Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

így kénytelen beköszönteni egyházába: „mint egy, ez idő szerént legyőzött ügynek szolgája, egy vert hadnak katonája jövök hozzátok. Jövök, hogy képvi­selője legyek köztetek annak a legyőzött ügynek, hordjam kigúnyolt jelvényeit, hirdessek nektek kor­szerűtlen tanokat, ó­ világbeli tudományt, megvetett igét, hitet, melyet nem hinni általános." És az el­undorító életbeli példák felhozása meg­rezzentette a jók lelkét, bizony mondom sokan feléb­redtek, hogy tenni, hatni kell! Ámde még nincs vége, m­eg szeretve tisztelt főmunkatárs uramnak is igen sokkal tartozom, mert bizony mondom, hogy az én kemény nyakamat, ke­ményen verbeválta a szeretet szavaival, s midőn nagy becsű feleletének régi elmélkedéseit olvastam, sírt bennem a lélek . . . tíz év előtti eszméim, elrepült kedves ábrándjaim szálltak vissza hozzám ! úgy örül­tem nekik . . . jertek — mondók — lakjatok ismét szivemben, hisz ti voltatok azok, kik engem a papi pályára vezettetek, holott két más kecsegtető itt állt előttem, a kétszerkettő négy, s a ragyogó művészeté ! nem vagytok ti még most se előttem idegenek, hisz ha reggeli könyörgésre megyek, ott látom a templom oldalához támasztva a baltát, szekercét, ásót, kapát, hisz most oly kedvemre való nép közt élek, ki a bibliával, zsoltárral hóna alatt, nem adná oda hitét a világ minden kincséért! Hajh! kedves főmunkatárs uram! ne csodálkoz­zék, hogy az Isten igéje megkeseredett az én szám­ban, és nem tudok többé wakefieldi pap lenni, kit a zsiványok kinevetnek, mégis prédikál, hanem úgy teszek mint a jelenkor legnagyobb ábrándozója, leg­nagyobb idealistája Lincoln: (igen elmésen lerajzolva egyik élclapban a fentebbi években) gyere csak édes fiam! — úgymond a rabszolgatartó délihez — halld csak! majd minő szép szent igéket fogok én neked olvasni ebből a bibliából ... ha pedig ide nem hall­gatsz, úgy vágom a fejedhez a szent könyvet, hogy menten felfordulsz! ... És oda vágta, és meghalt hogy oda vágta ... de egy szenny-folt ismét letö­röltetett az emberiség homlokáról ! Én nem tudom azt elfeledni soha, hogy gyerek­koromban nekünk még a római, görög, helvét és magyar hősöket állították fel tanulmányai; míg a mai időben a „délibábok hőse” kitűnő írójának mo­dern zsiványságait bámulják sokan ifjaink közül, és bizony mondom hallottam midőn sajnálkozva emliték­­ pgy­ e§T Straussberg, vagy a legközelebbi bécsi mons­­­tre-pör hősének elitéltetését! Engem elkeserít, elmérgesít az, ha látom, hogy a gonosz szárazon menekül, s épen azért nem tudom­ tűrni, ha a gonosz nő, ki gyermekét a trágyadomb oldalba ásta el, a proconsulok által — természetesen illendő és megkívántató prókátori segél­lyel — bizo­nyítékok hiányában a gyermekvesztés ocsmány hí­ne alól felmentetik, holott én a tény valódiságáról meg­győződvén, a bűnöst már becsukattam. Midőn látom, hogy a világ, az erkölcsök, napról-napra romlanak, bármit hirdessenek is a humanisták, idealisták! És mikor látom, hogy az erkölcsök m­e­g­­­veszésének épen a humánus eszmék túl­ságba vitele s nem kellő helyen alkal­mazása a legnagyobb okozó­ja, bizony kénytelenítetem a tacticára gondolni, s olyan gyógy­szert adni be a betegnek a minőt természete meg­kíván ! De menjünk tovább. Legközelebbi tételemet, azt t. i. hogy mi magyarokul sohse tudtunk még azon erkölcsi magaslatra emelkedni, hogy a magunk által hozott s királyunk által szentesített törvényeinket kellőkép­re speciálni és végrehajtani tudtuk volna. úgy hiszem a felhozott keserű példák által bebizo­nyítottam, és — bárki mit mondjon — még szeretve tisztelt főmunkatárs uram kitűnő felelete után is, sőt épen ez után, nem javulását, hanem veszedelmes sü­lyedését látom az erkölcsiségnek, és kegyetlenül tudok sajnálkozni, midőn a legkitűnőbb fők az idealismu­s szemüvegén át nézve a világot, tetemes javulással, a Krisztus országa terjedéséről beszélnek. Terjed ám : a Mammon, a Bóliás meg az Asztaróth országa ! Ugy­e, azt senki sem tagadhatja, hogy mind a polgári államnak, mind a ker. anyaszentegyháznak fő tényezője a boldog és vallásos család élet ?! S hogy vagyunk ezzel? Majd mondok példát: a Dráva men­tén lakó catholicus horvát nép között — mióta az évenkénti rendszeres újoncozás életbe lépett s a fiuknak elébb 5 most 3 korosztály előtt nem szabad nősülni — egy borzasztó szokás jött divatba, anticipálták maguknak a házasságot, az apa kinézett 17 vagy 18 éves fiának egy lányt, valamelyik vásáron megvette neki az ajándék piros csizmát, egy éjszakán aztán — leányával egyet­értve — a leányt ellopták, s az apa azt m­ondá fiának — ki eddig a dolognál sem­mit se tudott, mert őt nem is szükség értesíteni — ne­m itt a feleséged. A leány apja reggel megtudván

Next