Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-01-02 / 1. szám
1039 mában semmitől sem idegenebb, mint oly változásokra való törekvésektől,melyek által az önkénynek önzésnek gát vettetvén, a fejledező életnek biztos irány adatnék. Innen van aztán, hogy mig az élet minden egyébb viszonyaiban oly haladás tapasztalható, hogy az intéző hatalom legmegfeszitettebb munkássággá, alig bir lépést tartani a közvélemény siettető előre törekvésével, addig egyházunkban emeltetnek hatalmas szózatok oly elvek mellett, melyek a jövendőt a mult által akarják lebilincselni, hogy a meghalt nemzedékek irányozzák az élőket, s ahelyett, hogy a haladó műveltség világánál intéznék lépteinket, azt kívánják, hogy a halál árnyékában keressünk menedéket. Az egyetlen országos egyházi ügy, melyben az elmúlt év folytán intézkednünk kellett, a népnevelési törvény keresztülvitelében követendő eljárás volt, és — intézkedtünk ugy, hogy a hány superintendentia van, annyiféle utasitás készült, s mig néhány superintendentia a hozott törvényt mint olyant üdvözölte, melyben a protestantismusnak századok óta ápolt egyik legsarkalatosb elve országos diadalra jutott, — mások mint országos törvényt köteles tisztelettel fogadták ugyan, de óhajaiknak tökéletesen megfelelőnek nem találták , addig egyik legtekintélyesebb superintendentia, a törvény létrejöttét is az egyházra nézve sérelmesnek állította, és patens féle demonstratiot rögtönözvén ellene, bécsi és linci békekötéseket emlegetve crimen laesae autonomiae-nek bélyegezte azt, hogy az országos képviselet a felekezeti érdek megóvása mellett, a nemzet közérdekére is merészelt némi tekintettel lenni. Én ismerve a tisztet, melyet szerkesztői állásom rám ró, elmondtam annak idejében nézetemet a hitem szerint nagy mértékben hibás lépés felett tartózkodás nélkül, és elmondták lapomban mások is, és most nem azért hozom fel, hogy felújítsam a kellemetlen benyomásokat, melyeket a feltűnő határozat minden elfogulatlan emberre tett , hanem,hogy tényleges példában mutassam meg, hová vezet azon szakadozottság, melyet sokan nem szűnnek a szabadság egyetlen biztositéka gyanánt magasztalni és ajánlgatni. Az egész világ, évezredek tapasztalataira hivatkozva azt tartja, hogy az egyesített erők fokozott eredményeket szülvén, az egyes társadalmi köröknek mindenek felett egység által való erősbülésre kell törekedniök, de mi bölcsebbek vagyunk a többi világnál, nekünk semmiféle egység nem kell, mert az kárhozatos centralisatio, és csak ennek kerülésében fekszik az egyháznak, mint vallási társulatnak boldogulása) üdve. Ha valaki e végzetes társadalmi tan ellenében állapotaink siralmas ziláltságát, egyházi életünk hanyatlását, tudományos elmaradottságunkat, szégyenletes szegénységünket hozza fel : — akkor mind e tömeges bajoknak oka a német, oka a pápista clerus, oka minden a világon, csak mi és felfordult rendszerünk nem oka semminek. De hát máshol széles e világon tán csupa idylli kéjelgés a prot. egyház dolga ? Tán semmi küzdelme más erős felekezetekkel, és a politikai hatalommal ? Más országban nem szoríttatott-e az egyház oda, hogy folytonosan egyik kezével az elnyomó hatalom ellen védekezve, másik kezével az isten házát építse ? Ott van a skót szabad egyház, a mi magyar prot. egyházunknak az önkormányzatot illetőleg előképe; nézzük meg, mikép alakult az, és mikép vitte oda dolgát,hogy neki mindene megvan, a mi nekünk nincs, hogy mig az mind előbbre haladva virágzik, mi mind jobban elmaradozva hanyatlunk és végveszélynek megyünk elébe. Huszonhét évvel ezelőtt Skótiában papválasztási kérdés felett egy patrónus és egy egyházi község közt per keletkezett. A világi főtörvényszék, ahová végítélet hozatala végett felebbezve lett az ügy, a a patrónus részére döntötte el a kérdést; az egyházi felsőbbség pedig a község szabad választási jogát védelmezte. A politikai hatalom, a legfelsőbb törvényszék ítéletétől tekintélyének kockáztatása nélkül nem tágíthatván, az ítélet végrehajtását elrendelte; másfelől az egyházi felsőbbség az egyházi szabadságot, s ennek legfontosabb jogát veszélyeztetve lenni látván, szintén nem engedhetett. Nem lévén e szerint más expediens, a „general assembly" (egyetemes egyházi gyűlés) elhatározta, hogy inkább lemond a kormánytól bírt mindennemű javadalmakról, mintsem, hogy az egyház szabadságán csorbát ejtetni engedjen. „Skóthon egyháza, mint az ősapák idejében, ismét pusztába vándorol, hogy isten iránti hűségét bebizonyítsan volt minden sziv egyhangú szózata, s ezzel ötszáz lelkész, ki még előtte való nap uri jólét ölében élt,hajlék nélkül való koldussá, földönfutóvá lett téve. A hivek nagy része követte ugyan a hit 1*