Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-04 / 49. szám

kel, — senki más — s ebből az ő érzületére is biztosan kövekeztetni lehet — mint bizonyos Szlávik, ki­ntűsé­ged beleegyezése folytán egy idegen esperességből, — noha esperességünkben két segédlelkész is van alkal­mazva s ezeknek mellőzésével — a felső­lehotai egyház administratorává, még pedig utódlási joggal, alig két hó előtt megválasztatott s e tény a sept. 14-én tartott esp. gyűlés által is, fájdalom, megerősíttetett. Sajnálom, hogy ezen esp. gyűlésen jelen nem le­hettem, mert ha egymagam maradtam volna is, — ez ellen felszólalni kötelességemnek tartottam volna, — még­pedig két okból. Először azért, hogy az egyház jövőbeli választási szabadsága, már egy előre megtörtént megkötöttség ál­tal ne korlátoztassék; másodszor pedig azért, hogy az élő lelkész netáni nyugalmaztatása vagy elhalálozása ese­tére esperességünkbeli lelkészek az ezen egyházba való pályázhatástól el ne üttessenek. És alig hogy ezen egyén egy egyházban kötele­zettséget vállalt, — már is más egyház jelöltjévé téte­tett s elfogadtatott. A dobronai egyházban tehát ily kijelölésnek tör­vényes alapja nem volt. Ez csak akkor állott volna be, ha a négy kijelölt egyén közül nem egy, de három lé­pett volna vissza, a­mi itt nem történt. Tartsuk és tartassuk meg a világos törvényt s ekkor igazi szolgálatot teszünk egyházunknak. Vegye fölszólalásomat őszinte figyelmeztetésnek és őszinte kérelemnek, melynek célja nem egyéb, mint az, hogy az elkövetett hibát belátva, az megjavíttassák s a törvény ki ne játszassék. Ha minden egyestől megkívánjuk a törvény megtartását, joggal megkívánjuk ezt azoktól is, kiket a közbizalom a törvény őreivé és végrehajtóivá tett. Thébusz János, zólyomi ev. lelkész. IRODALOM. Naptárak. A Franklin-társulat kiadásában a 45. számban emlitett naptárakon kivül megjelentek még a következők: Falusi gazda naptára. Szerkeszti Sporzon Pál. 18-dik évfolyam. Ára 80 kr. Ez is a gondosabban szerkesz­tett naptárak közé tartozik. Sok gyakorlati, szakavatott utasítást és tanácsot találhatnak benne gazdáink. Külö­nösen érdekes és hasznavehető azon rovata, amelyben a gazda havi teendői vannak a legrészletesebben fölsorolva. Borászati naptár. Szerkeszti :­Dr. Nyári F­erenc. 9-dik évfolyam. Ára 80 kr. Ezt a naptárt szintén ajánl­hatjuk a szőllő és bortermelőknek. Gazdag tartalmából a következő cikkeket emeljük ki: Az európai államok bortermelése. Szabályzat a központi mintapince fölállítá­sáról. A budapesti borvegyészeti állomás programmja. Bálint bácsi jövendölései és tanácsai. Továbbá a szőllőtermelés és borászat körébe vágó apróbb számos cikk. A­­ Nép Zászlója* naptára. Szerkeszti Áldor Imre. 14-dik évfolyam. Ára 40 kr. Madarász Józsefnek, közé­letünk e derék veteránjának néplapjára, az uj alkotmá­nyos aera kezdetén széles körben elterjedt „Nép Zászló­jára", e naptár címe évről évre emlékezteti az olvasó közönséget, anélkül azonban, hogy ama néplap irányát az említett naptár ujabb évfolyamai örökölték volna. A „Nép Zászlója” naptára semmiféle politikai párt szolgá­latában nem áll, hanem célja csupán jóravaló olvasmá­nyokkal gazdagítani a nép ismereteit. Tartalmát ismeret­terjesztő cikkek, beszélyek és költemények képezik. Neuer illustrirter Volks-Kalender. Von Dr. F. A. v. Monte Dego. 17-dik évfolyam. Ára 50 kr. Tartalmát nagyobbára a mult év nevezetesebb eseményeinek (a trónörökös menyegzőjének, az oroszországi események­nek, az írországi agrárius mozgalomnak) leirása képezi. Ezeken kivül van benne még néhány életrajz és Bem szobráról, II. Rákóczy F­erenc és Széchenyi István ifjú­koráról egy-egy cikk, végre Ballagi Aladárnak a fran­cia szolgálatban állt magyar huszárokról irt cikke for­dításban. Kossuth-naptár. Szerkeszti Honfi Tihamér. 12-dik évfolyam. Ára 40 kr. Tartalmából kiemeljük Kossuth életrajzának folytatását, továbbá Erdélyi Gyulának beszélyét. Minden cikkét hazafias szellem lengi át. egy Nevessünk! Egy asztromókustól. 13-dik évfolyam. Ara 40 kr. Tartalmát egy csomó, részben képekkel illustrált adoma képezi. Törvények. Ráth Mór kiadásában megjelentek : ISII-dik évi országgyűlési törvénycikkek. Szakférfiak közreműködése mellett jegyzetekkel, utasitásokkal és magyarázattal ellátva. 2-dik füzet. 16­ rét. Ára 90 kr. — Pénzügyi törvények és szabályok. 9-dik füzet. 1881. 42.t. c. az 1875. 7. t. c. ármentesitett területekre vonatkozó rendelkezéseinek megváltoztatásáról. Ára 40 kr. — 1881 38. t. c. a közforgalom tárgyát képező értékpapírok bírói megsemmisítéséről és elévüléséről. Ára 40 kr. 1881. 40. t. c. a földadó szabályozásáról szóló 1875. 7. t. c. némely intézkedéseinek módosítása tárgyában. Ára 40. — 1881. 41. t. c. a kisajátításról. Ára 60 kr. — E négy utóbbi füzet 8-adrét alakú és szintén jegyzetekkel, utasí­tásokkal és magyarázattal van ellátva. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Id. Br. Vay Miklóst, mint érte­sülünk, a zsinat alkalmával végzett erőfeszitő nagy mun­kája ágynak esté. Betegségéből azonban, hál' Istennek, azóta teljesen fölépült. — Mezőberényben Bonyhay Ben­jámin Szarvasi békésbánáti ref. egyházmegyei tanácsbiró, mint a Újság irja, nov. 25-én ülte meg aranylakodal­mát nejével, szül. Kucziány Katalin asszon­nyal. A ve­terán író és buzgó egyháztag családi szép ünnepélyé­hez mi is legforróbb jó kivánatainkkal járulunk . A Ma-

Next