Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-09-16 / 37. szám

a mi levelünk által való beszédünknek, azt meg­jegyezzétek (2. Thess. 3. 14.), s az illető egyházi gondnok urak a netalán egyházilag mégis adósok­nak névjegyzékét az egyházmegyei bizottmány elé terjes­szék. Végül szives kérelmünk, forró óhajtatunk az, hogy az egyházmegyeileg kiküldetett bizottmá­nyok adósságmenten találják az egyháztagokat,— hogy a közgyűlés azon határozatát, — miszerint az egyházak a hátralékban levő egyes tagok megnevezésével megróvandók, s a kitűzött cél elérése végett más intézkedések teendők, s erő­sebb eszközök s módok használandók, — végre­hajtani ne legyen szükséges. Igenis, szeretett Atyánkfiai az Úrban! Telje­sítsétek be a mi örömünket! — Végezetre legye­tek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békességesen lak­jatok, — és a békesség és szeretet Istene lészen veletek! Kelt a pesti ref. egyházmegye Pécelen máj. 3-án 1860. tartatott közgyűlésének határozatából. Gr. Ráday Gedeon Torok Pál egyházmegyei gondnok, föesperes. A Gusztáv-Adolf-egylet évi fogy ülése. (B. M.) A Gusztáv-Adolf-egylet ez évi aug. utolsó napjaiban Ulmban tartott főgyűlésének minket illető folyamáról a következő tudósítást vettü­k: Jelen sorok feladata nem lehet a „Gusztáv­ Adolf­alapítványi egylet" ez idei főgyüléséről részletes jelentést adni, azért elég legyen csak általában megjegyezni, hogy a déli német vendégszeretet utólag annál inkább bebizonyult, minél bizonyosabb volt az, hogy az 1859-ben meg nem tartathatott gyűlés ez idén igen látogatott fog lenni. A ma­gyar olvasó közönségre nézve különösen érdekes fog lenni a magyarországi prot. egyház képviselőiről valamit hallani, mit én röviden összefoglalva következőleg kísértek meg előadni: A magyarországi protestáns követek közt legelső felszólaló nyíregyházi seminarium-igazgató Noszág János mindenekelőtt a tiszai ág. egyházkerület nevében és meg­bízásából hálás köszönetet mondott azon szívélyes segé­lyezésért, melyet az egylet úgy egyes gyülekezetek, mint magasabb tanintézetek iránt tanúsított s ajánlotta az egylet további jóakaratába s keresztyéni szívességébe a segélyre még oly nagyon rászorult szűkölködő iskolákat és szegény gyü­lekezeteket. Egyúttal a nyíregyházi tanítóképezdére vezette a gyűlés figyelmét, s először annak történeti fejlő­dését, születését, látszólagos halálát s újra feltámadását, majd jelenlegi szorult helyzetét élénken rajzolván, az inté­zetet az egylet gyámolításába ajánlá. Demeter János s.­hazai lelkész köszönetet mondott gyülekezete nevében a nyert 7,000 forint segélyért s további segedelemért esede­kezett a bomlásnak indult k.-bécsei gyülekezet javára. Szeberényi János, volt selmeci pap a szegény-, szükség-és nyomorral küzdő­­ magyarországi tótok nevében lépett fel, kik annyival inkább rászorultak a segélyre, mivel aristokratiájuk s mágnásaik nem lévén, leginkább Német­ország evangélikus egyháza segélyére vannak utasítva, s ajánlotta különösen a pesti tót gyülekezetet. Dr. Pelech János rozsnyói gymnasium-igazgató élénk színekkel raj­zolta a rozsnyói gyülekezet és iskola fenállása óta való szorongatott helyzetét, azon aggodalmát fejezvén ki, hogy az külföldi segély nélkül nehezen tarthatja fen tovább magát, segélyért esedezett. Van Andel Adorján, ki a benső missió iránti buzgalmáról ismeretes, szót emelt a pesti német ref. gyülekezet nevében. Ezekenkivül szólottak még a megyesi, újvidéki lelkészek és Schenker ministeri fogal­mazó, ki ausztriai császár Apostoli Felségének a protes­tánsok iránt tanúsított kegyelmét kiemelvén, segélyt kért a bécsi ev. árvaegylet részére. A válaszok, melyeket Hoffman szász egyházi taná­csos, mint elnök adott, „többé vagy kevésbbé kedvezők voltak, a szerint, a mint egyik vagy másik a német polgá­rosító szellem mellett szólott," mire megjegyzendő, hogy az egylet Magyarország tanintézeteitől sohasem fogja meg­fogni segítő kezét, de fájdalom, nincs olyan pénzügyi hely­zetben, hogy az iskolákat továbbra is azon mértékben segélyezhetné, mint idáig tette, s a­mit tenni, mindig kedves kötelességéül tekintette. A tanácskozásokat díszebédek követték, melyek fö­lött lelkes szónoklatok mondattak az egyletért, Német- és Magyarországért stb. Mit fog e sorok olvasása után érezni más, nem tudom: én bennem, őszintén megvallom, a legkeserűbb érzés támadt, és szemem majd ki­égett, látván, hogy a nagy Magyarország fiai idegen földre mennek kéregetni, s rimánkodva állják körül az idegen kegyelem asztalát, hogy Lázárokként csipdessék az arról lehulló irgalom­morzsalékot. Nem azon egyes testületeket kárhoztatom, melyek magukra hagyatva, lételük tengetése vé­gett kéntelenek oda fordulni, a­hol valamit vár­hatnak; azon sem ütközöm meg, hogy németor­szági atyánkfiai adományaik nyújtását saját képzelt érdekeik terjesztésére használják fel, s kegyes ajándékaikat hozzájuk való alkalmazko­dásunkhoz szabják. De igenis keserű érzéssel tölt­heti el minden igaz magyar protestáns kebelét,

Next