Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-26 / 4. szám

az az egy körülmény is figyelmeztethette volna őket álláspontjuk hibás volta felől, hogy autonómiai szempontból tett kifogásaik azoknak találkoztak leg­melegebb pártolásával, kikkel mint minden polgári szabadság esküdt ellenségeivel a közügyek terén bé­kés érintkezésük soha nem lehet. Denique a törvény oly igazitásokkal születlet­t meg, hogy mig a modern állam igényeit szem előtt tartó eredeti szövegezésnél fogva a felekezetek fél­tékenységét teljes mértékben felkeltötte, addig az igazitások mindent megtettek, hogy a nemakarást, melynek az ismert példaszó szerint nyögés a vége, felbátorítsa, a törvény végrehajtásával megbízott kormányközegeket pedig az ellenszegülőkkel szem­ben egészen tehetetlenekké tegye. Egy-két pont elég lesz a mondottak bebizo­nyítására. A törvény első fejezete kimondja az általános tankötelezettséget és meg is határozza pontosan, mi­ben áll az, a nyolcadik fejezet pedig, mely a nép­iskolai hatóságokról szól, többek közt arról is intéz­kedik, mikép kelljen a tanköteles gyermekek pontos iskoláztatását ellenőrizni. Ámde kérdem, várható-e gyakorlati siker oly intézkedéstől, mely a végrehaj­tásért­ felelősséget egy testületre ruházza, anélkül, hogy kijelöltetnék Péter vagy Pál, aki a kötelesség­mulasztás esetében kérdőre vonathatnék ? S mi lett ennek az eredménye? az, hogy négy év óta ott van a papíron a tankötelezettség törvénye és ki merné állítani, hogy az iskolába járók száma a törvény megalkotása óta szaporodott ? Nemde mai nap is a tankötelezettek nagyobb fele minden taní­tás nélkül marad ? Vagy kérdem tovább, hány helyt van meg a tövényben parancsolt ismétlő iskola s ha nincs, mert nincs meg? A törvény 15-ik §-a így szól: „Ha a 11., 12. és 13. szakaszokban foglalt feltételeket a hitfeleke­zetek főhatóságai a kormány által félévenként tör­tént három ízbeli megintés után sem teljesítenék, a kormány közös községi iskola felállítását rendel­heti el stb." Nem lévén beavatva a ministerium dolgaiba, nem mondhatom positive, hány iskola jutott már el azon stádiumra, hol a törvény végrehajtásával meg­bízott közegnek repressiv eljárását meg kellene kez­denie; de ismerve hazánk tanügyi viszonyait, elkép­zelhetem, hogy ha a tanfelügyelők hivatásukban eljár­tak, nem kicsi lehet amaz iskolák száma. De kérdem, ki van már most nagyobb zavarban, a törvén­nyel nem gondoló felekezeti hatóság-e, mely tudja, hogy abból a potomságból, melyet mint iskola­adót kivet­hetnek, iskolát állítani és fentartani lehetetlenség, vagy a ministerium, mely szintén tudja, hogy ha a felekezet el van határozva ujj húzását folytatni, azt hogy a törvény a meglévő felekezeti iskola mellett községi iskola felállítását engedélyezi, úgy kijátsz­hatja a részakarat, hogy a kormány minden költe­kezése hiábavaló lesz ? Szóval a népiskolai törvény abban az alakban, amelyben most van, egy szép szerkezetű lőfegyver­hez hasonló, melynek az az egy hibája van, hogy nem sül el. Ily körülmények között semmi sem természe­tesebb, mint hogy egy önérzetes miniszter, mint Trefort, ki a felelősséget nem csak a parlamentáris, hites beszéddel könnyen elüthető értelemben veszi, hanem emberiségi nagy hordereje szerint, annak meg is akarna felelni, mondom, semmi sem természetesebb, mint hogy Trefort miniszter a törvény oly módosí­tását óhajtja, mely hivatalos közegeinek precarius mű­ködési módját megszüntetvén, lehetővé tegye neki a törvény lelkiismeretes keresztülvitele eszközlését. Ez, úgy hiszem, eléggé indokolja a miniszter abbeli szándékát, hogy egy szakértő bizottságot akar egybehívni, mely tanácskozás alá vegye a kérdést : vagyon szükséges-e, hogy a népiskolai törvény revisio alá vétessék,­ s ha igen, a törvénynek mely sza­kaszai volnának azok, melyeknek revisioja ez idő sze­rint már elodázhatlannak mutatkozik. E kérdés tavaly a budgetvita alkalmával már az országgyűlésen is felmerült, s akkor Pauler, mint közoktatási miniszter azzal ütötte el a dolgot, hogy be kell várni mig a törvény végrehajtva lesz, mert csak akkor láthatjuk, kell-e revisio vagy nem. Ez igen praktikusnak látszó felelet, melybe ne­héz lett volna a háznak bele nem nyugodnia, miu­tán a miniszter szájából jött, kire a törvény keresz­tülvitele épen bízatott. Ámde valóság szerint Pauler miniszter válasza tévközben mozgott, miután a nép­iskolai törvénynek épen az a bibéje, hogy keresztül­vitele van lehetetlenitve, s igy kivitelére világ vé­giglenig várhatnánk. Fontosabb nehézség az, melyet a „Napló" jan. 17-iki számában megjelent ügyes szerkezetű cikk felhoz, hogy „a mostani törvény compromissumok , de ugyanazok a tényezők, melyek négy PÁPA =1 csjTM

Next