Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-14 / 7. szám

derítésére azóta tett, teljesen ignorálják, ezáltal a tudományos emberre nézve az Önökkel való okos értekezést csaknem lehetetlenné tették. Amaz észfölötti körben, amelyben az Önök tudománya mozog, az értelmes gondolkozásnak semmi helye, mert ahol a dolgok természetes fejlődése megszűnik, ott eszünk, felfogásunk megáll. Mit is okoskodjék az ember ott, hol az okos szóra hallgatni tilos ? De azt mégis kérdezhetjük Önöktől, honnan vették azokat az észfölöttiségeket, amelyekkel oly nagyra vannak ? A Krisztus evangyéliumából ? De hát mikép eshetett az, hogy minden ami emberboldogitó, felséges van a keresztyén vallásban, azt Jézus mind ész-és szivhez szóló oly félreérthetetlen beszédekben adta elő, melyek mindegyikére rá van nyomva az örök igazság és szépség pecsétje: minden ember érti és gyönyörködik bennök; ellenben az önök által úgynevezett és fölötti hitigazságok egytől egyig Jézus oly előadásain alapulnak, melyekben amaz észfölöttiségekre legfölebb homályos célzások találhatók, de e célzásokat csak az érti, kinek az egyház az észfölöttit már fejébe verte; holott a dolog természete szerint éppen észfölötti dolgokat kellett volna Jézusnak egészen tisztára kifejtenie, miután azokat, mint az észt túlhaladó mysteriumokat, kívüle senki tisztára kifejteni nem képes. Vegyük pl. az „unitas in trinitate et trinitas tem in unitataa-féle egyházi tant, melyről Augustinus egy könyvet irt, és utoljára is azt a vllomást teszi: „dictum est tamen tres personae, non ut illud diceretur, sed ne taceretur" : azt kérdem, mikép eshetett, hogy annak a minden emberi fogalmat túlhaladó suibtilitása hitcikknek, melytől mint az egyház tana szerinti alapdogmától az ember örök üdve függ, az Ur, ki csak is az emberiség lelki üdvéért élt és halt, még csak egyetlen egy önálló mondatot sem szentelt, holott a keresztelést rendelő parancsban az ügyre vonatkozó, alkalmilag ejtett néhány szónak az Ur monotheisticus követőinél előre láthatólag ebionita magyarázatot kellett várni, a pogányokból lett keresztyéneknél pedig a tritheisticus félremagyarázás elmaradhaatlan volt. Mennyi visszavonástól, mennyi nyomortól, mennyi vérengzéstől mentette volna meg az Úr a világot, ha „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek" szavai után csak ezt a pár szót veti még „háromságos egy Isten" ? Nem csodálatos dolog-e az, hogy oly lélekben járó hitcikkre nézve, melyben csak is az Úr világos kijelentése lehetne döntő, a szót annyira kímélte volna, hogy annak leglényegesb vonásai kimaradtak, míg olyan igazságoktól, minők Máté V. fejezetétől kezdve olvashatók, melyeket előtte is, utána is bölcs emberek elmondtak, épen nem kíméli a szót ? És már most látja, kedves kartárs, ha Önök ahelyett, hogy a már százszor jól elmondott dolgokat százegyedszer roszul mondják el, inkább kérdéseinket figyelembe vennék és azokra felelnének, akkor vitatkozásunk nem csak hogy nem keserítene, hanem a fogalmak tisztázását eredményezvén, a tudomány és közvetve az egyház javára szolgálhatna. De Önök mint az Úr Isten hivatalos ügyvivői kényelmesebbnek látják, kérdéseinkre semmit sem hajtva, velünk röviden elbánni és minket egyszerűen a keresztyének sorából kidecretálni. Hogy is lehetnénk mi keresztyének, mikor minden keresztyén hitkötelezettség *) alatt áll, minekünk pedig nyilván nincs hitünk, miután nem hiszünk oly kijelentett tudományban, melyet az Isten ihlette szentírásból nem is a XVI. század confessioinak írói állapították meg, hanem a debreceni collegium tanárai úgy tákolnak össze, hogy ők határozzák meg, mi a szent Írásban ászfölötti kiendő, és mi puszta accomodatióból ejtett észfölötti, amit természetesen csak ők tudnak megmondani. S íme ilyenek után Önök még csodálkoznak, hogy ultramontánoknak címezzük, mikor amellett még az irányunkban folytatott egész eljárásuk is úgy hasonlít az ultramontánok eljárásához, mint tojás a tojáshoz ! Midőn Ön, kartárs, Filónak az idei Figyelmező első számában megjelent cikke fölötti elragadtatásában magasztaló zsolozsmákra fakad, különösen kiemelendőnek tartja annak, Ön szerint, megdönthetlen érvelését, melylyel azon vádat utasítja vissza, hogy „a prot. orthodoxia a r. katholicismusnak, sőt az ultramontanismusnak szövetségese és útegyengetője*. — *) Csodálatos, hogy ezt a fából csinált vaskarikát is Krisztus szavaiból csak az Úr Isten hivatalos ügyvédjei tudják kiolvasni, mi meg ugyancsak észfelettinek találjuk, hogy Krisztus, ki semmiféle hitrendszert nem állított fel, mégis kötelezte volna az embereket arra, ami nem volt, és tanítása szellemét tekintve nem is akarhatta, hogy legyen. Másfelől az Úr legnagyobb apostola meg világosan tanítja. Rom. 14, 4: „Te kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod? Az ő tulajdon urának áll vagy esik ő" ; továbbá 12. v.: „Mindenikünk maga ad számot magáról Istennek." 13* B. M.