Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-26 / 13. szám

mind általánosan érzett szüksége igényli, s ezért a kor­nak működése irányát, kijelölő feladatát képezi. Ilyen ér­telemben volt a dogmák képzésének kora körü­l-belől az a három század, a­melyben a keresztyénség az üldözé­sektől megszabadulva, s az államhatalommal kezetfogva az egyes szétszórt gyülekezetből magát egységes egy­házzá szervezé. Ekkor érezték különösen szükségesnek nem csupán az igazgatás és közérvényű egyforma cultus által egyesíteni a gyülekezeteket, hanem az egyház hi­tének egységét is közös és egyetemes tantételekben, és symbolumokban is kifejezni. — Így tartottak a dogmák megállapításával foglalkozó zsinatok. E zsinatok által szentesített, s szerkezetükre és formájukra nézve mind e napig legtökéletesebb három úgynevezett oecumenicum symbolumban, általában a zsinatoknak minden a tanokra hozott határozataiban is egyedül és kizárólag csak dog­mákat találunk. — Azaz, bennük az egyház mint testü­let, bizonyosságának teljes érzetében minden bizonyítás nélkül csak azt mondja meg, mik legyenek az üdvösségre szükséges igazságok, de hogy miért igazak azok, s miként kell és lehet ez igazságokat az egyes hívőknek gondolkodásukkal megérteni, s subjectiv okosságukkal öszhangzatba hozni ? erről egy szó sincs bennük. — Az egyház azokat a férfiakat, a­kik philosophálásainak az eredményeiből tanait formulázta, atyáiul (patres eccle­siae) tisztelte. De még ha ezek közül valamelyiknek magán­személyisége oly túlnyomó befolyást gyakorolt is a­z egyházi tanok megállapítására, min­t p. o. Augustinusé, az egyház azért biztos tapintattal tudta kiválasztani a kész eredményt az eredményező fejtegetésekből, a dog­mát a philosophemától. Igy p. o. tudjuk hogy a háromság tanát különösen Augustinus értelmében állapította meg az egyház; tudjuk hogy Augustinus mily hosszas és mily speculativ fejtegetések s argumentatiok folytán jutott ez eredményre, mennyire igyekezett ez eszmét ki­magyarázni és megértetni. És a Quicunque symbolumban (a legtökéletesebben a mit ismerünk), szabatosan meg van határozva az isten fogalma, s egyszerűen elmondva, hogy a személyek miben egyenlők, miben különböznek; de egyetlen argumentum, egyetlen magyarázó szócska sincs ott. Ki-ki értse és magyarázza ki magának a hogy tudja. — Avagy az eredendő bűn tanát meg épen majdnem kizárólag Augustinus fejtette ki a pelagianismus elleni vitáiban, s a zsinat határozataiban e tant dogmává emeli, kimondja, a bűn örök létét, a nélkül hogy csak érintené is e tanra vezetett, s annak értelmét megmagyarázott speculativ nézeteket. — Egy egyházi atyánál sem lát­hatjuk világosabban — jegyzi meg egy ujabbkori író — mint Augustinusnál, hogy — miként ő maga mondja, a zsinatoknak tanhatározatait tudományos theologiai vizs­gálódásoknak kell előkészíteni, de a nélkül hogy ama határozatokba a tudományos indokolások is beléjük vi­tetnének. — Ilynemű bizonyításra csak a reflectáló em­bernek — és akkor van szüksége, midőn reflectálása folytán tárgya felől közvetlenül nem bizonyos, de nem az egyháznak, a ki mint testület, nem reflectál, s a ki a benne általánosan uralkodó kész bizonyságot fejezi ki tanaiban. Mihelyt az egyház alkotmányának, cultusának és tanainak főbb vonásait megállapitá s ekkép magát belről szervezé, azontúl egész erővel külre irányzó munkás­ságát, minden áron arra törekedve, hogy az emberi­séget világi életében is, jogi, s társadalmi intézményei­ben és műveltségének minden rétegében keresztyénítse. Tudjuk miként az egyház e magasztos törekvésében oda jutott, hogy a barbár világgal küzdelmében maga is el­világiasodott, kilépett a tisztán vallásos élet bensőségé­ből. Nevezetesen nem úgy igyekezett a társadalmat a keresztyénség szellemével áthatni, hogy csupán az ige­hirdetése a vallásosság terjesztése és intensív növelése ; szóval tisztán erkölcsi ereje által gyökereztette volna meg a keresztyén eszméket a hívek lelkében mozgató életelvekül, hanem az által hogy maga is jogi hatalom­kép­pen erőlködött uralkodni az összes társadalmi élet fölött, hogy a polgárosodás minden tényezőit status politicát, művészetet, tudományt saját körébe vonni, s hatalma alá hódítani igyekezett, és e régre mind e különböző mun­kakörökbe beleavatkozott. A természetes körén kívül eső idegen elemeknek fölszedésével vonta be az egyház a tudományt is hivatalos munkakörébe. Ide járult még egy más körülmény. Azt mondánk, hogy az egyház már csak annál fogva sem foglalkozha­tik a tudomán­nyal, mivel mint testület nem reflectálhat. Azonban mihelyt az egyházban a korábbi democratiai élet (melyben az egyesek énék­sége a köztestületi életbe olvadt be) helyébe a monarchiai elem jutott túlsúlyra, s egyes individuumok képviselték az egyházat, a dolog természeténél fogva, mint egyes egyének, nem maradhat­tak ugy menten a kétely és reflexió felébredésétől, mi­kép az egyház mint testület. tetten Ezért nemcsak lehető, de sőt csaknem elkerülhe­tott, hogy az általuk hozott tanhatározatokba egyéni nézeteik és reflexióik is becsúsztak. És valósággal a római egyház ez idő óta formulázott tantételeinek már nincs is oly tisztán dogmai jellemük, s többnyire a már létezett dogmák magyarázatául és indokolásául akarnak szolgálni s ezért inkább theologumenák. Ilyen már p. o. a transsubstantiatio dogmája is, a mely inkább csak azt magyarázza, hogy mikép lehet jelen Krisztus az úrva­csorában (csak a módját mondja el) ; vagy legújabban Mária szeplőtlen fogantatásának dogmája, a mely Má­ria tiszteletét és annak eredendő­ bűn nélkül születését indokolja, stb. — így jutott a római kath. egyház oda, hogy maga az egyház mint olyan theologizál, s a symbo­lumain felül lett (s mai napig is van) hivatalosan szen­tesitett theologiája. Természetesen ez ott is csak ugy le­hető, hogy az egyház egyes tagjainak bizonyos irányban kijelölt tudományos működését adoptálta, s koronként adoptálja. — (Jellemző, hogy a róm. kath. egyház mióta a tudomány vitáiba ereszkedett, épen azon idő óta kezdte csalhatatlanságát hivatalosan declaráln­i és

Next