Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-14 / 46. szám

népszerű tud lenni, hogy megkönnyítse tudományos vizs­gálatai eredményeinek minél szélesebb körben való el­terjedését. 356 lapra menő jelen munkája előzője kíván lenni Theokritos terjedelmes, magyarázó kiadásának. Az eredetiséget nem hajhás­sza. Célja összeállítani és a­menn­nyiben lehetséges összeegyeztetni mind­azt, ami legfontosab­bat, legérdekesebbet, legjobbat mások mondottak e görög idyll költőről, mind a mellett a legtekintélyesebb nyilatkoza­tok közepett is megőrizve saját véleménye szabadságát. Theokritos életét és korát, költői működését, a pásztori költészet rövid történelmét, Theokritos idylljei tartalmát, költői értékét, történeti jogosultságát, dialektusát, met­rumát, s végül mindennek utánzóit nagy figyelemmel s nem kevesebb tárgyszeretettel, világos és helyes cso­portosításban írja le. Műve tehát bizonyára fokozni fogja a hajlamot és rokonszenvet Theokritos költeményei iránt, melyek valóban tele vannak élettel és kellemes, s hogy nálunk még nem közkeletűek, leginkább épen annak tulajdo­níthatjuk, mert általában véve t­i a renden megfelejt­keztünk a classikai világ örökbecsű termékeiről. Tan­férfiaink figyelmébe melegen ajánljuk ez alapos és a mellett vonzó olvasmányt. Jobb későn, mint soha. Ez a régi közmondás jutott eszünkbe, midőn a napokban kezünkbe került Ilaan Lajos m. tud. akadémiai székfoglaló értekezése Bél Mátyásról, mely az „ Értekezések a történelmi tudományok köréből” VIII. kötet, VIII. száma gyanánt még tavaly jelent meg, s a­melyet annak idején nem ismertettünk. Szerző érdekesen adja elő, hogy a XVII. század Magyar­országon a theologusok, a XVIII. a historicusok szá­zadja volt. Ez utóbbiban élt és munkálkodott Bél Mátyás, ki magyarul, latinul, németül és tótul egyforma classici­tással irt. Szülői háznál nyert vallásos nevelése okozta, hogy az ág. h. ev. papi pályára adá magát, hogy mint theologus a pietisticus irányú hallei egyetemet kereste föl, és az ugyanily irányú Arndtnak és Freisingshausen­nek munkáit lefordította s kiadta. Bél előbb a besz­terecebányai, majd a pozsonyi gymnázium rectora, utóbb pozsonyi ev. lelkész volt. Nagy tudományával, roppant munkásságával, kortársai osztatlan tiszteletét vivta ki, minek fényes tanúbizonysága, hogy 1736-ban, az akkori emelkedett szellemű pápa, XII. Kelemen, saját arcké­pével diszitett arany emlékpénzzel tisztelte meg. E mun­kás életet tünteti föl a tudós szerző. Nagy eruditio, korviszonyok alapos ismerete, az adatok ügyes csopor­a­tosítása és vonzó előadás egyaránt hozzájárulnak, hogy e munkát igazán élvezetes és tanulságos olvasmán­nyá varázsolják. Ara 40 kr. Uj naptárak egész halmaza fekszik előttünk. Vala­mennyi a Franklin-társulat kiadásában jelent meg. A nemzeti nagy képes naptár szemenszedett szép képekkel és Hegedűs Sándor, Benedek Lajos, Sziklai János, Pe­terdi József stb. cikkeivel ékeskedik. Már XIII. évfolyama járja , szerkeszti Áldor Imre. Kiválóan becsessé és hasz­nálhatóvá teszi a függelékét képező országos cím­név­tár, mely tulajdonkép terjedelmes és szabatos lajstroma az ország közhivatalnokainak. Ára I frt. — Falusi gazda naptára. XVIII. évf. Szerkeszti Sporzon Pál, a Gyakor­lati mezőgazda szerkesztője. Közlemények László és neje, Ébner Sándor, Oroszi Miklós, Dömötör Erdélyi Károly, Iby Ferenc, Blaskovics Ödön, Gyapay Kornél, Canyuga Ágoston stb. tollából. Ára 80 kr. — Borászati naptár. VIII. évf. Szerkeszti dr. Nyári Ferenc. Gyakor­lati szempontok figyelembevételével irt szakszerű köz­leményekkel. Ára 80 kr. — Uj honvéd naptár. XIV. évf. Szerkeszti Áldor Imre. Számos nagyobb képpel. Jókai Mór, Ballagi Aladár, Székely József stb. cikkeivel. Ára 60 kr. — Kossuth naptár, XI. évf. Szerkeszti Honfi Tihamér. Szövege csaknem kizárólag Kossuth Lajos éle­tét és családját illető tárgyakból van összeállítva. Ára 40 kr. — A nép zászlója naptára, a magyar nép szá­mára szerk. Áldor Imre. Számos képpel. Ára 40 kr. — A magyar nép naptára XXVI. évf. Képes kalendárium sokféle hasznos és mulattató olvasmán­­nyal ellátva. Ára 30 kr. — Keller illustrirter Volks-Kalender, 46 képpel. A hazában megjelenő német naptárak közt a legdísze­sebb és legtartalmasabb. Ára 50 kr. — Magyar nők naptára. Szerkeszti Benicky Irma. Szépirodalmi s mulat­tató tartalmán kivül, különös gondot fordít arra, mi a nőknek tanulságos lehet. Jó gazdasszonyoknak igen használhatóvá teszi e naptárt, hogy a háztartási, költ­ség- és mosási jegyzetek számára célszerűen rovatolt, elégséges számú tiszta lapok vannak hozzá mellékelve. Ára 60 kr. — Nevessünk.' mulattató naptár a gyönyö­rűséges 1881 -iki esztendőre Ára 40 kr. Pestalozzi válogatott paedagogiai munkái. Fordí­totta, magyarázatokkal ellátta és kiadja Zsengeri Samu VIII. füzet. Ára 50 kr. Uj zenemű. Táborszky és Parsch zeneműkereske­désében újabban megjelent : Kápolnai emlék. Csárdás. Zongorára szerzé Zettner Aranka. Ára 60 kr. K­Ü­LÖN­FÉLÉK. * Személyi hirek. A sárbogárd-tinódi reform, hitközség, a folyó hó 7-dikén megejtett lelkészválasztás­kor, értesülésünk szerint, egyetlenegy szavazat ellenében, nagy lelkesedéssel Turgonyi Lajos ref. lelkészt s or­szággy. képviselőt, a kit a mezőtúri gyülekezet is okt. 10 dikén nagy szavazattöbbséggel elválasztott, választotta lelkészeül. A választáson jelen voltak : Konc Imre espe­rest, Szűcs Adolf világi tanácsbiró és birtokos urak elnökle­tük alatt, a vértesaljai egyházmegye részéről Báthory Dániel baracskai ref. lelkész s tanácsbiró, Sárközy Kázmér világi tanácsbiró s földbirtokos urak és a sárbogárd-tinódi ref. egyház részéről Nagy Kálmán presbyter­i főszol­gabíró, és Komjáthy Ferenc presbyter­i városi közgyám urak. A legnagyobb csend­ s renddel lefolyt választás, — mint nekünk írják — általános örömet és lelkese­dést szült a nagyrészben birtokos, s uri egyénekből álló gyülekezetben, és az a jelen volt esperesi úr által azon­nal meg is erősíttetett. — Inaktelki ref. lelkészszé Bita Kálmán volt marosvásárhelyi osztálytanító választatott meg. — Kemény Károly komáromi újonnan választott ev. lelkész e hó i­sején tartotta beköszöntő beszédét. Isteni tisztelet végeztével dr. Nagy Vilmos, mint a con­vent jegyzője üdvözölte a lelkész urat, s miután a con­vent s énekkar tagjait bemutatta, kijelenté a convent azon határozatát, hogy a lelkész úr gyönyörű szép be­köszöntő beszédét ki fogja nyomatni s kiosztani. — Biró Géza előbb halasi, jelen tanév óta nagykőrösi ref. főgymnáziumi rajztanár, ebbeli állásáról lemondott, mert festészeti tanulmányok céljából Münchenbe utazik. — Szentesen f. hó 21-én töltik be a második ref. lelkipász­tori állomást. A választási mozgalmak már megeredtek. A jelöltek : Csák Máté, Gerőc Lajos, Marjai Péter és Pólya Ferenc. — A nagyszebeni egyházmegye mike­szászi gyülekezete Lőrinci Gábort, Bodrogi Sámuel sze-

Next