Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-09-16 / 37. szám
a mi levelünk által való beszédünknek, azt megjegyezzétek (2. Thess. 3. 14.), s az illető egyházi gondnok urak a netalán egyházilag mégis adósoknak névjegyzékét az egyházmegyei bizottmány elé terjesszék. Végül szives kérelmünk, forró óhajtatunk az, hogy az egyházmegyeileg kiküldetett bizottmányok adósságmenten találják az egyháztagokat,— hogy a közgyűlés azon határozatát, — miszerint az egyházak a hátralékban levő egyes tagok megnevezésével megróvandók, s a kitűzött cél elérése végett más intézkedések teendők, s erősebb eszközök s módok használandók, — végrehajtani ne legyen szükséges. Igenis, szeretett Atyánkfiai az Úrban! Teljesítsétek be a mi örömünket! — Végezetre legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békességesen lakjatok, — és a békesség és szeretet Istene lészen veletek! Kelt a pesti ref. egyházmegye Pécelen máj. 3-án 1860. tartatott közgyűlésének határozatából. Gr. Ráday Gedeon Torok Pál egyházmegyei gondnok, föesperes. A Gusztáv-Adolf-egylet évi fogy ülése. (B. M.) A Gusztáv-Adolf-egylet ez évi aug. utolsó napjaiban Ulmban tartott főgyűlésének minket illető folyamáról a következő tudósítást vettük: Jelen sorok feladata nem lehet a „Gusztáv Adolfalapítványi egylet" ez idei főgyüléséről részletes jelentést adni, azért elég legyen csak általában megjegyezni, hogy a déli német vendégszeretet utólag annál inkább bebizonyult, minél bizonyosabb volt az, hogy az 1859-ben meg nem tartathatott gyűlés ez idén igen látogatott fog lenni. A magyar olvasó közönségre nézve különösen érdekes fog lenni a magyarországi prot. egyház képviselőiről valamit hallani, mit én röviden összefoglalva következőleg kísértek meg előadni: A magyarországi protestáns követek közt legelső felszólaló nyíregyházi seminarium-igazgató Noszág János mindenekelőtt a tiszai ág. egyházkerület nevében és megbízásából hálás köszönetet mondott azon szívélyes segélyezésért, melyet az egylet úgy egyes gyülekezetek, mint magasabb tanintézetek iránt tanúsított s ajánlotta az egylet további jóakaratába s keresztyéni szívességébe a segélyre még oly nagyon rászorult szűkölködő iskolákat és szegény gyülekezeteket. Egyúttal a nyíregyházi tanítóképezdére vezette a gyűlés figyelmét, s először annak történeti fejlődését, születését, látszólagos halálát s újra feltámadását, majd jelenlegi szorult helyzetét élénken rajzolván, az intézetet az egylet gyámolításába ajánlá. Demeter János s.hazai lelkész köszönetet mondott gyülekezete nevében a nyert 7,000 forint segélyért s további segedelemért esedekezett a bomlásnak indult k.-bécsei gyülekezet javára. Szeberényi János, volt selmeci pap a szegény-, szükség-és nyomorral küzdő magyarországi tótok nevében lépett fel, kik annyival inkább rászorultak a segélyre, mivel aristokratiájuk s mágnásaik nem lévén, leginkább Németország evangélikus egyháza segélyére vannak utasítva, s ajánlotta különösen a pesti tót gyülekezetet. Dr. Pelech János rozsnyói gymnasium-igazgató élénk színekkel rajzolta a rozsnyói gyülekezet és iskola fenállása óta való szorongatott helyzetét, azon aggodalmát fejezvén ki, hogy az külföldi segély nélkül nehezen tarthatja fen tovább magát, segélyért esedezett. Van Andel Adorján, ki a benső missió iránti buzgalmáról ismeretes, szót emelt a pesti német ref. gyülekezet nevében. Ezekenkivül szólottak még a megyesi, újvidéki lelkészek és Schenker ministeri fogalmazó, ki ausztriai császár Apostoli Felségének a protestánsok iránt tanúsított kegyelmét kiemelvén, segélyt kért a bécsi ev. árvaegylet részére. A válaszok, melyeket Hoffman szász egyházi tanácsos, mint elnök adott, „többé vagy kevésbbé kedvezők voltak, a szerint, a mint egyik vagy másik a német polgárosító szellem mellett szólott," mire megjegyzendő, hogy az egylet Magyarország tanintézeteitől sohasem fogja megfogni segítő kezét, de fájdalom, nincs olyan pénzügyi helyzetben, hogy az iskolákat továbbra is azon mértékben segélyezhetné, mint idáig tette, s amit tenni, mindig kedves kötelességéül tekintette. A tanácskozásokat díszebédek követték, melyek fölött lelkes szónoklatok mondattak az egyletért, Német- és Magyarországért stb. Mit fog e sorok olvasása után érezni más, nem tudom: én bennem, őszintén megvallom, a legkeserűbb érzés támadt, és szemem majd kiégett, látván, hogy a nagy Magyarország fiai idegen földre mennek kéregetni, s rimánkodva állják körül az idegen kegyelem asztalát, hogy Lázárokként csipdessék az arról lehulló irgalommorzsalékot. Nem azon egyes testületeket kárhoztatom, melyek magukra hagyatva, lételük tengetése végett kéntelenek oda fordulni, ahol valamit várhatnak; azon sem ütközöm meg, hogy németországi atyánkfiai adományaik nyújtását saját képzelt érdekeik terjesztésére használják fel, s kegyes ajándékaikat hozzájuk való alkalmazkodásunkhoz szabják. De igenis keserű érzéssel töltheti el minden igaz magyar protestáns kebelét,