Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-14 / 2. szám
zod. De különös értelemben a vallás a hit tárgyaira, tehát az Isten ismeretére s tiszteletére, az emberi lélek halhatatlanságára s örök életre vonatkozik. Amit ezen tárgyakról igaznak vallunk, az a mi vallásunk. Ne mondja senki, hogy igy a vallás egyedül elméleti téren forog. A mit meggyőződésből igaznak vallok, tehát aminek eleven hite él bennem, az kényszerűleg nyilatkozik tetteimben is. Az isten csak önmaga jelenthette ki magát egész tökéletességében az embernek. A látnokok, mint Istentől ihletett egyének saját — majd homályosabb, majd tisztább — nézeteiket állították fel embertársaik előtt az Istenről. Krisztus szellemileg fogta fel az alkotó szellemet, tehát ezen szellemről maga a szellem nyilatkozott. Ezen túl sokkal nagyobb csoda, mint minden csodatételei az Isten fiának. Ez új irányt jelölt ki az emberi nem fejlődésének. Benne dicsőült meg az emberi nem. Tanai tökéletesek, tettei kifogástalanok. Ezen istenember világnézete oly való, oly igaz, ő az emberi nem életéről és rendeltetéséről oly megnyugtató és kielégítő felvilágosítást nyújtott, hogy nincs idő, mely tanrendszerének csak egy morzsáját is megingassa. Ha ég és föld el is múlik, az ő beszédei megmaradnak mindörökké. Némelyek nyelvünkben keresztényt írnak, mások keresztyént. S ez utóbbit azért így, nehogy az előbbi szerint a kereszttől származtassuk elnevezésünket, amit nem is helyeselnénk. Annyi bizonyos, hogy a keresztyén a magyar fülnek jobban hangzik. S ha a köznép a krajcárt gyakran karajcárnak és Krisztust Keresztusnak mondja, miért nem származhatott volna ebből a nép ajkán a keresztyén ? De miért nevezhetnők ez elnevezést mint önálló szót és minek feszegetni annak származását . A világhódító keresztyén eszméket nagy Konstantin emelte trónra. De hogy azokat mind magával, mind a külső fényhez szokott pogány korral megkedveltesse, egyszerűségéből kivetkőztetve, csillogó cifra külsőségekbe burkolta. S igy a mint gyarapodott a kereszténység külső önállóságban, hatalomban, kiterjedésben, úgy megfogyatkozott és gyengült egyszerűségében, bensőségében. A szellem fel volt áldozva a külfénynek. Emberi tételek, határozatok, törvények foglalták el helyét az igazságnak. Hatalom szavával akarták idomítani vagy épen elnémítani az igazság szózatát. De az emberi szellem a reformatioban bebizonyitá örökké ifjú rugékony erejét, melynél fogva elnyomott helyzetéből megifjodva áll elő. A reformatio a szellemi erő diadala a világfi hatalom felett. Bebizonyitá, hogy az igazság szolgálatában a szegény szobatudós hatalmasabb, mint a világi erő s a seregek szuronyai. A gondolat, az öntudalom, sőt általában az emberi szellem bilincseiből felszabadult; a tudományos vizsgálódás többé nem volt tilalmas. A hitújítás nagy szolgálatot tett a tudományok felvirágzásának s ez ismét visszahatólag emelte és erősítette amazt. Az igazság s annak felösmerése és birtokolása nem tarttatott többé sem egyedárunak, sem egyes osztályok tulajdonának, hanem oly közvagyonnak, melyet minden ember elsajátíthat s mely annál becsesebb és értékesebb, minél többeknek birtokában van. Azonban jól értsük meg a dolgot. Krisztus tanai nem reformálhatók, azok tökéletesek, örökkévalók. A kor szükséges s az emberek belátása szerint csupán időszerű külső felfogása Krisztus tanainak idomítható. Tehát a lényeg megmaradt, a külső felfogás, alkalmazás változott. A tudományos szabad vizsgálódás véleménykülönbséget szül. Így történt hazánkban is, hogy az evangyéliomi keresztények a megtisztított keresztény vallás, tehát a hitújítás terén állván, az elveknek ugyan azonossága mellett egy része az ágostai hitvallást vette be, míg a másik rész a helvét hitvalláshoz ragaszkodott. II. A reformatio, mint nagy horderejű világtörténelmi tény, elveket képvisel. Főelve a lelkiismeret szabadsága, a szabad vizsgálódásra alapított meggyőződés. A jog megfelel a kötelességnek: minél több joga van valakinek, annál nagyobbak kötelességei. Ha jogod van gondolkozni, egyszersmind kötelességed szabadon szabad gondolkozásodat az igazság zászlója alatt folytatni. E kettő egyszersmind feltételezi egymást. Azon hitvallások, melyeket a protestáns vallásfelekezetek zsinórmértékül felállítottak, kettős célt tűztek ki maguknak, részint bebizonyítani, mikép fogták fel Krisztusnak a szentírásban fog-