Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-02 / 18. szám

IRODALOM. Kassán, Werfer Károly akad. nyomdájában most került ki a sajtó alól: Einiges aus der Geschichte Béla's. Adalék a szülőföldisme és történettanítás kezdetéhez a népiskolában. Irta Weber Samu. 15. lap. — A szepesi tanitóegylet, Szepesváralján tavaly tartott gyűlésében elhatározta, hogy »a hazai és a világtörténelem tanítását a szü­lőföldismének kell megelőzni, a­melyre vonatkozó források kikutatása a tanító hivatása.A Szerző, mint gyü­lekezetének lelki oktatója, a modern paedagogia említett tételéhez híven, szeretett elkészíteni községének törté­nelmét, mely úgy az előadás egyszerű szépsége, érthe­tősége és népszerű ir modora, mint tárgyismeret dolgában hasonnemű munkák között a legkitűnőbbek sorában fog­lalhat helyet, ismerteti a város eredetét, elnevezését, kiválóbb épületeit, egyleteit, környékét, kiterjeszkedik történelmi viszontagságaira, a régi lakosok foglalkozá­saira, egyházi viszonyaira, a várost ért csapásokra, ki­tűnő szülötteire. Minden fejezetet egy-egy csinos verssel zár be. Mindez mutatja, hogy ügyes munkával van dol­gunk, mely efféle dolgozatoknak mintául szolgálhat. Ferenci B. miskolci könyvkiadó tisztelettel értesiti mindazon lelkész s eperes urakat, kik Barakon­yi Biblia Magyarázat a szószéken cimű munka II. (utolsó) kötetére előjegyezték , hogy a mű már sajtó alatt van s rövid idő alatt szét fog az illetőknek bérmentesen küldetni. Előf. ára 1 frt 60 kr., még május hó végéig az előjegyzés elfo­gadtatik, bolti ára magasabb leend. A „Protestáns theologiai könyvtár” előfizetőit tisz­telettel értesítem, hogy a kellő számú előfizetők össze­gyűlvén, a vállalat fennállása a következő 3 évre is biz­tosítva van. E három évben magyar prot. egyháztörté­nelmi monographiák fognak kiadatni. Uj előfizetőket elfogadhatok még julius 1-ig. Budapest, ápr. 27-én. Kovács Albert, szerkesztő. Gyula bellyei ref. lelkész, egy betöréssel párosult rab­lásról értesít bennünket. Ápril hó 21-én virradóra bellyei papi­ lak falát ismeretlen tettesek az utca felől a kiásták és az egyház pénzes ládáját elrabolták. Az el­hasogatott láda az uradalmi kert egyik szögletében meg­találtatott, valamint a szétszórt iratok között a bankó pénz is , de a 142 frt értékű­ ezüst pénz zacskóstól együtt hiányzik, 50 frt értékű Kossuth bankóval, mit a tettesek — hihetőleg — jó pénz gyanánt vittek el. — A láda mellett egy vésőt, az utcán pedig egy v i­cés­­ kulacsot félig borral hagytak a tettesek. — Más­nap éjjel a mészárszéket törték fel, ma éjjel pedig a vendéglő jégvermét. Öt gyanús és rosz hírben álló egyén a pandúrok által azonnal elfogatott s a dárdai szolga­bírósághoz átkísértetett. Ugy látszik, hogy szervezett tolvaj és rabló banda űzi garázdálkodását. — Nem ár­tana a községbeli többi gyanús és rosz hirben álló egyéneket is mind befogatni, mert hosszabb idő óta gyakrabban történtek apróbb tolvajlások. * Orgonaszentelés. F. hó 18-ikán volt a ref. egyház uj orgonájának ünnepélyes felszentelése. paksi A 1 nem nagy, de szép és tiszta templom egészen megtelt­­ a hívekkel, s voltak a közönségben sokan más vallásúak is, kik eljöttek részt venni ref. polgártársaik örömün­nepélyében. Midőn a gyülekezet már együtt volt, orgona­kiséret nélkül elmondta a szép invocatiot : „Szent Isten noha néked. . Ez ének végeztével nr. Munkácsy Sán­dor úr, helybeli lelkész mondott a vallásos buzgóságtól meghatott hangon a felszentelő imát, áldást kérve a gyülekezetre, mely az orgona építése által szép jelét adó hit buzgóságának, felavatva az uj jeles hangszert az isteni tisztelet szolgálatába. Nevelte a meghatottságot azon tudvalevő körülmény, hogy a lelkész úr súlyos lábbaja miatt már két év óta nem működhetett az Is­ten házában, s azon idő óta ez alkalommal jött be elő­ször hivei közé. A felavató ima után megzendültek az orgona teljes hangjai a helybeli fiatal kántortanító Tóth S. úr ujjai által, ki egy szép ünnepélyes praelu­diumot játszott Volkmartól, majd a gyülekezet énekelte orgona kísérettel a 66-dik dicséretet. Azután jött az egyházi beszéd, melyet a helybeli segédlelkész tiszt, Nagy József úr mondott, miután alulírott kísérete mel­lett énekelte a gyülekezet a XXXV-dik zsoltár 13-ik versét s ezzel az ünnepély végét érte. Most az orgona a vizs­gálatra meghívottak által, u. m. Tomka Gusztáv, györ­könyi ág. hitv. ev. segédlelkész és alulirott által a leg­pontosabban megvizsgáltatott. A szakértőkül meghívott vizsgálók örömmel kijelentették, hogy Országh Sándor m. kir. orgonaépitész úr a gyülekezettel kötött szerződés minden igényeinek teljesen megfelelt s ez új orgonával szaporította az általa épített jó orgonák számát. A 8 változatú pedálos orgona külalakja díszes, hangja kel­lemes és erőteljes, egyes változatai is igen kellemesek s tisztán hangolvák. Országh úr a tiszt, lelkész urak és egyházak figyelmébe a legmelegebben ajánlható. Széki Elemér, gyönki gymn. tanár. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek A gyönki magyar ref. egyház­ban ápril. 4-én papválasztás alkalmával t. Arany Antal helyettes lelkész lett lelkésztanitóvá megválasztva. Ki­tartást, apostoli lelkületet és munka kedvet e nehéz és nagyon szerényen javadalmazott lelkészi álláshoz ! Poór József, gyönki ref. lelkész. — A miskolci ref. egyház a sárospataki főiskolának megüresedett egyházi algondnoki állomása betöltésénél mind a három szavazatát Prágay Lajos alsóborsodi esperesre adta. — A hódmezővásár­helyi tanitó - egylet Könyves István ottani ref. tanitó 50 éves tanitói pályájának megünneplését, elhatározta, s e tárgyban már a tervet is elkészítette — Kovács Albert, helybeli theol. tanár, az orbai e. megye egyik e. kerü­leti képviselőjévé választatott. — Az alsóborsodi ref. e. m. a Nánára távozott Gyöngyösi S. helyére miskolci lel­készül Fekete József oszlári lelkészt rendelte be. Alsó-Baranyából lapunk egyik régi barátja, Vincy

Next