Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-11-26 / 48. szám
világboldogító eszméit diadalra jutni segítse. Ily magasztos cél, ily irány, ily törekvés nem lehet egyértelmű a rombolással s nihilisticus tendentiákkal. A reform-egylet eszméjének kezdeményezőit tehát, körülbelől csak azok vádolhatják romboló, nihilisticus tendentiákkal, akik a vallás-erkölcsi élet fenséges céljai iránt vagy semmi, vagy igen csekély érdeklődéssel viseltetnek, és a képen gondolkodnak, hogy a vallás egyszer megállapított tanrendszerét többé változtatni nem lehet; hiszik, nem hiszik e tantételeket, az mindegy; járnak e a templomba, vagy nem járnak, az is mindegy; épül-e az isten országa, vagy pusztul, az is mindegy ; a vallás a kor műveltségének zászlóvivője, vagy túlszárnyaltatva már régen az idő felébredt szelleme által, hátul kullog avult köntösében, kicsúfolt, meglyukgatott lobogójával, ez is mindegy. No már az ilyen emberek azután, nem csuda, ha az uj irányban megindult mozgalom felett pálcát törnek s pereáf orditásaikkal akarják a szárnyaikra kelt eszméket hátra tolni, a szabad gondolatok fájának minden uj hajtásait letördelni. Vannak a régi rendszer emberei között is elegen' kik talán csak azért nem állanak az uj irány lobogója alá, hogy a haladó eszmék bajnokait a tulhajtásoktól lehetőleg visszatartóztassák ; a haladás folyamát rendes mederben vezéreljék. Tisztelet korunk ezen titkos Nikodémusainak; de bátrak vagyunk őket arra figyelmeztetni, hogy a conservativismusnak is megvannak a maga határai, melyeken túllépve, épen ő válik azzá, aminek tagadása kivánt lenni: a rombolás szervévé, a forradalmak katlanaivá. Boldogok, akik nem láttak és mégis hisznek, mondá idvezitőnk, legnagyobb, legmagasztosabb reformátora a világnak; a kor szelleme először mindig szelíden inti ébredésre a népeket, és csak akkor lép fel romboló vihar képében, akkor nyúl be véres kezekkel az események kerekei közé, midőn szelíden intő szavai pusztában hangzottak el. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az orthodoxiának élhetetlenségei adták részben létert a magyarországi protestáns egyletnek is, és azon tapasztalás, hogy a vallásos tudat ezen formája nem lehet többé hű kifejezője a keresztyénség élő tartalmának. Igenis, jó ideje immáron annak, hogy az elavult tantételek erdejének andalító árnyékában, a tétlenségnek mélységes álmát alussza az egyház, az ébredésnek legkisebb életjele nélkül. Int az idő lelke, a század szelleme, hogy valahára ébredezzenek az egyház már-már zátonyra futott élethajójának vezérférfiai, azon tiszta, magasztos lelkek, kik keblökben, a materialisticus kor dacára is, az élő istennek, és a vallásnak oltárait elpusztulni nem engedék. Bátran hirdetjük tehát az orthodoxia ellenében, az uj theologiai irányzat jogosultságát, mert ez romboló viharként nem letiporni akarja a hitélet meglankadott virágait, hanem inkább meg akarja tisztítani a vallás oltárát a közönyösség porától, a vakhit és hitetlenség kovászától, a képmutatás cifra rongyaitól. Ismerünk mi az orthodoxia vértezett lovagjai között nem egyet, kik magok sem hiszik a magokat túlélt egyházi tantételeket, sőt egész az atheismus határáig képes elmenni jámbor hitetlenségek ; beszéltünk olyannal is, ki még csak annyira sem ment a kegyelemben, hogy az emberi szellem halhatatlanságát elhigyje, s tul a siron csak az általános lót, nihilismus vastag ködoszlopait látja borongani. Ily tüneményekkel szemben nagyon jogosultnak tartjuk az uj irányzatot, mely doctrináit az evangyéliomból, az emberi józan okosság és érzület világából meritve, hadat szen minden vak hitnek, minden babonának ; járulni óhajt, bár csak homokszemmel is, azon nagyszerű épület befejezéséhez, melynek alapját Krisztus urunk vetette meg. Az uj irány dogmája, hitelvei ezek : egy isten; egy idvezitő az ember Jézus Krisztus; a szellem hatalma ; a lélek halhatatlansága; szabad hit; szabad tudomány ; szabad lelkiismeret; jog, igazság, szabadság, testvériség, szeretet. Krisztus és az evangyéliom ennél többet nem tanít, és a mi nézetünk szerint azok a boldogok, azok a valódi keresztyének, kik ezen elveket keblökben hordozzák és a földön megvalósítani állhatatosan igyekeznek. És mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a felvilágosult nép, nem a holt orthodoxia hirdetőit, hanem az evangyéliom azon szabad szellemű bajnokait szokta megajándékozni mindenkoron birodalmával, kik ezen evangyéliomi elveket, ezen valódi krisztusi eszméket realizálni ismerték legszentebb hivatásuknak. Ne aggódjanak tehát az orthodoxia emberei, az uj irányzat hivei, mindaddig kedvességben fognak állani az ur népe előtt, míg a szeretet evangyélioma, a Krisztus szelleme leend a hívő lelkek világának vezércsillaga. A betű keresztyénségét, a szellem keresztyénségének kell felváltani. Ez a megváltás és az idvesség Ne feledjék el orthodox álláspontu egyházi férfiaink azon jó tanuságul szolgálható történelmi tényt, hogy II. Vilmos Frigyesnek 1788. kiadót