Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-08-04 / 31. szám
san bevádolta a római udvarnál, hogy a pápai kincstárt megcsalta, az inquisitioból befolyt pénzeket elsikkasztotta. A 14-ik század elején a patarenusok felekezete már meglehetősen ki volt irtva, s a dominicanusok jogosan dicsekedhettek avval, hogy ezt az ő fáradságuknak lehet köszönni, mivel Lombardia városaiban igen nagy tömegembert égettettek meg. Most már azon férfiak ellen fordította az inquisitio fegyvereit, akik eddig a római széknek leghivebb és legfáradhatlanabb szolgái, s a szerzetesi élet virágai voltak, t. i. a minorita rendben lévő spiritualisták ellen. Ezen rendnek kiváló előnye volt az, hogy sem az egyes tag, sem az egész testület nem gyűjthetett vagyont, de eme szigorú rendszabályt a társulatnak egy része az idő folytában kezdte figyelmen kívül hagyni. Midőn emiatt a pápákhoz kérdést intéztek, azok a szegénység védelmezői javára különösen III. Miklós „Exittu nyilatkoztak, s decretalejában, 1279-ben, a legünnepélyesebb módon, s a máskép hivők excommunicatiójával elhatározta, hogy Krisztus a szegénység legtökéletesebb alakjának tekintette a teljes vagyontalanságot, és hogy a minoriták, mint az urnák legigazabb tanítványai őt ebben is követhessék, minden vagyonuknak birtokcímét a római egyházra ruházta. Ezen határozatot V. Kelemen is megerősítette. De a franciscanusoknak épen a kegyesebb és buzgóbb része vált lassanként gyűlöletessé a pápák előtt, mert a római udvar romlottsága és a reformatio szükségessége fölött olyan nézeteket kezdett nyilvánítani, melyek a pápák és cardinalisok előtt botrányosaknak és aggasztóknak tetszettek. A rend két generalisa Parmai János és szt. Bonaventura a római udvart minden gonoszság székhelyének és az apokalypsis nagy parázna asszonyának (Jel. 17. r.) irták le, hol az egyházi méltóságokat pénzért szokták vásárolni és eladni. — Nem csudálkozhatunk rajta, ha épen a minoriták, kik a dominicanusokkal versenyezve igyekeztek a pápaság korlátlan hatalmát megszilárdítani, megbotránkoztak, midőn látták, hogy a római udvar elvilágiasodott, s rosz példája által a Simoniát az egész egyházban elterjesztette. Ehez járult még az is, hogy a minorita d'Oliva Péter a Bonaventura magyarázatait bővebben kifejtette, s a római széket az anyagiassá vált egyház fejének, s a nagy parázna asszonynak nevezte, „kivel paráználkodtak a földnek királyai, és kinek paráznaságának borával megrészegedtek a földnek lakosai 4 (Jel. 17, 2.). — Más hasonló iratok is kerültek ki a spiritualista minoritáktól, s elterjedtek a nép között, miáltal magok ellen ingerelték Rómát és Avignont, s XXII. János az inquisitio egész fegyverzetének súlyát éreztette velők. 1322-ben kelt decretalejában eretnekségnek nyilvánította III. Miklósnak a szegénységről nyilvánított, s fennebb említett tanát, elvetette azon képzetet, hogy a rend vagyonának birtokosa a római egyház. A minoriták úgy vélekedve, hogy egy valódi törvényes pápa nem semmisítené meg elődének dogmatikai határozatát, következetesen állapították meg, hogy János nem valódi törvényes pápa, hanem bitorló , amiért aztán ez az inquisitorok gyűlöletének és boszújának adta át őket. Az inquisitorokat részint a máskép vélekedő franciskánusok, részint a dominicanusok közül szemelte ki, akik a minoritáknak oly messze vitt szegénységi theoriájuk miatt született ellenségei voltak; — 1316-tól —1352-ig 114 spiritualista lett az evangeliumi szegénység és pápai csalhatatlanság eszméjének martyrja; mert ők voltak ezen elméletnek, mely akkor még az egyházban idegen volt, legelső védelmezői. Mihelyt a „teljes szegénység vallók" közül négyet Marseilleben 1318-ban megégettek, az inquisitorok a vád alá helyezetteknek aként tették fel a kérdést, hogy vájjon azon négyet az igazság vértanúinak tartják-e? s azokra, kik igennel feleltek, hasonló halált mondottak ki. Assisi Szt. Ferenc tanítványai nehezen tudták viselni azon gondolatot, hogy János őket épen azért üldözte, ami előnyök volt minden más szerzetes rend fölött, s ez által alapitójuk tekintélyén oly nagy csorbát ejtett. Tehát azon fictioval igyekeztek magukon segitni, hogy János pápa, halála előtt, ismét mindent visszavont, vagy nyilvánították, hogy szigorúan ragaszkodnak III. Miklós határozatához, de egyszersmind készek magukat XXII. János akaratának alávetni. Később némi elégtételben részesültek, midőn IV. Sixtus parancsára d'Oliva iratait, melyeket János kárhoztatott, melyek sok jámbor franciscanust vittek a máglyára, újból átvizsgálták, s orthodox jelleműeknek nyilvánították. Hasonlóképen a későbbi pápák ismét elfogadták a