Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-22 / 47. szám
az apáktól örökölt evangyeliomi erkölcsi jellemet és szellemet, mely az ember egész valójában félreismeretlenül nyilatkozik; azt az evangyéliomi magas szabadságot, mely üdve tekintetében minden kényszert kizár, s egyedül az evangyeliom világossága által vezérlett testületi törvény önálló sugallatára támaszkodik, úgy védeni meg, ugy ápolni, ugy hirdetni és terjeszteni az egyházban, hogy azok az evangyéliomszerü keresztyénekben folyvást éljenek ? firól-fira, unokáról-unokára, lelki örökség szerint átszármazzanak. Révész azt hiszi, hogy ez ugy érhető el legbiztosabban, ha az evangyéliom egyháztörténeti fejlődésében ránk szállott hitigazságokat örvendetesen valljuk, s az avatatlan megtámadások ellen védelmezzük ; a protestáns egylet emberei pedig azt hiszik, hogy a keresztyén hitigazságokról le kell hántani a rájok rakodott crustát, s azokat — szakítva ha kell a történelmi fejlődéssel is, — és? mint hiszik tisztán emberi, humán eredetökre visszavinni. Meglehet, hogy nem elég szabatosan definiálok, de nem hiszem, hogy messze esném a valótól. Mindenik párt azt hiszi, hogy ő jár a jobb uton. Jó, e szabadságot engedjük meg egymásnak. A kis és nagy jövő dönti majd el, ezüst-e, pozdorja-e ? De vegyük örvendetes tudomásul, hogy mindenik párt a Krisztust teszi kiinduló és visszatérő pontjául. Ne vitassuk annyi keserűséggel, hogy az csupán dogmatikai vagy történelmi Krisztus e. A fő itt az, hogy hát az evangyéliomi egyház ama fönnebb jelzett tulajdonait csakugyan megőrizzük nem csak magunk, hanem a jövendő egyház számára is. Boldog volnék, ha a két párt őszintén bevallaná, hogy igen, ez az amit akarunk. Akkor aztán az a kérdés, hol kezdjük meg a munkát mindenek előtt ? Annyi bizonyos előttem, hogy itt a protestáns egyetem felállítása nem a legsürgősb teendők egyike. Kijelentem, hogy ezen eszmének nem vagyok ellensége, mert hiszen magam is egyike voltam azoknak, kik azt Fáy Andrással szövetkezve, negyven év előtt nagyban pengettük, és megbukásánál jelen voltunk. Ha most ez eszme ismét felmerül, ismét ha napszámosa leszek ; noha úgy vagyok meggyőződve, hogy az sürgős teendőink közé, most jelenleg, nem tartozik. Ha mi első vonalban, saját képem feladatunkhoz képest, az evangyéliomi szellemet és jellemet kívánjuk megőrizni, és a jövő egyházban meghonosítani, ezt kiváltképen és főleg csak azon elemi és egyéb iskoláinkban tehetjük, melyek a mieink, melyekben, mi vagyunk az urak, melyekről mi rendelkezünk. Megjegyzem, hogy itt a legfőbb súlyt az elemi és polgári iskolákra fektetem. Innen az következik, hogy ha hát áldozatokra szólítjuk fel a híveket, ezen áldozatokat fordítsuk oly elemi iskolák berendezésére, melyek: 1. A polgári törvény igényeinek teljesen megfeleljenek s ezen áron 2. A mieink maradjanak. Ha én kerület volnék, minden erőmet megfeszítve, abban keresném dicsőségemet, hogy minden elemi iskolám ilyen legyen, — mert ezek lesznek aztán — s ezt nem szükség bizonyítanom — az egyház igazi veteményes kertjei. Azután pedig, vagy ha akarjuk és bírjuk, no hát egyszersmind, a törvényes feltételek alatt, így biztosítanám magamnak a gymnasiumokat is. Mert az az evangyeliomi szellem és jellem azt is megkívánja, hogy az evangyeliomi egyház és élet körébe vágó tudományok, a gymnasiumi osztályokban fokozatosan és kimerítőleg adassanak elő. Megvallom, én az egyetemre nézve azt hiszem, hogy ott — kivéve természetesen a papokat képező theologiai facultást — a confessionalismusnak nincs tere. Oda a protestáns növendék vagy evangyeliomi jellem- és szellemmel jelen meg, vagy nem. Ha amaz áll, úgy azt róa az egyetem le nem veszi; ha emez, neki azt az egyetem meg nem adja. „Hát a bölcsészet, meg az annyira előhaladt természettudományok nem fogják megrendíteni hitét?” Meglehet, de hát ez ellen Gileád völgyében nem terem orvosság. Mert kérdem : a felállítandó protestáns egyetem bölcsészet s természettudományi kathedrái nem fogják- e megrendíteni hitét? Ez csak akkor volna képzelhető — ha képzelhető — hogy a protestáns egyetemen a tanszabadság és a tudományok szabad fejlődése korlátozva és a theologia által vont korlátok közé volna szorítva ? Ilyen egyetemet kivánnánk-e állítani ? Isten mentsen ! ! — Jó! Így tehát az evangyéliomi szellem és jellem hordozói az elemi iskolák és gymnasiumok — nem pedig az egyetem. Ha az általam vitatott elvet fogadjuk el kiinduló pont gyanánt, egyelőre ne a felállítandó egyetemre, hanem az elemi és gymnasiumi iskolák kezünkben való megtartására fordítsuk a főfigyelmet.