Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-28 / 35. szám

punkban megjelent számos kritikai dolgozatain és es­sayszerű értekezésein kivül önállón megjelentek tőle : „Martensen. Az erkölcsbölcsészet alapvonalai*­­ ,A psy­chologia vázlata Ur. Erdmann F. Eduárd alapján, taní­tásaihoz vezérfonalul* ; továbbá :A bölcsészet története.* Első kötet. Nagy tehetségének ezek mind még csak szárnypró­bálgatásai voltak, de mégis oly jelentékenyek, hogy az akadémia értük tagjává választotta. Itt székét „Kü­lön tudomány-e a bölcsészet?” című értekezésével fog­lalta el, melyben a philosophia önálló művelésének jogo­sultságát vitatta. Elemébe és oly viszonyok közé, hol értelmi ereje és humanitása egész teljességét érvényesithető, 1867-ben jutott, midőn hazai alkotmányunk helyreállitásával Eöt­vös, mint közoktatási miniszter, Molnár Aladárt is meg­hívta minisztériumába. Eleintén csak szerény titkári helyet foglalt el, de szakértelme, buzgósága és képzettsége által annyira megnyerte Eötvös bizalmát, hogy ez csakhamar nemcsak osztálytanácsossá mozdította elő, hanem legfontosabb munkálataiban, többi közt a népoktatási törvény szöve­gezésénél s annak végrehajtási szabályzatai kidolgozá­sában referensül használta. Az első tanítóképezdék szervezésében is ő volt Eötvös jobb keze. Bajorországba, Svájcba, Hollandiába és Belgiumba a népoktatási intéz­mények s különösen a képezdék tanulmányozására, nem kormányi kiküldetésből, hanem saját erején tett utazá­sainak tanügyi eredményeit részint azon terjedelmes és általános elismerésben részesült jelentésében dolgozta föl, melyet első útjáról adott a közönség elé, mely németre is lefordíttatott, sőt az „Edinburgh­ Review” is nagy el­ismeréssel szólt felőle , részint a 70-es évek elején meg­jelent közművelődési jeles dolgozataiban, név szerint „A tanfelügyeletről hazánkban és a külföldön,­ „A népta­nítók nyugdíjazásáról” és „A gazdasági népoktatásról külföldön és hazánkban” címűekben, melyek nemcsak nagy szakértelemről s az illető kérdések alapos tanul­mányozásáról tesznek bizonyságot, hanem nevét, különö­sen a tanítók s átalában a tanügy minden barátinak körében rendkívül népszerűvé is tették. Ekkor indította meg, többek közreműködésével a „Néptanítók ismeret­táráét is, e közhasznú segédkönyvet, lexicon alakban, melyből ugyan csak az első kötet jelent meg, kéziratban azonban egészen készen áll a második is, benne magá­nak két nagyobb tanulmánya: „B. Eötvös oktatási mi­nisztersége” és „Erkölcstan.” Rendkívüli buzgóságot fej­tett ki a póttanfolyamok szervezése, a szakiskolák, külö­nösen a gazdasági és szőllészeti népiskolák felállítása körül. Buzgalmának s emberszeretetének maradandó emléke a balatonfüredi szeretetház, árvagyermekek iskolája, külö­nös tekintettel az említett szakképzésre. Időközben azonban meghalt Eötvös, kihez Molnárt rokon idealisztikus lélek és mély tisztelet csatolta. A kiválóan bizalmi állás, melyet minisztériumában Molnár Aladár elfoglalt, megszűnt, s ő azonnal benyujtá lemon­dását, melyet Pauler nem fogadott el, s még egy ideig maradásra birta. A hivatali pályán azonban nem érezte már jól magát, s inkább óhajtott a törvényhozásba lépni. Végleg lemondott tehát, s az 1872-iki országgyűlésre szülőmegyéje nagyvázsonyi kerületében képviselőnek választották. A képviselőházban mint alapos és világos szónok ismertette meg magát, s majd a központi­, majd a szakbizottságokban kitűnő tevékenységgel és sikerrel működött. Különösen kitüntette magát mint a középis­kolai törvény előadója, a tanügyi bizottságban, s e fon­tos törvényjavaslat előkészítésében és átalakításában elő­kelő része volt. Ugyanannak és a kolozsvári egyetemi törvénynek központi bizottsági előadója volt. Különös tevékenységet fejtett ki a néptanítók nyugdíjazása érde­kében, mely 1875-ben csaknem kizárólag az ő kitartó, hallatlan erőlködésének köszönheti létrejöttét. Nagy ér­demei vannak még a felsőbb leányoktatás körében is, melynek megindítása tőle eredt. A budapesti felsőbb leányiskolát ő szervezte, két évig annak igazgatója is volt s azután Máramarosszigeten s Trencsénben hasonló intézetet alapított. Részt vett az országos közoktatás­ügyi tanács működésében; a bécsi világkiállításon mint a közoktatásügyi miniszter megbízottja s a közokt. osztály jurgjának tagja működött. Egyszóval nem volt az utóbbi másfél évtized alatt oly tanügyi mozgalom, melyben ő határozó befolyást ne gyakorolt volna. Nem csoda, ha annyi munka után közönségesen tanügyünk elsőrendű vezérférfiának tekintették. Külö­nösen a néptanítók ismerték el működését. Számos ta­nító-egylet tiszteletbeli tagjának választotta, a paedago­giai társulatnak elnöke volt s az 1874-ben és 1878-ban megtartott egyetemes tanító­gyűlések tanácskozásait ő vezette. Mindezen óriási munkásság közepett az egyházi ügyek intézésében is tevékeny részt vett. A dunamelléki egy­házkerületi gyűlésnek egyik legmunkásabb világi jegy­zője volt, és fennkölt tanügyi elveit, melyeket az ország­házban vallott, az egyházba is átvivén, iskolaügyünk európai színvonalra emelését s nagyszabású, mérvek sze­rinti rendezését sürgette, miben tán némi idealisztikus túlzás is volt, a mennyiben az egyház korlátolt anyagi viszonyait tekintetbe nem vette. Iskolaügyünkre vonat­­kozó nézeteinek rendszeres kifejezést adott „A közneve­lés és közoktatás szabályzatáéban, melyet konventi megbízásból a zsinati előmunkálatok rendjén készített. Az isteni végzet ugy intézte, hogy mikor október végé­vel a zsinat Debrecenben összeül, Molnár Aladár legked­vesb műve tárgyalásában többé részt nem vehet. F. hó 18-án reggeli fél ötkor Gleichenbergben elhunyt. Utolsó kívánsága volt, hogy Balaton-Füreden temessék el, hol atyja és anyja hamvai is nyugosznak. P2z megtörtént és f. hó 23-án délutáni 3 órakor számos küldöttség és be­láthatatlan sokaságú gyászoló közönség jelenlétében hűlt tetemei örök nyugalomra tétettek. Áldás és béke poraira ! DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Ballagfi ILvollór.

Next