Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

ellenőrködés szigorát ügyesen kikerülve sikerül elég élénken rámutatnom az egyház sebeire és e égető szü­kségű teendőinkre: akadnak majd, kik mindnyájunkat egyformán érdeklő ügyekhez hozzászólnak és velem a munkát megosztják. Ebbeli számitásom nem csalt. A kitűzött thémák: önkormányzati egyházrendezés, országos egyházi domestica, tudományunk függetlenítése a külföldtől stb., oly szoros kapcsolatban állottak az akkoriban lassanként már-már felszínre ver­gődő nemzeti kérdésekkel, hogy a nyilvános mű­ködés teréről leszorított világi uraink is legélén­kebb érdeklődéssel viseltettek lapom iránt és jeles s bármely papnak is becsületére váló* egyházpolitikai dolgozatokkal bőven ellátták a szer­kesztőséget. Eleintén minden jól ment; szabad szellemű elméleti fejtegetéseink a vallás nevében ejtve s az egyházra szorítkozva a hatalom őrállóit nem nyugtalaníták; békében hagytak, mert mi se békét­lenkedtünk. Csakhamar azonban oly oldalról jött a ve­szedelem, a­honnan legkevésbé vártuk. Míg az egyház fogalmáról, annak történelmi fejlődéséről és rende­zése elveiről értekeztünk,meghallgattak bennünket és osztatlan köztetszéssel találkozott szavunk; de mint a gyakorlat terére lépve, a rendetlenségeket a kárhoztatni és az elméletben helyeselt eszmék és elvek keresztülvitelét sürgetni kezdtük : azonnal kész volt a meghasonlás, és a megszokottság kényelmében megzavart körök egész haragja ellenünk zúdult, úgy hogy már 1859-ik évi márciusban a szerkesztő ezt írja:­­Ha mi a presbyterialis rendszerről álta­lában értekezünk, váltig bizonyítgathatjuk annak előnyeit, életrevalóságát, célszerűségét, és senkinek nem jut eszébe ellenünk kifogást tenni; de mi­helyt a gyakorlat terére lépünk és itt vagy ott a nevezett rendszer következetes keresztülvitelét sürgetjük, ezer-féle helyközi viszonyokba ütközünk, s oly egyéni ellenszenvek szólalnak fel, melyeket elhallgattatni a legnyomonjáróbb okoskodásnak sem fog sikerülhetni, különösen, ha az ügyszeretetet és általános jóakaratot a partium studium elnyomta és oly állapot áll elő, midőn, mint a francia pél­daszó tartja­ „nincs rosszabb siker, mint ki hal­lani nem akar.” Több tekintélyes egyház nemcsak hogy jelentékeny támogatását tőlünk megvonta, hanem kettő becsületsértési pörrel is fenyegetőzött; más­felől egy mérges pamphlet (A Protestáns Ellenőr) journalistikai működésemet az egyházra nézve pláne vészthozónak állítván, a visszavonulást szent kötelességemmé tette. Ily kedvezőtlen viszonyok közt találta la­punkat a pátens, a jezsuita politikának e mester­műve, mely tiszta népképviseleti alapon nyugvó egyházszervezetével nagyon is alkalmas volt arra, hogy a becsületes embereket is megszédítse. Pe­dig nem céloztatott kevesebb, mint az, hogy Bécsben készitett egyházrendezés fejében mondjon a le az egyház törvényadta alkotmányos szabadságáról és autonomiai jogáról, fogadjon el feje­delmi kegyelmet, mely elfutamló, mint az árny, a jog helyett, mely örökkévaló, mint az Isten. Ezeknek fejtegetése az ember személyes szabad­a­ságának kockáztatásával, a hallgatás pedig azzal veszedelemmel járt, hogy sokan a kelepcét nem sejtve legjobb­hiszeműleg a pátens mellett nyilatkoznak. Török barátommal a Kánságban utaztam, mi­dőn a napi­lapok a pátens szövegét hozták. Én a kocsin írtam meg a lapom azon évi 38-ik szá­mában olvasható cikket a pátens ellen, s mikor Töröknek elolvastam, csak annyit mondott: Úgy látom, olcsó neked a fejed. Elég az hozzá, a kocka el volt vetve és a lap ezentúl nem kis szerepet vitt a pátens elleni mozgalmak további folyamában; nem is szenved kétséget, hogy csendháborítás címén többször idézve, utoljára is súlyos börtön lett volna a vége, ha időközben a birák bírája nem szól közbe és a magentai vereség a hazugság rendszerét Bécs­ben mindenestől halomra nem dönti. Nyolc havi zaklatás után végre az 1860. május 15-én kelt császári leirat a pátenst felfüggeszti és lehetővé teszi az egyháznak, hogy visszahe­lyezkedvén az 1848 előtti állapotba, ügyeit, a jog­folytonosság alapján maga rendezze. Semmi sem természetesebb, mint hogy la­punk az egyházi restitúció nagy munkájának ke­resztülvitelénél henye néző nem maradhatott. Az egyházigazgatáson kívül, mely a felsőbb hivatalok szerencsés betöltése után a legszebben megindult, a lapunk által már korábban megpendített egy­háztársadalmi kérdések is a vitatkozás teréről a létesülés stádiumába lépnek; papi és tanítói érte- 1*

Next