Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

azt akarjuk, hogy az ige újra „istennek hatalma legyen minden hivőnek üdvösségére." Az igehirdetésről az ev. zsinati munká­latokban ezt olvassuk: „Az oltár előtt olvasandó, és a szent beszéd alapját képező szent irási szöve­gekre nézve azon rend tartandó, hogy első évben ol­tár előtt pericopákban levél-, a beszédekben az evan­geliomi szövegek használtassanak; második évben mind az oltári, mind a szentbeszédi szövegek a bibliának canonikus könyveiből szabadon választha­tók." E szerint tehát minden három évben csak egy éven át lehetne szabadon, alkalomszerűen prédikál­nunk. A dunántuli e­v. egyházi rendszer már több szabadságot ad e tekintetben, midőn igy szól: „A lelkész tanítása a szentirással megegyező legyen, alapjául szolgálván annak az átalában nálunk ág. evan­gyélmiaknál szokásban levő evangeliumok és epistolák, me­lyek helyett azonban a körülményekhez képest, néha más a sz.-írásból vett alapigéket is választhat, tekintet­tel arra, hogy amennyire lehet, az egyházi beszédek idő- és alkalomszerűek legyenek." Itt tehát van némi szabadság, csakhogy kevesen élnek vele, sok helyen azért nem, mert a nép, megszokván a perikopákat, a régi szokástól nem mindenütt akar elállani. Az egy­házi rendszer épen most van nálunk dunántúl újabb átnézés alatt; azt hiszem tehát, jó szolgálatot tenne a bizottság, ha erre is kiterjesztené figyelmét, s tel­jesen szabad kezet nyújtana a szöveg megválasztá­sában. Ekkor ott is, hol a nép a régi szokásra hi­vatkoznék, könnyebben sikerülne az előítéletet le­győzni, mert mi meg hivatkozhatnánk egyházi tör­vényeinkre, s mindenki élvén szabadságával, nem reflectálhatna egyik gyülekezet a másikra, hogy ott még a perikopázás divatozik, nagyot Csekélységnek látszó dolog ez, de elvégre is változtat az igehirdetésen. S nekünk, kik nélkülözzük a katholikus templomoknak csaknem minden külső vonzó varázs­erejét; nekünk, kiknek a közös éneklés meg imádkozás mellett csaknem egye­düli szellemi fegyverünk az igehirdetés, azt hiszem, nem lehet itt a czélszerű reformmal tovább is kés­lekednünk. Ha már nem tudjuk egyelőre a templomkerü­lőket az Ur házához édesgetni, legalább ne idege­nítsük el a templomlátogatókat az Ur házától azáltal, hogy előttük gépies, mindig egy körben mozgó mun­kát végezünk. Megírtam e sorokat, bár lehet, hogy én is úgy járok, mint Ritter József és Bergmann Lajos, k­ k­épen ilyen felszólalásukra (lásd Prot. Egyh. és Isk. a Lap 1845 évi 49. számát) még mai nap is várják sikeres választ; de mégis megírtam, azon erős meggyőződéstől ösztönöztetve, hogy ha talán a jelen nem, bizonyosan kielégítő választ ad nekem a jövő. Bizton hiszem, hogy a jövő válasza lelkészeink­hez ez leszen: Legyen nékik szabadságok az élet­nek fáján." SÁNTHA KÁROLY: Egy szó a pnt. lelkészválasztások ügyében Nincs oly törvény, vagy rendszabály az embervilág­ban, — bár a legjobb belátással, s az emberi szükség­letekhez mért ügyes tapintattal hozatott is,"— hogy évtizedek s századok lefolyása alatt érvényét megtarthatná a nélkül, hogy vagy alapjában, vagy részleteiben tökéle­tesítésre ne lenne szüksége. Mint minden kornak meg van a maga sajátsága ugy minden emberi intézmény azon kornak hordozza sa­játságát, tulajdonságát, melyben létesíttetett. Ebből kö­vetkezik, hogy a mit a jelenkor alkot, s talán mint remekműre büszke önelégültséggel tekint, a jövő hiányokat fogyatkozásokat fedez fel benne, s vagy javításán törek­szik, vagy azt mint hasztalan rongyfoszlányt félredobva új intézmény alkotásán fáradozik. Az emberi intézmények hiányossága részint onnan ered, hogy az alkotó egyéniségek nem ismerhették eléggé a gyakorlati élet szélesen elterülő mezejét, részint onnan származik, hogy a mű alkotásánál csak a kort, mely­ben éltek, vették figyelembe; nagyon természetes azért, hogy intézményük nem lehetett hosszú életű, mert a horpadt sírokon felnőtt uj embercsaládot minden izében nem elégíthette ki. Uj idők, uj embereket szülnek. Az uj emberek ér­zés-, gondolkodásmódja, értelmi felfogása, szellemi emel­kedettsége más alakú intézményt kiván, mint milyent a lezajlott évtizedek s századok mesterei alkottak. És ez nem is lehet máskép, mert az emberi fejlődő ész, érte­lem, okosság s korral haladó szellem, — mint bányász az elnyúló aranyszálakat. — mindig azt nyomozza, ku­tatja, a mi jó, jobb s legjobb mindenben, s igy örök haladási útjában nem szenvedheti a multak hiányos intéz­ményeit. Hat, alkot, gyarapit. A csontosult alkotások helyett, melyek kívánságait ki nem elégítik, újakat, a kor igényeinek, a gyakorlati élet kívánalmainak megfe­lelőbbet hoz létre. A prot. egyházi intézmények, rendszabályok, akár a haladó korszellemhez­ viszonyukat, akár a gyakorlati életre kiható jótékonyságukat ves­szük figyelembe, mint nehéz­kesen mozgó szekér kerekei, a szélgyorsan haladó gőz­géppel, nem állják ki a versenyt a modern miveltség-, s

Next