Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-08-28 / 35. szám
A legnagyobb veszteséget azonban egyházunk és ennek iskolaügye szenvedte. Az országházban egyházi ügyünknek nem volt szószólója, kire inkább hallgattak volna, mint M. A. ; a magunk gyűléseiben pedig senki sem mert a felekező szegrehúzással határozottabban szembeszállani, mint ismét M. A. Mikor a képviselőházban a minket is közelről érdeklő vallás- és tanulmányi alapok jogi természetének kérdése jött napirendre, mindenki elismerte, hogy senki e kérdéshez oly kimerítő tárgyismerettel s az osztó igazságnak és államérdekünknek megfelelő annyi higgadtsággal nem szólott, mint M. A. ; viszont mikor nálunk a középiskolai szervezet került szőnyegre, ki védte lelkesebben két a felekezeti buzgósággal takaródzó a tanügy ér departicularismus ellen, mint ismét M. A. ? Majd ha október végével összeül a zsinat és iskolaügyünk rendezésére kerül a sor, akkor lesz nyilvánvalóvá, mennyire betölthetetlen a hely, mely Molnár halálával üresen maradt. De hadd szóljanak helyettünk a boldogult életfolyamának adatai, a közönségestől elütő, nem mindennapi mozzanataikkal, amint a napilapok azokat hozták, kiegészítve a magunk tudomásaival. Molnár Aladár 1839-ben született Veszprémben, hol atyja Dénes a megye központi szolgabirája volt. Fia még csak hat éves volt, mikor ő — megyéje közszeretetétől kisérve — hivataláról lemondott s falusi birtokára Túr-Vázsonyba költözött. Itt kezdte Aladár tanulását, részint a ref. mester, részint otthoni házi tanitó vezetése mellett. Atyja 1848-ban országgyűlési képviselővé választatván, fiát is magával hozta a fővárosba s itt az evangélikus gymnasiumba adta be. A forradalom esélyei azonban, Windischgraetz közeledése stb., megzavarták tanulói pályáját; atyja Debrecenbe vitte őt, hol nem tanári előadásokat hallgatott — mert azok szüneteltek, •— hanem a képviselőkéit; a ház ülései képezték ekkor a tíz éves fiúnak egyedüli iskoláját. A forradalom végeztével atyját is, ki végig hű maradt a szabadság ügyéhez, vád alá helyezték ; vagyona elkoboztatott s Aladár iskoláztatása ismét abban maradt. De őt korán kifejlődött hajlama a komoly foglalkozásra megmentette az elhanyagoltság tényeitől s ha rendes iskolai képzést nem bajkövetheznyerhetett, annak hiányát olvasás és önművelés által pótolta. 1853 ban Pap István, az uniós törekvéseiről ismert, fennkölt szellemű vámosi lelkész vette hazához a nagy tehetségű gyermeket s annak vezetése alatt annyira haladt két év alatt, hogy 1855-ben kellő előkészülettel léphetett pápai főiskolában előbb a bölcsészeti-, azután a theololgiai tanfolyamra s 1860-ig mind a kettőt kitűnő sikerrel be is fejezte. Ez évekre esik első fellépése az irodalomban is. Eleintén a főiskola önképző s irodalmi körében működött, utóbb pályadíjakat nyert dolgozatai közül kettőt a főiskola saját költségén kinyomatott. A theologia végeztével a lelkészi pályát választotta hivatásául s egykori nemtora, a derek Pap István, oldala mellé állott be segédlelkésznek. Kerkapolyi Károly, pápai bölcsészettanár, betegsége miatt huzamosb időre fürdőbe menni kénytelen itletvén, a fiatal bölcsészt ajánlotta helyetteséül. Az egyházkerület az alig 21 éves ifjút csakugyan oda is merte állítani Kerkápolyi tanszékébe, hogy Hegel bölcsészeti rendszerét s a bölcsészettörténetet tanítsa. Első önálló munkája „A magyar alkotmány történeti kifejlődése,a melynek I. K. első fele idő1-ben jelent meg Pápán, az irodalom és a szakemberek részéről elismerőleg fogadtatott. Azonban sem irodalmi sikerei, sem az, hogy akadémiai tanítással merték megbízni, az alapos készültségre törekvő ifjút elbizakodottá nem tette, hanem inkább arra serkentette, hogy tanulmányait magas színvonalú tudományos intézetben folytassa. Ily szándékkal jött 1862 nyarán Pestre, s itt nálam, mint a ref. theologicum akkori tanáránál hallgatómul jelentkezett. Intézetünkben akkor épen a bölcsészeti tanszak volt üresedésben, s én a tanulónak jelentkezett ifjút, kit a „Prot. Egyh. és Isk. Lap”-ban közlött dolgozatai után közönségünk előnyösen ismert, tanárnak mertem ajánlani. Csakugyan egyházkerületünk 1862-ik évi őszi közgyűlésén Török Pál superintendens jelentette: „Peti József helyét ideiglenesen Molnár Aladár úrral foglaltatom el, a ki miután Pápán bölcsészet-hittani egész pályáját általában kitűnő osztályzattal végezte, ugyanott két évig seniorságot viselve, a bölcsészetet, magyar és német irodalmat, majd az egyetemes és magyar egyházi történelmet sikerrel tanítá, az irodalom terén pedig ismeretes, mint több koszorúzott pályamunkák szerzője s a magyar alkotmány történeti kifejlődéséről szóló nagyobb műnek írója.* Mily szerencsés volt e választás, mutatja az, hogy már a következő év tavaszi közgyűlésén a csak ideiglenesen és segédtanárul alkalmazva volt fiatal tanférfiút rendes tanárnak választották meg. Tanítványai, kiknek fiatalságánál fogva inkább kortársuk volt, benne ép annyira tisztelték a komoly, tudós tanárt, mint szerették s bálványozták a szíves barátot és nyájas vezetőt. Rendkívüli munkássága, — melyet pesti tanár korában kifejtett, midőn hetenkint 18 órán hét különféle tudományból tartott előadásokat, s az egyházkerületen és számos bizottságban mint jegyző és előadó működött, s a mellett az irodalmi téren is nagyobb mérvű működést kezdett, s annyira megtámadta eredetileg is gyönge egészségét, hogy barátai komolyan kezdettek aggódni életéért, s 1864-ben kénytelen volt egy időre legalább félbeszakítani tanári működését. Orvosi tanácsra utazni ment, mi egészsége helyreállítására annyival inkább jótékonyan hatott, minthogy azzal egyik legrégibb és leghőbb óhaja teljesült, midőn azon férfiakkal személyesen megismerkedhetett, kiknek munkáiból széleskörű ismereteit merítette. Ez útról hozzám irt levelei naplószerűek s arról tanúskodnak, hogy szórakozásainak is lelket emelő és szellemet gazdagító irányt tudott adni. Valamelyik közelebbi számban e levelekből egykettőt majd közlünk. Időközben folytatta irodalmi munkásságát és la-