Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-17 / 38. szám

ságát esküdt ellenének ismét kiadja, kinek kezei közül véres tusakodás kiséret­ében tekerte ki. Mi a protestáns tanszabadság és mik ennek határai ? . . Erre a kérdésre rögtön ezt lehetne fe­lelni: Maga a protest. egyház élesen és határozot­tan kijelölte már jó eleve ennek határait, ezek má­r áitkatlanok, ezek vannak mint jogalapok egyhá­zunk alá fektetve. Ezek a vallástételek a con­fessiók. *) Itt tehát a tanszabadságnak, a­­ tanköri á­tok, a magamagát határozó szabadvizsgálatnak, az előre levert karózások,mint dönthetlen ered­mények, a benső, egyedül az öntudat által kö­tött meggyőződésnek, az e­s­k­ük állnak szemközt homlokegyenesen. Valósággal ezek volnának az igaz, a protes­tantismus szellemétől húzott határvonalak? Ez igazán a jogalap, melyen az egyház fekszik? soha, de soha! — Ez a középkori egyház régi jogalapja, egy maradék­ darab a régi poshasztó­ból, a tekintély salakos feszelgése, mely bár egye­nes ellentétben a reformatió alapgondolatával, mé­gis annak testében mai napig él. Engedjék meg önök, hogy ez alapgondolatokkal foglalkozzam röviden. Az egyházról szóló tanban, melyben a ka­tholikus és protestáns két ellentét szarufája ki­hegyesedik, a mi reformátoraink régen kimond­ták ezt a nagy horderejű gondolatot, hogy a lát­ható és láthatlan, az ideális és megtestesült egy­ház között tagadhatlan különbség létezik. A lát­ható egyház minden valósulhatási törekvése és haladása mellett, be nem fejezhető, erőtlenségei, tévelyei és bűnei miatt mindig a föld tulajdona marad. Nincs személy, nincs dolog, nincs tan, nincs intézmény, melyben csalhatlan, szent és tel­jesen kész lehetne, osztályrésze ezen a földön a végnélküli törekvés, a fokozatos kutatás, és küz­delem. Ez a gondolat, hogy a látható egyház orgá­numaiban és életnyilvánulásaiban nem istenít­hető, az egyház isteni tekintélyének elve­téséhez vezetett, az emberi ráfogások és mesterké­lések bálványozása helyébe minden erő, minden üdv, és minden tekintély egyedül Istenre lőn ru­házva. A főtörekvés az volt, hogy a vasperec, mely ez egyház testét szoritotta, lefeszittessék. Ugy taniták a reformátorok, hogy az ezer év óta gyűjtögetett traditióknak, ideiglenes becsök igenis, de megkötő erejök nincs. Ezen azért, mert ezek emberi kezek csinálmányai, mindenki által két­ségbe vonhatók, javíthatók, és tisztogathatók. A tekintély, az auctoritás ellenébe a szabad vizsgá­lódás, az egyház tekintélye ellenébe mindenkinek szabad vizsgálódása tétetett; szabad vizsgálódás a szentirásban. Hadd merítsen a keresztyén egy­házközönség ismét az ő­skeresztyénség eredeti tiszta forrásából, hadd keresse és vívja ki min­denki a maga saját hitét, és az igazsághoz, melyet ezen az úton talált, szabadon mérje hozzá mindazt, a­mit az egyház valaha csak tanított. Igy lőn a tekintélyi hit öntudattá és az egyház ráparancsolt hite, egyéni hitté. Alkalmazzuk a mondottakat a mi confessió­inkra, vagy magyarán, egyházi traditióinkra. Ezek kereken, és minden csűrés csavarás nélkül traditiók, nincs, nem lehet ezeknek az iratoknak, a tanítók lélekismeretét megkötő tekintélyek, ezek mind emberi szerzések, meg kell engedniök, hogy újból mindenki által kérdőre vonassanak és átala­kittassanak. Minden hivőnek jogában áll, ezeket az Írásban talált igazsághoz mérni, mindenkinek a ki tanitói hivatallal van megbízva, legszentebb joga és kötelessége, nem az írást ezek szerint ma­gyarázni, hanem ezeket az írásból merített benső öntudati hite szerint megítélni. Azonban, egészen másképen ütött ki a dolog : Róma lerázott békéi helyett Genfben, Wittenber­gában újak készültek, az emberi tekintélyek fŐra­gója a hit dolgában nem tágult meg; egyik tekintély helyébe másik, a római pápa tekintélye helyébe Lutheré, calvino, az udvari theologusok tekintélye, a régi zsinatok tekintélye helyébe a concordia csinálók tekintélye tolakodott. Ne tagadjuk, — kezdetben a prot. vallásté­teleknek egészen más jelentése volt, mint lett ké­sőbbi időkben. Ezeknek eredetileg csak becses tör­ténelmi emlékeknek kellett volna lenniek. Ezek mind kifelé voltak irányozva az evangyéliomi tan ellenei és megtámadói ellen, és korántsem b­e­felé, hogy itt az új mozgalom embereinek lábait békákba verjék. Igazoló, védő iratok voltak ezek mind, apologiák mint az ágostai vallástétel eleinte *) Épen ezt álliták nálunk Szász, Filó — és többen.

Next