Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-10-08 / 41. szám
Te pedig Nagy Istvánnak szelleme, maradj közöttünk mindvégig! Emlékedet mi hálával őrizzük meg, s erőt merítve példádból, megyünk a nehéz, de áldott és szép pályán, tudván, hogy munkánkra szüksége van a világnak, s a jók hálája életünket megédesíti, sírunkat megkoszorúzza. SÁNTHA KÁROLY. RÉGISÉGEK. Jeltelen sírok:. II. Tóth Ferenc. Oly férfiúnak njitjuk itt föl emlékét, ki nem csak hivatalos állása, hanem főleg irodalmi munkásságánál fogva ref. egyházunknak legfőbb dísze. Tóth Ferenc ez, a dunántúli ref. e.kerület huszadik, a jelenlegi előtt 3-ik superintendense, a Lampék, Bod Péterek hű barátja, a hazai egyh.-történelem nevelő dajkája (nem az ő hibája, hogy máig is a gyermekkorban van még) s általában a theol. irodalom legtermékenyebb s idáig felül nem mult bajnoka. Született a földteke leggyönyörűbb pontján, a Balaton mellékén , Veresberényben, — hol kívüle még két jelesünk látott napvilágot — 1768. november 19-dikén. *) Édes atyja Tóth Sámuel, édes anya Kovács Zsuzsána, egyszerű földművesek, kiknek Ferencz első szülöttek. Utánna még Rebeka és István származtak s ez ágon levő rokonai máig is élnek. Az apa 1773-ban, Karácsony másnapján elhalván, a keseredett özvegynek az árván maradt 5 éves fiúcska volt minden öröme, kinek tehetségei jókor kifejlettek. Hét éves korában már fölvezette őt édesanyja az iskolába. Ferenc hamar elhagyta a nálánál sokkal idősebb társait; s tanítója meggyőződvén a fiúnak rendkívüli szép tehetségeiről, s értelmes feleletei az examenen a lelkésznek is feltűnvén , mindketten a legmelegebben ajánlák az anyának : Ferencet adná a herényinél magasabb iskolába. Ez idő tájt a dunáninneni s túli résznek főiskolája nem, csak gymnasiuma volt Pápán, Kecskeméten és Losoncon. A magyar Athenae Debrecen vola. Ide vitték Ferencet is a v.berényi iskola bevégezte után. S mivel a tanitás nagy költségbe nem került —édesanyám historizálta öregapámról, hogy mikor Losoncra diáknak bevitték, 3 húszast varrtak a kabátjába, s ezen a húszason kivül soha többé egy krajcárt sem kapott hazulról), Ferencnek meg jó elméje s nagy szorgalma vala : minden nehézség s akadály nélkül haladt, sőt tanuló társai közt csakhamar kitűnt. Tanárai szerették a szerény és komoly fiút, — Kovács Józsefnek,a poéták praeceptorának különösen kedvenc tanítványa volt. Tóth Ferenc a legjobb „laborokat" nyújtotta be, hibátlan jámbusokban, szépen pattogó hexameterekben, akár latin, akár hazai nyelven. Kovács József uram, ki maga is értet a poésishez, az az irt szép verseket, melyeket fiókjában őrzött, s csak később, körösi pap korában adott ki, szentül megtartván a „nonum prematur in annum"-ot, nyíltan megvallotta, hogy ily jeles tanítványa még eddig nem volt, fölismerni vélte benne a leendő nagy poétát s szép jövőt jósolt neki. — Bizony nem a professor úron mult, hogy kedvenc tanitványa poétává nem jön, ami egyébbiránt nem nagy baj, mert ott hátul ül egy borzas fejű múzsa, a Divine Vitéz, ki a poétikában egy cseppet sem vitéz, aki soha nem figyelmez, olvas szüntelen a pad alatt, — ez a domine, aki soha egy nőstény kádenciát sem tudott mondani, — bőven kárpótolta idővel a jó professor úr minden ebbéli füstbe ment reményeit. Feljebb haladva, a nagy tudományú Sinai Miklós keze alá jutott. Ezen később nagy hírre s szomorú sorsra jutott férfiú a klaszikus nyelveknek, s a históriának volt professora. Jeles, de nem tanárnak való ember. Rendkívül száraz, untató monoton hangon beszélt. Tanítványai figyelmét lekötni, felvillanyozni nem tudta. Alig ült be kathedrájába , legyőzhetlen ásítozás foga el tanítványait, hiába dugták öklüket is szájukba ; hiába küzdöttek Morpheus ellen : a szemek lezáródtak, a fa a mellet verte, aludt az egész klassis. Tehették bízvást, a professor úr soha föl nem pillantott kezei közt forgatott irónjáról — Tóth Ferenc volt az egyetlen, aki figyelmezett, akit nem untatott, sőt érdekelt a professor úr terjedelmes, minden részletekre kiható előadása, aki nem a gyarló formára, az elevenség nélküli hangra, hanem a lényegre, a tárgyra tekintett. Gyönyörrel hallgatta, hogy az a lassú, gyenge, mindig egy húron pendülő hang, mily apró részletességgel sorolja elő a száraz történelmi adatokat a magyarhoni reformáció korszakából, Dévai Biró Márton, Kálmácsehi Sánta, Huszár Gál életét, az ekklézsiák keletkezése rendjét, gályákra hurcolt papok viszontagságait, zsinatok kánonait pontról pontra, izrelizre. E két professorára édesen emlékezett vissza Tóth Ferenc mindenha, noha többi tanárai is jeles férfiak voltak, igy p. o. a természettanban az ördöngösség hírében álló Hatvani, kinek csoda dolgairól könyvet irtak, Ormós András exégéseos professor, ki elmondta az egész ó-testamentomot zsidóid, Szilágyi Gábor, kinek kis ujjában volt Piktér Benedek dogmatikája és ethikája, Szatmári Paksi István, ki a gyakorlati theologiát tradálta s oly nagy hírű volt, hogy a legkitűnőbb lelkészek is mesternek szónak tartották, s nem sokára püspök is lett, ugy lévén szokás, hogy a theologiae professorok közül tettek rendesen püspököt a jó tiszántúliak. Ily jeles professorok vezetése alatt a theologiát 1793-ban kitűnő sikerrel végezvén, egy ideig a rhetorok *) T. Laposa Dániel lelkész urnak e dolgozat bevégezte után érkezett adataiból a többek közt az is kitűnik, hogy T. F. nem miként önéletrajzában magas halála alkalmával Széki Béla is állítja december, hanem november 19-dikén született