Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-22 / 47. szám

mellyek ellenvetésekkel állnak itt előmbe, — hogy a' testillesztés a' figyelmet felülhatja, azaz: elvonja, 's csak a' szem gyönyörködik, — a'szív érintetlen marad. Erre rövid feleletem ez: A' testillesztés, ha az al szónoki szerénység ha­tárain belől marad, mint szép ackordban min­den hang, — egyesül a­ szónok ahoz alkalmazott hangjával, 's láz- és hallérzékeinket együtt foglalatoskodtatja 's lepi meg, — csak túlzott testillesztés ez, melly a* hallgatók figyelmét meg­zavarja, 's elöltök kellemetlenné 's erőtlenné vá­lik. — Ennyit elégnek látok mondani a1 memória ajánlására, mert ennek szükségessége sokkal vi­lágosabb, hogysem mélyebb mutogatásokba kel­lene ereszkedni. Csak azt jegyzem még meg, hogy kinek emlékező tehetsége gyenge,azt foly­tonos gyakorlással erősítgesse, — sok tanulással mindazáltal egyszerre sohase halmazza el, mert ez még inkább meggyengíthetné. A' helyekrei emlékezet (memória localis) is ajánlható, mert a' beszéd részeinek kezdetén, 's egyik tárgyról, a' másikrai átmeneteinél segíti a­ memóriát. A' régieknél némellyektöl használt, mesterkélt memóriáról, mellynek a' régieknél Simonides tar­talik létre hozójának, az ujabb időben pedig Ray­mund, — nem tudom mit mondjak. Ők bizonyos külső helyeket tűztek ki lapok gyanánt, 's az azon álló tárgyakat, képeket, irás helyeit, 's a' memórián igy akartak segíteni. Én azt mondom, hogy ez szinte fárasztja az elmét,­­s elvonja az actiora szükséges figyelmet, — azt is mondhatni, hogy hol memória-hiány van, ott nem segít, — hol pedig élénk az, szükség nincs reá. Luc­ Crassus is Ci­cerónál ezt ajánlja: „exercenda est memória, ediscendis ad verbum, quam plurimis, et nostris scriptis, et alienis!!" — *) II. Hang (coxj. Szavalás (declamatio). A' szónoki előadást illető másik főtulajdon az ékes hang 's szavalás, melly a' szónoklat lé­nyegére annyi befolyással van, hogy a'természet ezen ajándéka nélkül a' szónoklatnak sem kel­leme, sem ereje nem lehet. Cicero azt mondja: „neque tam refert, qualia sínt quae dícas, quam quomodo dicuntur." A' nagy szónok ezen állít­anánya mellett harczolnak a' mindennapi példák. Nem hallunk szónokot, ki indító előadás nélkül megrázná a1 kedélyeket, legfelebb is némelly kiemelt egyes mondatok azok mellyek megilletik az érzés húrjait,holott azok is hármas erővel ha­lottak, ha az azokat illető tant adja nekik a­ szónok. A1 nyelv idomítására a1 gyakorlást ajánlhatni, melly annak némi folyóságot szerezhet; de ha a1 nyelv természetileg hibás, ez sem lesz képes meg­adni azon kellemes hangot, azon sima folyóságot, minőt a' szónoki nyelv kiván. A1 sebes nyelv mérsékeltethetik gyakorlás által, de az arczon mindig fenmaradnak az erőltetésnek 's a' nyelv­mérséknek némi jegyei, — a* hang idomtalansá­gát pedig, minők : a' rikácsolás, félhanguság, 'sőt, a' gyakorlás is nehezen, sőt egészen soha ki nem simíthatja. Innen az említett hanggal senki magának a' szónoki pályán koszorút nem nyerend. Minthogy a" hangnak a" szív minden mozdula­tival kell egybehangzani, 's erőteljesen kell ki­nyomnia mindazon kedves, vagy kellemetlen érzelmeket, mellyeket belsőnk tolmácsol, minden indulatnak, érzelemnek saját hangját kell fölke­resni. — A' harag éles, felindult, feddő *s nehez­telést kifejező szavakat kiván; a' szánakozásnak, szomornak adj hajlékony, teljes, érzékeny, sí­rásra hajló's ottan-ottan megszakadozott hangot; gyönyörnek élénk, szende és halk folyamat; a* félelemnek alázatos, kétségeskedő, habozó re­ménytelen, *s csüggedezőt; az erőnek teljes hevü­­ s fontosságot kinyomó egész hangban kell mutat­koznia ; — az unalom, neheztelés, bánalom érzel­meinek saját bús hangját. — Ezenkívül a' kérdő mondatok, felkiáltások saját teljes hangjára, va­lamint a1 beszéd különböző részeibeni szükséges hangra is figyelmezni kell. Más hangot kiván a* a' kezdet vagy bevezetés, mást a1 folytatás, mást az erősítmények, mást a' záradék. — Mi ék­telen és visszataszító a' kezdetben a' magasra emelkedett erős hang, kiáltozás, elannyira, hogy botrányt okoz.*) Itt a' bevezetésben alázatos, kissé szemérmes hangon kezdve beszédjét, készítgesse hallgatóit erősebb indulatokhoz, a' honnan minden hang kiejtése bizodalmat gerjesztő és figyelmet élénkítő legyen. A­ bevezetésről emelkedik a­ hang, és a­ tárgykijelentés után élénkséget ölt magára, — és a­ folytatásban nyílt és természe­tes társalgási hangon kell mindent előadni, hogy azon az erőltetés legkisebb nyomai se legyenek, mert az erőltetés figyelmet botránkoztat, és fü­leket fáraszt. A' bizonyítmányok, erősítmények erősebb hangot kívánnak a­ beszéd akármelly ré­szében. Végre a' záradékra átmenve, emelkedni kell a' szónok hangjának 's mintegy szónoki lel­kesedést kell mutatni, a' közelgető szónoki győ­zelem reményével; azért is hangjának legélén­kebbnek 's legteljesebbnek kell lenni, akár falő, feddő, vagy dicsérő legyen az, 's hallgatóinak jó­ságában, hajlékonyságában bizodalmát kijelentve a' szónok, nyilvánítsa egyszersmind, hogy azon tárgynak, mellyről beszélt, elmulasztása, vagy teljesítése neki igen érdekében áll. A' hang ékes változatosságának ellenébe van téve az egyhangúság (monotomia), melly a' be­szélőt minden szónoki ügyességből kivetkezteti 's tanításra alkalmatlanná teszi, a' hallgatókat unottakká, figyelmetlenekké és néha taníthatja­ *) Némelly esetekben megengedhető a' lapróli beszéd: p.o. gyengélkedő egészség, öregség, polgáriakban a' mun­kával f­elhalmozás. K. *) Meg kell jegyezni, hogy a' kezdet kétféle levén: va­lódi (justum) és heves (vehemens) — azi utóbbiban indulattal beszélhet a­ szónok. K.

Next