Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-09-18 / 37. szám

1043 1148 ősellenségét megerősítsék. A dolgok intézői is valódi szinekhez fogták fel a tényeket, s ha a szánó moso­lyon kivül, melyet az ultramontanismus keresztes háború prédikálása ajkaikon előidézett, még azon nyereséget is merítették, hogy az ultramontán törek­véseket jobban megismerték, s belátták minő magvát rejti ezen elem magában a népek belzavarainak , ak­kor e belátást nevezhetjük a borzasztó háború első jó következményének, akkor ez az első vallásos elem a háborúban. Mert midőn mi a leghatározottabban visszauta­sítjuk a vallási elemnek a háborúba keverését, egyút­tal elismerjük, hogy ily rendkívüli események a val­lási viszonyokat sem hagyhatják érintetlenül­ akarunk félreértetni. A most folyó háborúnak sem sem kezdő okaiban, sem végső célzataiban nem látjuk és nem látja senki a confessionalis különbségek szereplé­sét ; a vallásnak, mint a szív legbensőbb és egészen individuális érzelmének sem politikához, rúhoz semmi köze. De az egyház, mint a sem hábo­rúlágban létező, külső szervezettel is bíró intézmény sokképen összeszőheti viszonyait az állammal, s minél szorosab­ban csatlakozott ehez, annál inkább érintik ennek eseményei Látjuk ezt a mostani tények folyamában is. Krause, a berlini jeles theologus­ lapja 1868-i első számában írta : „Azon napon, melyen Napoleon La­jos praetorián sátrát a lángok megemésztik, a pápaság világi uralmának is bizonyosan vége lesz, s ugyan­azon napon dől össze ama kártyavár is, melyet ná­lunk oly nagy fáradsággal építettek." És íme, Se­dan mellett Napóleon összeomló trónja maga alá te­mette a pápai trónt is, s a berlini Oberkirchenrath kártyavára félelmesen megingott. A nevezett egyházi főtanács egy legközelebbről kiadott szózatában oly hangon kezd beszélni, mely eddig szokatlan volt a porosz reactio és orthodoxia legfőbb fészkéből. Azon testület, mely eddig csak pártszenvedélyt, elfogultsá­got, keserűséget szórt a prot. egyházba, ma azért imádkozik, hogy a „népek békéje ne köttessék meg anélkül, hogy a pártszenvedély, elfogultság és kese­rűség száműzessenek az egyház szent teréről," s „uj életet" igér kezdeni „valódi, örömteljes keresztyéni szellemben." Midőn Németország különböző hitval­lású népei egy közös célra lelkesültek, valószínűleg még emléke is elenyészett lelkekből a régi hitvillon­gásoknak, s a felekezetek egymást jobban szeretve simulnak össze. Ez a vallásos elem a háborúban, mely kétszere­sen feltűnővé fogja tenni a szakadást a modern és ultramontán társadalom közt. Ettől remegett előre az ultramontanismus, s ezért akart másnemű vallásos elemet a küzdhomokra állítni. Kovács Albert: ISKOLAÜGY A népiskolai kérdésről. (Folytatás.) 8. A modern állam, s viszonya a népneveléshez. A múltból ránk szállott nagyobbszerű intézmények közt nem egy van, mely a jelenkor szemüvegén át vizs­gálva nyilvános ellenmondáson épül, mely kitűzött felada­tának a legtökéletlenebbül felel meg, s melytől hajlandók vagyunk a tovább létezési jogot megtagadni. Egykor mindezen intézmények átalánosan érzett szük­séget pótoltak s az idő­viszonyok keretébe tökéletesen beillettek. A felekezeti népnevelés korunk Ítélőszéke előtt nem talál többé pártolást, a régi viszonyoknak azonban töké­letesen megfelelt. Az állam ezelőtt azon korlátoltságnál és egyoldalú­ságnál fogva, melyben a rendi alkotmány és az uralkodó­vallás folytán sintett, nem volt hivatva a köznevelés-ügy­ben intéző részt venni. Miután ugyanis a nép politikai tényezőkép nem szerepelhetett, legfölebb gépi engedelmes­ségre kelle szoktatni, de felesleges, sőt káros lett volna szellemi kiképzéséről gondoskodniok; miután továbbá az állam a többi felekezetek felett egynek kiváltságos jogokat és befolyást engedett a kormányzás elveire és me­netelére nézve, ennélfogva nem is volt joga a vallással oly közelről érintkező tárgyban valamennyi felekezetet illetőleg kötelezőleg intézkednie. A­mily mértékben alakíttatik át demokratikussá az alkotmány s foglalt minden felekezettel szemben egyenlő állást el az állam : abban a mértékben lett jogosult, sőt köteles, sajátjának tekinteni a nevelés ügyét, s válik illetéktelenné az egyház a nevelés kezelé­sére és intézésére. Nem azt értjük ez alatt, hogy ez esetben az egyház nevelési jogosultságát teljesen veszítse el, sem hogy min­denik esetleg kormányra jutott párt saját céljaira zsákmá­nyolhassa ki az iskolát, sem hogy az oktatásügy egész mezejét az állami polcokról teljesen dominálni lehessen, még kevésbbé, hogy a népnevelésből magának egyedurusá­got csináljon a világi hatalom, mindezek a helyzettel űzött visszaélések lennének, hanem csak azt, hogy az állam tehetsége szerint rajta legyen, hogy azok, kik élete fen­tartásában és fejlesztésében tényezőkként szerepelnek, e hivatásuk tudatára jussanak s betöltésére a legalkalmasb korban képesittessenek.

Next