Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-18 / 20. szám
telesség alól, amelyet előnyös állásánál, valamint tagjainak értelmiségénél fogva hivatva volna teljesíteni. A protestánsok autonómiája sokkal hosszabb és nehezebb harcoknak eredménye, semhogy tulajdonosuktól annak egyszerű feladását kívánhatnánk. De ez nem is történik, miután az államnak épen nem fekszik érdekében. Az állam ellenkezőleg igyekszik saját vallási jellegének még ama maradványától is, mely mint a mult századok öröksége még ma is hozzá van tapadva, megszabadulni s a haza vallási testületeinek olynemü szervezkedését elősegíteni, a mely lehetségessé tegye e testületeknek az egyházi dolgokban való önkormányzatot. A protestánsok egyházi és vallási ügyeinek kormányzatához megkívántató autonomia érintetlenül hagyatik. Ami azonban a szó szoros értelmében vett autonomia körén kivül esik, — az akadály, valódi anachronismus, mely az állam által a vallás és különösen az iskola terén érvényesítendő számos jótékony reformtervnek útjában áll, s maguknak a protestánsoknak is árt, amennyiben úgy tünteti fel őket, mint a fejlődés és haladás ellenségeit és megfosztja őket a nemzet intelligens elemeinek rokonszenvétől. Mire való az az örökös hivatkozás a bécsi és linzi békekötésekre, az 1791-iki 26-dik törvénycikk határozataira, s általában a prot. felekezet szentesitett jogai és kiváltságaira? Avagy talán veszélyeztetve vannak ezek? Vajjon a Karaffa és társainak kora ismét visszatért s a protestantismusban foglalt szabadelvű elemeknek ismét kiirtásával foglalkoznak? Valóban ily céltalanul soha sem hangsulyoztattak a régi jogok, ily alaptalanul soha sem eleveníttettek fel a régi panaszok! A magyar nemzet soha sem volt a vallás terén rajongó, vagy legalább maga sem hisz azon időben, amikor a világ tetszése közt hódolt volna a fanatismusnak. És ma, amidőn a század egészen más szellem által vezettetik; amidőn a civilisatio és a szabadság vívmányai képezik a modern állam élét s mindenek fölött a magyar állam alapjait, s midőn a protestánsok ép a jelenkornak eme élő eszméiben lelik föl állhatatos, legyőzhetlen szövetséges társukat, — ma gondoljon arra a magyar nemzet, hogy protestáns vagy bármely más felekezetet vallási életének és egyházi ügyeinek szabad intézésében akadályozzon, az a nemzet, amely hosszú harcok után most először identicus a magyar állammal s mely önmagát legyőzte s önmagának alkot törvényeket melyeknek lelkiismeretes megtartását szent kötelességeüil ismeri ? állami És ezért az öreg szónoknak, aki hitsorsait az e tevékenység nyílt arénájába való belépésre intő, meleg szavait örömmel üdvözöljük. Báró Vay joggal kívánja a protestánsoktól, hogy erősen ragaszkodván az egyházi ügyekben való önkormányzathoz, egyebekben adják fel ama elavult, korszerűtlen, sőt a korral ellenkező álláspontot, amelyet eddig elfoglaltak , hogy a remélhetőleg szintén nemsokára autonóm felekezetekkel közösen lépjenek a nemzet és az állam szolgálatába s a modern viszonyok létesülését a maguk részéről szintén mozdítsák elő. Ez irányban azonban a protestantismus nemcsak egy szent kötelességet tölt be, de magas hivatásának is megfelel; mindkettő csak akkor fog neki sikerülni, ha a korlátokat, melyek őt ma, nemzetének exclusiv, a tevékenység körén kívül álló tagjává teszik, ledönti. Ha sikerül a protestantismusnak az anachronisticus öltönyt magáról leráznia s a modern állameszme követelményeinek megfelelnie, reá is nagy jövő vár. Hogy ehez az első lökés megadatott, ujabb érdeme azon férfinak, akinek ötvenévi jubileumát a napokban ünnepli a magyar protestantismus." Ballagi Mór: Tatai András emlékezete. A mult hó utóbbi felében szétvivék a lapok a haza különböző részeibe azon gyászhírt, hogy Tatai András, a kecskeméti reformfőiskolának 42 éven át volt tanára nincs többé; mi pedig, kik a közelből s távolból a boldogult temetésére megjelenhettünk, kikísértük a koporsót a Kecskemét kelet-éjszaki oldalán fekvő temetőbe, letettük oda, hol már oly sokan alusszák a hosszú álmot. Aludj nyugodtan, érdemekben megőszült tiszttársunk! De talán nyugalmadat nem háborítom meg, ha előttem és nagyon sokunk előtt áldott emlékedet e lapok hasábjain pár sorban felelevenítem, hiszen hazai reform, egyházunk hű szolgájának, a kötelesség hű betöltése által ébresztett boldogító öntudaton kivül, ugy is alig van egyéb földi jutalma, minthogy életében — kivált ha tudománya, erélye, buzgósága által a nagy sokaságból kiemelkedett, — megcibálják, ledorongolják, befeketítik, megkeserítik, halála után az egyházi lapok hasábjain, a közelebbi e.-kerületi k.-gyülés jegyzőkönyve s a következő 39*