Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-27 / 43. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ­hivatal: A lipót és szerb­ utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban. SUCCESSIO ÉS KÉPVISELET AZ ERDÉLYI EVANG. REF. SUPERINTENDENTIÁBAN. (V f.e). Miként változott közelebbről Schioeizban ? A nagy tanács csak a legújabb időben, t. i. 1831. oct. 25-i törvényhozásával rendezte újból a cantonok egyházigazgatását s így a zürichit is, és ez szolgált min­tául a többi német cantonokban is. Ezen rendezés szerint legfelsőbb egyházi testület a gen. synodus, mely a canton­beli összes papság gyűlése az autistes elnöksége alatt, mely évenként legalább egyszer megtartatik. Tanácskozó szavazattal benn vágynak ezen gyűlésben a polgármester és az egyháztanács világi tagjai, mint a kormány képvise­lői; minden tanácskozásairól és határozatairól pedig a kor­mánytanács utján számot ad a nagy tanácsnak, mely a sy­nodus három jelöltjeiből választja az antistest. Maga a synodus pedig választja a capitulumok három jelöltjeiből a decanok­at (esperesek) s ugyancsak ezen synodus vá­lasztja az egyházi tanács kilenc papi tagjait, kiket a nagy tanács erősit meg. A synodust lehet tehát ugy tekinteni, mint a cantoni összes reform, egyház képviseletét; az egy­házi felvigyázó és igazgató testület pedig az egyháztanács (Kirchenrath), melynek elnöke az antistes, tagjai: a nagy tanács által kinevezett öt világi férfiak, kik közül kettő a kormánytanácsból vétetik, és a fenebb emlitett kilenc papi egyén, kik között legalább egy theologiai tanárnak kell lenni. Ezen egyháztanács tagjai választatnak hat évre, de ismét megválasztathatnak. Elhivatása pedig áll a követ­kezőkben : fölvigyáz a capitulumok és egyes egyházak igazgató testületeire, az elhelyezett és el nem helyezett papokra, beveszi a theologusok bizonyitványait, jelen van próbatételeiken, megvizsgálja a papjelölteket s azután ordinálja is. Ezen egyháztanács őrködik az egyháztörvé­nyek felett, nevez ki segédeket , vicariusokat, fel­függeszthet érdemetlen egyházi személyeket; de csak tör­vényszék teheti le. Ugyancsak az egyháztanács adja a meg­ürült papi állomásokra az egyes ekklézsiáknak, talán azon okból, mivel közpénztárból fizettetnek, a három kijelöltet. Előre folyamodni lehet a kormánytanácshoz. Az antistes, mint a papság első hivatalnoka, régen egész életére választatott, az ujabb rendezéssel pedig hat évre, ismét megválaszthatással, s valamelyik egyház papjá­nak kell lennie. A capitulumokra­ felosztás egyezik a polgári me­gyékre való felosztással. Mindenikben van egy megyei egy­házi gondnokság, mint egyházi felvigyázó vagy igazgató tes­tület, melynek elnöke a dékán,1 tagjai pedig két egyházi és ugyanannyi világi ülnökök, kiket a 200 megyei követek választanak hat évre. Ezen testület teendői: a beadott egy­házi panaszokat és peres kérdéseket kezeli, s azokban tanácsokat és visszautasításokat ad; a váló­keresetekben az illető presbyterium utasítására véghezviszi az utolsó bé­kéltetési próbát : minden két évben visitatiót tart egy papi, egy világi tagja által a tollvivőn kivül, s erről az egyház­tanácshoz tudósítást teszen. A capitulum képviseletét pe­dig teszi minden azon egy megyebeli ordinalt elhelyezett pap; a gyűlés elnöke a dékán. Van egy pénztárnoka és jegyzője s évenként kétszer egybegyűlve előkészíti a synodusra menő egyházi s részint theologiai tárgyakat és kérdéseket. A presbyterium — melyet ott Stillstan­dnak nevez­nek, mivel az­ isteni tisztelet után fenmaradnak gyűlésre, — az egyes gyülekezeteknek igazgató testülete, melynek a pap az elnöke, tagjai — a­hol többen is vannak — a többi papok, a polgári elöljáró és az egyházi gyülekezet által négy évre választott négy presbyter és a törlviyő, a­kit csak­ugyan a gyülekezet választ, még­pedig, ha több papjai vannak, rendszerint ezek közül egyiket. A presby­terium vigyáz a gyülekezet egyházi és erkölcsi életére, a­mennyiben nem­ esik a rendőri felvigyázat határába ; há­zassági panaszokban ezen testületet illeti az első békéltetési próba ; felvigyáz a templombeli jó rendre s az ifjúságnak templombeli tanítására; és segédül van a papnak az úrva­csora osztásakor. Az összes egyházi igazgatás utoljára is a nagy tanács alatt áll, ugy mindazáltal, hogy ha az egészet illető tér hozás, vagy organisatio kérdése forog fen, csak a előre tett meghallgatására vagy indítványozására HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petti sor többszöri beikta­tásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr.

Next