Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-18 / 20. szám

évi Protestáns Naptár lapjain emlékének egy pár sort szentelnek, és azután ... elfeledik. Elfeledik magát, bokros érdemeit, családját pedig a jó isten irgal­mára bizzák. Sok koldus van a hazában, közöttük a protestáns lelkész s tanár árvái is megférnek; él­jenek a hogy tudnak, ha nem tudnak élni, halja­nak meg. Hadd idézzem vissza képedet lelkem elé, te lel­kes buzgó tanár, ki nem bérért, nem kenyérért, de valódi hivatásból ültél 42 éven át az egyszerű, de előtted fényes tanári székben, ki kora ifjúságodtól késő öregségedig legfőbb s legnemesebb örömeidet ujabb és ujabb ismeretek szerzésében, s azoknak másokkal közlésében találtad. Oly nehéz képedtől megválnom. Nem csoda, hisz a buzgóság, az a bő lelkesültség, melyet te a tanári széken tanusitál, mélyen bevésték képedet mindazok lelkébe, kik a közelebbi négy évtized alatt a kecskeméti főiskola tanítványai voltak. A világ talán elég hálátlan le­end­ő érdemeidet siet elfeledni, de volt tanítványaid lelkében élni fogsz, élni mint egyike a legbuzgóbb, a valódi hivatottsággal bírt tanároknak. Nagyon sok szép emlék, életünk legszebb éveinek, az ifjú kor legboldogabb óráinak édes emlékei csatolnak hozzád. Tudomány-sóvár lelked földi hüvelye a téged szere­tők könyeitől öntözött hantok alatt rég porrá s ha­muvá leend már, a midőn mi, volt tanítványaid, új­ból és újból felelevenítjük alakodat, és oda állítjuk elibénk a tanári szék emelvényére. Ha a mező virá­gai között elandalgunk, s egyik-másik virág szine, alakja megragadja lelkünket, megjelensz te mellet­tünk azonnal, s látjuk, érezzük a mint örömtől su­gárzó arccal, s bennünk is nemes örömöket ébresztve magyarázod a természet kinyomozhatlan gazdagságát, alkotó erejének megmérhetlenségét, kimutatod azon csa­ládi s faj rokonságot, melyben a mező növényei s virágai is egymáshoz állanak. Ha szép nyári estén gyerme­keink kérdik tőlünk egy-egy fényes csillag nevét, az égi tünemények okait, mielőtt feleletet adnánk, fel­tűnik előttünk képed, a mint a náladnál szálasabb bietnisek között állva egész lelkesedéssel osztoztatod őket azon zsákmányban, melyet a tudomány fegyve­reivel s a távcsövekkel harcoló gygások azon felső birodalomból az évezredek folyamában szerezhettek; hirdeted az azon régiókban uralkodó örök­ket, a vis attractivát és repulsivát mint oly törvénye­erőket, melyek ha egy percre megszűnnének, az egész világ­mindenség összedőlne. De hirdettél te még többet is. Nem feleded egy percre sem, hogy az egyes tudományoknak habár ön­magukban is van céljuk, hivatásuk, de e mellett azok­nak egyik legnemesebb hivatásuk az, hogy a vele foglalkozók kedélyét, erkölcsiségét, jellemét megne­mesítsék. Ne csak az ismeretek birodalma gazdagod­jék — mondád te — egyik vagy másik tudomány által; de az érzelem is nemesedjék, a tetterő is helyesebb és helyesebb irányra vezéreltessék. Épen ezért a leg­materialistikusabb tudomány előadásában is nem ál­lapodtál te meg az anyagnál, a távr­ és górcsövek határánál, vagy a természet rideg törvényeinél soha, hanem igyekeztél bevezetni bennünket, hallgatóidat azon birodalomba is, melyben az érzelem magasztos hevületei már jobb kalauzul szolgálnak, mint az ész hideg világa. Soha nem feledhetőleg áll előttem ké­ped, midőn néha-néha meghurcolva bennünket az ég­boltozatán, elmondva s hosszas számtani képletekkel bebizonyítva, hogy hozzánk a nap, ehhez ez vagy ama csillag, ehhez ismét a legtávolabbi hány millió mértföldre esik, fellelkesedett arccal megálltál és kér­dezed: de hát azontúl, hova sem távcsöveink, sem számtani képleteink el nem hatnak, mi van ? „Ott van, kedves uramö csómók, a végetlen, az Isten!" Vagy midőn naprendszerünket ismertetve elbeszéled, hogy ez a bolygó e körül, ez ismét eme körül igy meg igy forog, a vonz­­ós taszitó erő igy meg igy működik, nem mulasztod el megkérdeni, de hát vol­takép mi is az, a­mit vonz­, vagy taszitó erőnek ne­vezünk; mi vagy ki az, a­ki ezeket útnak indította, ezer és ezer éves forgásukban fentartja ? s reá mu­tattál azon örök erőre, melyet vallásos nyelven is­tennek nevezünk. Vagy ugyancsak ezen erőkről szólva, ki-kicsaptál egy más tőrre, ellentétes „Nézzék csak uramöcsémek : a holdat vonzza magához a föld, ezt a nap, de ha egyszersmind az ellentétes erő is nem működnék, a földünk a holdat, a nap pedig föl­dünket egészen magához ragadná, s ezen mi kis vi­lágunk teljesen összedőlne; épen így az egyes csa­ládokat erős kötelék kapcsolja a nemzethez, a nem­zeteket az emberiséghez, de ha ezen kötelék ellené­­­ben nincs egy más kapocs is, melynél fogva az em­ber egyszersmind saját családi, vagy nemzeti kis világa körül forog, felbomlik az egész társadalom." Sőt lel­ked még a számtan száraz betűi közé is lelket tu­dott varázsolni. Egy számtani ismeretlen mennyiség fárasztó feltalálása után, eszünkbe juttatod, felveted előt­tünk azt a nagy Ismeretlent, Qeog ccyvoavos-t, azt

Next