Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-09-18 / 37. szám
1043 1148 ősellenségét megerősítsék. A dolgok intézői is valódi szinekhez fogták fel a tényeket, s ha a szánó mosolyon kivül, melyet az ultramontanismus keresztes háború prédikálása ajkaikon előidézett, még azon nyereséget is merítették, hogy az ultramontán törekvéseket jobban megismerték, s belátták minő magvát rejti ezen elem magában a népek belzavarainak , akkor e belátást nevezhetjük a borzasztó háború első jó következményének, akkor ez az első vallásos elem a háborúban. Mert midőn mi a leghatározottabban visszautasítjuk a vallási elemnek a háborúba keverését, egyúttal elismerjük, hogy ily rendkívüli események a vallási viszonyokat sem hagyhatják érintetlenül akarunk félreértetni. A most folyó háborúnak sem sem kezdő okaiban, sem végső célzataiban nem látjuk és nem látja senki a confessionalis különbségek szereplését ; a vallásnak, mint a szív legbensőbb és egészen individuális érzelmének sem politikához, rúhoz semmi köze. De az egyház, mint a sem háborúlágban létező, külső szervezettel is bíró intézmény sokképen összeszőheti viszonyait az állammal, s minél szorosabban csatlakozott ehez, annál inkább érintik ennek eseményei Látjuk ezt a mostani tények folyamában is. Krause, a berlini jeles theologus lapja 1868-i első számában írta : „Azon napon, melyen Napoleon Lajos praetorián sátrát a lángok megemésztik, a pápaság világi uralmának is bizonyosan vége lesz, s ugyanazon napon dől össze ama kártyavár is, melyet nálunk oly nagy fáradsággal építettek." És íme, Sedan mellett Napóleon összeomló trónja maga alá temette a pápai trónt is, s a berlini Oberkirchenrath kártyavára félelmesen megingott. A nevezett egyházi főtanács egy legközelebbről kiadott szózatában oly hangon kezd beszélni, mely eddig szokatlan volt a porosz reactio és orthodoxia legfőbb fészkéből. Azon testület, mely eddig csak pártszenvedélyt, elfogultságot, keserűséget szórt a prot. egyházba, ma azért imádkozik, hogy a „népek békéje ne köttessék meg anélkül, hogy a pártszenvedély, elfogultság és keserűség száműzessenek az egyház szent teréről," s „uj életet" igér kezdeni „valódi, örömteljes keresztyéni szellemben." Midőn Németország különböző hitvallású népei egy közös célra lelkesültek, valószínűleg még emléke is elenyészett lelkekből a régi hitvillongásoknak, s a felekezetek egymást jobban szeretve simulnak össze. Ez a vallásos elem a háborúban, mely kétszeresen feltűnővé fogja tenni a szakadást a modern és ultramontán társadalom közt. Ettől remegett előre az ultramontanismus, s ezért akart másnemű vallásos elemet a küzdhomokra állítni. Kovács Albert: ISKOLAÜGY A népiskolai kérdésről. (Folytatás.) 8. A modern állam, s viszonya a népneveléshez. A múltból ránk szállott nagyobbszerű intézmények közt nem egy van, mely a jelenkor szemüvegén át vizsgálva nyilvános ellenmondáson épül, mely kitűzött feladatának a legtökéletlenebbül felel meg, s melytől hajlandók vagyunk a tovább létezési jogot megtagadni. Egykor mindezen intézmények átalánosan érzett szükséget pótoltak s az időviszonyok keretébe tökéletesen beillettek. A felekezeti népnevelés korunk Ítélőszéke előtt nem talál többé pártolást, a régi viszonyoknak azonban tökéletesen megfelelt. Az állam ezelőtt azon korlátoltságnál és egyoldalúságnál fogva, melyben a rendi alkotmány és az uralkodóvallás folytán sintett, nem volt hivatva a köznevelés-ügyben intéző részt venni. Miután ugyanis a nép politikai tényezőkép nem szerepelhetett, legfölebb gépi engedelmességre kelle szoktatni, de felesleges, sőt káros lett volna szellemi kiképzéséről gondoskodniok; miután továbbá az állam a többi felekezetek felett egynek kiváltságos jogokat és befolyást engedett a kormányzás elveire és menetelére nézve, ennélfogva nem is volt joga a vallással oly közelről érintkező tárgyban valamennyi felekezetet illetőleg kötelezőleg intézkednie. Amily mértékben alakíttatik át demokratikussá az alkotmány s foglalt minden felekezettel szemben egyenlő állást el az állam : abban a mértékben lett jogosult, sőt köteles, sajátjának tekinteni a nevelés ügyét, s válik illetéktelenné az egyház a nevelés kezelésére és intézésére. Nem azt értjük ez alatt, hogy ez esetben az egyház nevelési jogosultságát teljesen veszítse el, sem hogy mindenik esetleg kormányra jutott párt saját céljaira zsákmányolhassa ki az iskolát, sem hogy az oktatásügy egész mezejét az állami polcokról teljesen dominálni lehessen, még kevésbbé, hogy a népnevelésből magának egyeduruságot csináljon a világi hatalom, mindezek a helyzettel űzött visszaélések lennének, hanem csak azt, hogy az állam tehetsége szerint rajta legyen, hogy azok, kik élete fentartásában és fejlesztésében tényezőkként szerepelnek, e hivatásuk tudatára jussanak s betöltésére a legalkalmasb korban képesittessenek.