyen, és azon hivatása van, hogy az ő igéjét tanítsa. De minden keresztyén taníthatja ezt, hirdetvén egyike a másiknak Isten hatalmas tényeit, — mikép váltatnánk meg mi a bűntől, — mikép hivatunk az öröklétre. A világosság kedves dolog Isten előtt, mert erre vannak híva az emberek, — hívogasson azért minden ember a'világosságra, kitől mint telik. Ahol azért embereket láttok, kik ezt nem tudják, utasítsátok és tanítsátok, mint ti is tanultátok. Mi úgy látjuk, mondja tovább Luther, „legfőbb kötelességünk nekünk keresztyéneknek, hogy hirdessük Istennek tökélyeit. Ez legelső 's legmagasabb míve a' szeretetnek, hogy ha valaki hiszen, másokat is hitre vezessen, a' szerint, a' mint ö ahoz jutott. Innen láthatjátok, hogy Krisztus minden embert beiktatott a' külső szónok hivatalába , és nem csupán a' püspököknek adatott ezen hatalom, hanem minden keresztyénnek meg van parancsolva, hogy hitét nyilvánosan vallja, 's másokat hitre és világosságra vezéreljen." Ebből láthatjuk, mit tartott Luther a' „hierarchia ordinisről, 's mint kell egy protestáns papnak is nézni hivatalát, hogy t. i. ez papi származási fánkat fel nem viszi egész azon szikláig, mellyre a' pápai, püspöki hatalom szeret támaszkodni. — Értsenek tehát erről azok, kik a' superintendens körül püspöki füstöt szeretnek illatoztatni. Lutherről, midőn az augsburgi országyülés alatt Coburgban tartózkodott: „Én nem győzök eléggé csodálkozni Luthernek illy szigorú időkbeni szilárdságán , örömén és hitén, ezekben pedig még napról napra erősödik az Isten beszédének szorgalmas olvasása által. Egy nap sem múlik el, mellyen ő legalább három órát imádságra ne szentelne. Én egyszer szerencsés voltam őt halgatni, midőn imádkozott. Boldog Isten , micsoda szellem, micsoda hit van az ő szavaiban! olly buzgón fohászkodott, mint gyermek, ki tudja bizonyosan, hogy jó atyjával beszél. „Én tudom, így szólt ő , hogy te a' mi édes Istenünk és atyánk vagy. Bizonyos vagyok azért benne, hogy a'te gyermekeidnek üldözöit ki fogod irtani; ha te ezt nem tennéd, ugy a' veszedelem tied és mienk lenne. Az egész mív, mellyben mi fáradunk, tied; a' mit mi tettünk azt kellett tennünk; azért, édes atyám, légy kegyelmes azt megőrizni!"4 „Midőn ekkép hallom én őt imádkozni, mond tovább Dietrich, csengő szavával: égett szívem a' nagy öröm miatt, mert olly kedvesen 's áhítatosan beszélgetett Istennel, mintha bizonyos lett volna, hogy mindennek úgy kell megtörténni, mikép ő kívánta." Hogy Luther nagy vállalatjának súlyos terhei közt lelkének tápját találta fel az imádságban, arról kételkednünk nem lehet, mert hivő léleknek ez egyetlen éltető eleme, csak is innen lehet kimagyaráznunk, hogy birta azon sok terhes foglalatosságot egy ember elvégezni, mellyet a történettan Luthernek tulajdonít. Illy Lutheri hitre, vallásos reményre é s buzgóságra nekünk jelenkor papjainak is nagy szükségünk volna. 8) Liturgiai szolgálat. Luther a reformatioról még alig gondolkozott, midőn 1510-ben zárdája ügyében Rómába küldetett; egyben az ott levő egyházak közöl valamellyik ünnepnapon ő is misét olvasott, 's kedves szokása szerint ünnepélyesen 's apostoli buzgalommal végezte azt, ugy hogy míg ő egy misét végezett, a' hirtelenkedő olasz papok hetet is elolvastak más oltárnál, 's kimentökkor e'gunyszavakkal illették őt: „fratello, passa, passa, — ." Luther ezen meg nem zavarodott, hanem szokása szerint végezvén miséjét, elhagyta az egyházat. Egy jele ez ismét a' lelkes pap benső buzgalmának. 9) Luther, mint lelki atya öt beteg mellett. 1540-dik évben Melanchton Weimarban olly súlyos beteg volt, hogy Fridrik Herczeg éltéért rettegett , azért is Luthert Wittembergából sebesen hozzá vitette. Luther érkezésekor barátjának szemei bezárva voltak, értelme elhagyta, szavai hallása elállt, arcza, szemei beestek, sem evett, sem ivott, rá ismerni lehetlen volt. Luther e' látványon igen megrettent, 's igy szólt társaihoz: Isten bocsássa bűnöm, az ördög mint elidomtalan) A' papi magány fohász. Dietrich igy iidította ez arczot:" Ekkor az ablakhoz fordult 's ^tilfc rm *