Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1847-09-12 / 37. szám
objectiv realitásuk? mivelhogy a' mi értelmünk törvényei, mellyek szerint Ítélünk, relatív határok közé szorítvák; különben is az Istenben, mint véletlenben, még az absolut ellenkezések sem határozzák egymást (t. i. a' mi gondolkozásunk szerint). /?) Meg kell jegyezni azt is, hogy még a' relatív fogalmaknak, relatív igazságoknak, vagyis, a' relatív fogalmakból, közvetített ismereteinknek, csak addig és annyiban tulajdonít elménk objectiv realitást, míg azon fogalmak, igazságok, az ő saját relativitásuk körében maradnak; mihelyt onnan a' tér és idő határain kivül emeltetnek, 's absolut fogalmakra viszonyíttatnak : azonnal csak homályos subjectiv igazságoknak, homályos subjectiv ismeretnek maradnak. P. o. valamint midön azt akarom megtudni, ha két öles continuum rövid-e, vagy hosszú ? ha azt egy másik, véges continuumhoz viszonyítom, tökéletes meggyőződést szerzek annak rövidsége, vagy hosszúsága felől, de ha az említett két öles continuumot a' véletlen continuitáshoz viszonyítom, akkor nem vagyok bizonyos, hogy a' kétölnyi hosszúság rövid-e, vagy hosszú ? Első tekintettel ugyan rövidnek tetszik, mivel a' végetlent mi a' legnagyobbnak szoktuk képzelni , de ha jól meggondoljuk a' dolgot, egyátalában nincs több jogunk az említett két ölet akár rövidnek, akár hosszúnak állítani, mint tagadni; mert a' két öl, magában véve, sem nem hosszú, sem nem rövid levén, ha véletlenhez méretik is, csak illy határozatlannak kell maradnia szükségesképen; azaz, itt a mi ismeretünk csak homályosan subjectiv. Hasonlóképen midőn azt akarom megítélni, hogy valamellyik cselekedetem szabad-e, vagy szükségesképeni? ha azt más embernek, vagy oktalan állatnak cselekedetével hasonlítom össze, akkor világos (subjective-objectiv) meggyőződésem lesz cselekedetem szabadsága vagy szükségessége felöl , de ha említett cselekedetemet az Isten végetlen cselekedeteihez, végetlen munkásságához, tökélyeihez hasonlítom , akkor nem vagyok bizonyos, hogy az én cselekedetem szabad-e, vagy szükséges képem ? Első tekintettel ugyan ugy látszik, hogy cselekedetem mindig szükséges képem, mivel mi az Istennek végetlen munkás erejét a' természet minden pontján jelen lenni képzeljük, azaz, a' természetnek minden pontját Istentől közvetlenül függeni gondoljuk , de ha jól gondolóra veszem, egyátalában nincs több jogom cselekedetemet szabadnak vagy szükséges képemnek állítani, mint tagadni; mert cselekedetem, magában véve, sem nem szabad, sem nem szükséges képeni. Már pedig, hogy az isteni végetlen munkásság az én véges munkásságomat miképen határozhatja szabadnak, vagy szükségesnek, okosságom körén túl esik, vagy, mint fentebb is mondom, itt legfölebb is homályos subjectiv meggyőződést szerezhetek. Nem csuda tehát, hogy e tárgyban a' tudósoknak egy része szintúgy kimagyarázta az emberi cselekedetek szükségességét, mint a' másik része a' cselekedetek szabadságát. Ugyszintén midőn azt akarom megtudni, hogy az én bizonyos veszélybeli megtartatásom isteni gondviselésből történt-e vagy fatumból ? ha embertársamnak ugyanazon, vagy ugyanollyan veszélybeni elveszéséhez viszonyítom , akkor tökéletesen meg vagyok győződve, hogy én gondviselés által tartattam meg; ha pedig megtartatásomat az Isten végetlen tökélyeihez, nevezetesen mindentudóságához, mindenhatóságához viszonyítom, akkor nem vagyok bizonyos afelöl, váljon gondviselés által tartattam-e meg, vagy fatumból ? Első tekintettel ugyan ugy látszik, hogy isteni gondviselésből, mivel mi az isteni gondviselést az Isten mindentudóságából, mindenhatóságából eredőnek szoktuk gondolni , de ha mélyebben megvizsgálom a dolgot,akkor nincs nagyobb okom megtartatásom alkalmiságát vagy szükségességét állítani, mint tagadni: mert az én idő— és térben történt megtartatásom az Istennek téren és időnkivüli végetlen tökélyeiben nem mérheti ki azon pontokat, mellyek az idő és tér határai közt megjelenve vagy occasionalismust, gondviselést, vagy fatalismust közvetítsenek, okozzanak. Mellyre nézve nem csuda, ha e' tárgyban némellyek fatalismust, mások gondviselést következtettek. — Ezekből tehát röviden az a tanúság , hogy a' mi cselekedeteink, mint szintén a történetek, események, magukban véve, sem nem szabadosok, sem nem szükséges képennek, de ha ezek ugyan csak térben és időben jelenő cselekedetekkel, történetekkel tétetnek viszonyba , akkor vagy bizonyosan szabadok, vagy bizonyosan szükséges képesnek , ha pedig absolut fogalmakra viszonyítatnak , akkor szabadosságuk vagy szükségességük az emberi ész előtt bizonytalan ugyan, de azért egyiknek hivésére (hogy czélunkhoz közeledhessünk,hogy boldogok lehessünk) el kell magunkat határoznunk. Ezen elhatározás azonban a' pozitívitásból, p. 0. vallásos tekintetben a' kijelentésből, — szokott folyni. Miből ismét önkényt következik, hogy az emberi szabadság, isteni gondviselés, elevei elrendelés, kegyelem 'stb. csak mint relatív fogalmak, adnak tudatos meggyőződést, mint absolut fogalmak pedig a' hit világába tartoznak,'s ugyanazért csak subjectivos értékek és becsök van reánk nézve. De lássuk már azt, hogy ha a' szabadság és szükségesség, mint ellenkező fogalmak, megállhatnak,— sőt szükséges képeni föltételei egymásnak egymás közt- vajjon mi módon eshetik ez meg? — E kérdés azonban nem azt teszi, mintha azt akarnók megfejteni, hogy a szabadság és szükségesség, minden differentiájuk végső elenyésztével, minő törvények szerint nyelik be egymást, mint metaphysical vagy absolut fogalmak? mivel