Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
keresztül mm vittük. Valóban az autonóm magyar protestáns egyház, társulati szervei életén a legérzékenyebb sebet ütné az által, ha a convent áldást hozó eszméjének megvalósítását kicsinyes helyi érdekek miatt az egyetemes egyház kiszámíthatlan nagy kárára elodázná, s újra szentesítené azon szégyenletes állapotot, mely kiáltó abnormitásával nem szült már régóta egyebet, mint romlást, pauperismust, hátramaradást és stagnációt. Másként álltak a dolgok addig, míg a népek politikai és sociális életének taván is tökéletes szélcsend uralkodott, s az államhatalom egyéb feladatot nem ismert, mint a régi állapotok s jogviszonyok conserválását; sőt vaskézzel nyomott el minden szabadelvű életmozzanatot, a szellemek s eszmék országának minden szabad mozgalmát, nyilatkozatát.— Ekkor a magyar protestáns egyház is egyebet sem tehetett, mint hogy a történelmi jogsúllyal bíró békekötések pontjainak kerítései közt húzta meg magát, onnan nézte a szerencsésebb népeknek korszerű haladását, a tért foglaló szabad eszmék óriás harcát, melyet azok a korhadt sociális intézmények, s a magát leélt világrendszer ellen indítottak. — Passio állásából csak akkor lépett ki egy kis időre az egyház, midőn a patentalis nyomás kezdetét vette ; ekkor érezte, hogy a békekötések párnáján való szendergésnél egyéb javult confessiók feladata is van; s ekkor kezdődtek meg hazaszerte az egyházigazgatási reform mozgalmak; ekkor fogott hozzá a presbyterialis rendszernek minden fokozatom teljes és tökéletes keresztülviteléhez, bár még e tekintetben is van elég tenni és javítani való. Azonban ütött a szabadulás órája. Nemzetünk a szerencsétlen politikai experimentátiók után alkotmányát s törvényes önkormányzatát visszanyerte. Uj ég, uj föld, uj társadalmi elvek és eszmék, jogfogalmak nyomultak az előtérbe. A sajtóról lehullottak a megszorító bilincsek; az eszmék áramlatának, a szellem szabad lengésének mi sem áll többé útjában. Azt hittük és vártuk, hogy a szabad eszmék frissítő fugalmai az egyház erkölcsi élettanának hullámgyűrüzeteit is mozgásba hozzák, és az egyház lemosva a tespedés álomporát, a szellem örök ifjúságának üdeségével, bátor alkotó erejével veszi fel a haladás zászlóját, s ragadja meg a vezérszerepet az állami és társadalmi átalakulás óriási mérveket öltött nagyszerű mozgalmaiban. Csalódtunk, Eötvös lángszelleme megalkotván a közoktatási törvényt, mely azután szentesítve is lőn , csak életbeléptetése volt már hátra; korunk minden gondolkodó kapacitása feszült figyelemmel várta, hogy a szabad eszméknek s így a szabad iskolának is nem csak vezére, de egyszersmind szülőanyja, a prot. egyház, micsoda álláspontot foglaland el a közoktatási törvénnyel szemben ? Hát kérem elkezdték némelyek fejtegetni, hogy mi iskolai autonómiával is bírunk, amelyből folyólag el nem nézhetjük, hogy a mi iskolaügyi s közoktatási autonóm kormányzatunkba akárki is belenyúljon; és azután ha hozzáláttunk volna iskoláinknak a törvény kívánalmai szerinti rendezéséhez, ha kézzelfoghatólag bizonyítottuk volna be, hogy a prot. iskolai autonomia az oktatás mezején mire képes, akkor még a dolog igen rendén lett volna, hanem bizony kevés kivétellel ma is ott vagyunk iskoláinkkal, ahol voltunk. — A tantermek, a tanítófizetések 1868-ban a régi részok, s egyházi tanfelügyeletünk távol van attól, hogy hivatásának kellőleg megfelelhessen. Némi vigaszt nyújt, keserű vigaszt az önvád súlya alatt roskadozó lelkünknek az, hogy a közoktatási törvény foganatosításának terén vallásügye niük is igen fontolva halad, mutatják az évenkinti tanfelügyelői jelentések, hogy mennyi seb tátong még közoktatásunk szent testén és hogy a radikális gyógykezelő orvos még mindig késik az éji homályban. Végtére csakugyan voltak, akik belátták a rohanva haladó kor átalakító mozgalmainak közepette az örökös tespedés halált hozó veszedelmes voltát. Az elhintett magvak itt-amott kikeltek és sarjadásnak indultak; a hosszú tél után szellemvilágunk légkörén és térségein az ujjászülő tavasz symptómái kezdenek mutatkozni. Jeleseink kezdeményezése folytán létrejött a protestáns egylet. Az még mind hagyján, hogy papjainkat a társulás nagy eszméje sem hatotta ugy át, ahogy azt a jelen korszakban méltán megvárhattuk volna s igen sokan távol tartották magukat az egylettől: de még találkoztak olyanok is, kik az uj irány híveit üldözőbe vették, és a midőn az absolutsmussal szövetkezett ultramontanismus megszűnt rendszeres nyomást gyakorolni egyházunkra, ezek az orthodoxia sisakjából előpottyant ingerült vitézek ugyancsak ütik a nagy harcdobot s egyházunk papi fejedelmeit egyenesen arra hívják fel, hogy karhatalommal nyomják el az uj irányt, s lökjék ki az egyházból annak hiveit. Szánandó dolgok lesz ezek, s eléggé elszomorithatják