Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-03 / 22. szám

a­mikor egy-egy tanintézetnél nem csak névleg, de tényleg egy egész testület teljesítette az igazgatói tisztet, ily időben és ily viszonyok között, azt hiszem bölcsen cselekedtek apáink, ha egyházunk demokrati­kus szellemét fentartották a tanárok között is, és az igazgatói dignitásban részesekké tették éven­kint fel­váltva a tanári karnak mindegyik tagját. És ezen időkre gondolva, igazat adok magam is J. úrnak, hogy bsz az az igazgatóság nem oly ördöngös mesterség, melyet a tanárok bármelyike is el ne sajátíthatna s ne gyakorolhatna. Elkészíteni az évi táblázatokat, összehívni a tanári széket, és itt az első helyet elfoglalni, az uton érkező tanítványo­kat az anyakönyvbe beírni, a távozókat bizonyítván­­nyal ellátni: ebben bizony nem pattan meg egyik tanár koponyája sem. De ma — nekem úgy tetszik — egészen más idő­ket s más viszonyok között élünk. Világi uraink, eléggé élénk érdekeltséggel viseltetnek még ma is egyházi és iskolai ügyeink iránt, lelkükön viselik az egyház és iskola javát, boldogságát, de talán nem csalódom, ha azt állítom, hogy ezek érdekében távolról sem fáradnak tanácskoznak annyit, mint apáink. Nem, mert nem lehet. Egyházmegyei s kerületi vezérfér­fiaink el vannak sok máson kivül a megyei és országos dolgokkal foglalva, a helyi iskolaszékek tagjai pedig rendes hivatalos s pedig bokros teendőiken kivül kell, hogy részt vegyenek a gazdasági, kertész, gyümölcs­tenyésztési, takarékpénztári, népbanki, olvasóköri, szobor leleplezési és ezer más egyletek üléseiben és ünnepélyeiben, s így a legjobb akarat mellett sem tehetik, hogy idejük és a közügy iránti érdekeltségük nagy részét csupán az iskolaügynek szenteljék. Kö­vetkezőleg a mi tanintézeteink mai napság tényleg a tanárok — és néhol néhol a fáradságtól és bajtól vissza nem rettenő helyi lelkészek — gondjaira és lelkiismeretére vannak bízva. Ez által már tetemesen fontosabbá lett az újabb időkben az igazgatói hivatal, mint vala­hajdan. Mert igaz ugyan, hogy nem csekély különbség van a pro­testáns felekezeti tanintézetekben működő tanárok, és az állami intézetek tanárai között, a­mennyiben ama­zoknál a vallásuk iránti szeretet s egyházias érzületük, és az a tudat, hogy ők az általuk szolgált intézetnek nem csak szolgái, de urai is — mert hiszen isko­láink mindnyájunk édes közös birtokai — hathatósan fokozza az illető tanintézet iránti érdekeltséget, az atyai gondoskodás érzetét, és ők kétség kívül nem csupán azért a nagyon is megérdemelt szegényes díj­ért végezik hivatalos teendőiket, de végezik szeretetből s az intézet fölvirágoztatása iránti nemes lelkesült­ségből is; mindazáltal egy 12—15 tagból álló tes­tületet, melynek tagjai között nem ritkán vannak egészen új s még tapasztalatlan fiatalok, vannak ismét olyanok, kiknél a tanári szék csak ideiglenes állomás, s igy a kik legfeljebb ha egyik kezüket tartják az eke­szarván, ily testületet mondom egészen fej s felügyelő hatalom nélkül hagyni, nem célszerű. Már pedig azt felesleges volna bizonyítgatni, hogy a kormányzói hatalomnak még csak árnyékát sem gyakorolhatja az oly igazgató, a­melyik tudja, hogy a jövő években meg a most kormányzottak fogják őt kormányozni. A­mi volt egykor a lelké­z, esperes, superintendens­­ a tanítókkal és tanárokkal szemben, annak kell most lenni az igazgatónak. De van még más ok is. A szaktanítás behoza­tala által megszűnt az a szoros viszony tanár és tanuló között, a­mi volt az osztályrendszer mellett. Ma egy egy tanár tanára az egész középtanodai ifjúságnak, vagy legalább az ifjak legtöbbjének. Egyik órán talán tanít az első, a következőn már a 8-ik osztályban és így távolról sincs oly közelről érdekelve egyik vagy másik osztály iránt, mint voltak a tanárok az osztályrendszer mellett. Az, hogy ma is van mind­egyik osztálynak úgynevezett osztálytanára, kevéssé jöhet számításba. Sok tanár gondoz minden tanulót, de viszont sok tanulóra terjed ki mindegyik tanár gondja, pedig a­ki sokat markol, keveset szorit; a sok bába között elvész a gyermek. Bátran állíthatom, hogy mi régebben végzett emberek, kiknek csak egy egy tanárunk volt, sokkal nagyobb gond s felügyelet alatt állottunk, mint a kellő vezetés nélkül levő mai középtanodák növendékei. Ily körülmények között az igazgató hivatása az, hogy teljesítse a régi értelemben vett osztálytanárok tisztét, hogy folytonos gondosko­dása tárgyává tegye a vezetése alatt álló intézet összes ifjúságát, őrködjék ennek szorgalma, erkölcsi magaviselete felett, hogy tanártársai által magát mi­nél sűrűbben informáltatva, azoknak tapasztalatait, tanácsait meghallgatva, majd azokat tanác­csal ellátva, közreműködésüket igénybe véve, gyakorolja a nevelői tisztet, helyettesítse a növendékek irányában a távol­levő szülőket. S van még a szakrendszerből folyólag más nem kevésbbé fontos hivatása is az igazgatónak. Egy egy intézet 10 — 12 tanára néha majd­nem ugyanannyi

Next