Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-18 / 37. szám

Pest, september 18-án 1858, Echo évfolyam. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1­37. szám. ELŐFIZETÉSI DÍJ: 1. emelet. PROTESTÁNS Helybeli, házhozhordással félévre 3 fr. 15, egész évre 6 fr. 30 kr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 30, egész évre 7 fr. p. p. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petii sor többszöri be­iktatásánál 3 pengő kr., egysze­riért 4 kr. sorsa. Bélyegdíj külön 15 p. kr. Szózat honi prot. egyházunk ifjabb lelké­szeihez és segédlelkészeihez. Honi prot. egyházunk, mint egy alvó gyermek, ébredni kezd. Egy hosszú, nehéz álmot végzett el. A nap virrad, s a gyermeknek szunnyadó eszmélete alig észrevehetőn megindult az öntudat felé. A ta­gok egyes mozdulatai jelentéktelenek bár, de egy kö­zel komoly ébredést sejtetnek, a­mikor meg fog in­dulni minden tag, hogy m­unká­l­kodj­ék, mivel­hogy nappal vagyon és végezze a reá bízott dolgokat. Minden tagnak meg kellene mozdulnia, tehát mi sem maradhatunk veszteg. Bennünket egykor az egy­ház reményeinek tekintettek; nem szabad tehát utó­lag esi­átlan magoknak bizonyulnunk, íme már min­den megindult körülöttünk. Ébredez a tanári kar: hazaszerte nem sejtett arányban fejti ki és gyako­rolja erejét; — ébredez a lelkészi kar s ugy látszik seregesen indul ama kúthoz, melynek vizé­től meg nem szomjúhozunk soha örök­ké; — s végre, emeljünk kalapot, ébrednek a Th­ur­zók, Illésházyak is, hogy az egyháznak eleven hívei közé sorakozzanak s egyházunk gyönyörűséges igáját atlas-vállaikra felvévén, régi tisztes állomá­sukat ismét elfoglalják. Ébredjenek fel mindezek kellően, és fel fog ébredni az egyház! — Pengetni hallunk eszméket, mikhez eddig szokva nem valánk, eszméket, melyek — mint az uj pénz — nem az ed­digi, hanem egy ujjá alakulandó állapotnak mérté­kéül ajánlkoznak. Egyházszervezés, — népszerű egyházi irodalom, — belmissio, — egyházi domes­tica, — adakozások nagy mérvbeni megindítása, — tanító képezdék, — theologiai intézet —­­— megan­nyi csirázó s részint már sarjadzó eszme, melyek — adja az ég — nem sokára t­e­r­e­p­é­t y fákká n­ö­vendnek, annyira, hogy az égi madarak reá szálljanak és fészket rakjanak az ágain. — Egy uj szellem lengedez egyházunk ko­pár mezejéri végig, az ébredő kikeletnek áldott fu­valma s az itt ott zöldülő mező neveli a reménynek zöldjét ide­ben s gyorsabb vitorlakibontásra indítja szivünknek hajóját, mely eddig csekély vizek záto­nyán megfenekelve veszteglett. Mi a remény, ha örökké csak remény marad ? Egy elkopott pénzdarab, melyet utóbb a muzeumba küldünk. Mi a szándék, ha egész áldott életünkön csak szándék marad ? Pedig — Uram Isten — mily sok szándékot táplálunk, kivált mi ifjabbak, egyhá­zunk javára, magunknak idvességére, melyek csak amúgy a kéményen füstölögnek el! Egyházunk újra szervezésének s a mi fő — ben­ső életre indításának nagy munkájában mi tétlen né­zők nem maradhatunk. Nem elsők vagyunk, a­kik ezt érezzük, hanem csak elsők, a­kik kimondjuk. Igaz, hogy a vizsgálva szemlélő és tanulva figyelő állás egyelőre inkább díszünkre válik; — de kell, hogy e szerény állásban táplálékot is rakjunk keb­lünk tüzére, melyen egyenként és összesen meleged­jünk. Összesen is, mondom, mert a parázs, ha külön rakatik, elhűl, de halomba gyűjtve soká jótékonyan melegít. A cselekvés szükségéről­ eszmélés az, a­mit ez­úttal öntudatunk színére felhozni szándékoztunk. Ébredő korunknak gondolatszálai nagyszerű épületeknek alaprajzai körül fonódnak; — de ezen épületeknek emelésére nagy erőfeszítés, óriási buzga­lom szükséges. — Adakozni­ ez a jelszó ma, — az adakozási készséget ébreszteni, jelen nagy te­endőink egyike. Ez azon idő, melyben szemlét tart felettünk az Ur s megnehezült ama szavaknak értel­me : Az ő gyümölcseikről ismeritek meg Őket. „A jó fa jó gyümölcsöket terem, a megveszett fa pedig hitvány gyümölcsö­ket terem." — Nem hetek és hónapok szalmatü­ze az, a mi után közanyánk, az egyház soh­ajtoz: egy emberkornak állandón gerjedő buzgalma biztosítja csak a megkezdett épületeknek azon mérvbeni foly­tatását és befejezését, mely Krisztus teste méltóságá­nak megfelel. Hogy az adakozásokban nyilvánulandó bu­­ságnak élesztése nagy részt bennünket illet, a f­elink együtt sóhajtva érzitek. De ép oly bizon is, hogy valamint hitfeleinknek mélyen le kell

Next