Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
torainkat is, még ha nem emlegettetik is ezek neve. A reformátió törte szét a szellemre rakott bilincseket, ez törte át az emberiség haladása elé rakott évezredes gátat, és ha mai napság az elme szikrái szabadon repkednek, ha ma az emberi ész akadály nélkül kutat, vizsgálhat, vizsgálhatja még az istenség mélységeit is, vagy ha neki úgy tetszik kétségbe vonhatja a minden létező ős alapjának, a per eminentiam létezőnek is a létezését, hát ez is a reformátió vívmánya, végeredményileg ez is a mindenszentek előestéjét juttatja eszünkbe. Jó, jó! de hát mégis miért nem hálásabb a mai kor a 16-ik század nagy reformátorai iránt? Vagy ha már ezektől elfordul is, miért fordul el Istentől, miért lesz annyira közömbössé, hideggé a nagy vallásos eszmék iránt ? Azok az egykor oly nagy hévvel vívott theologiai harcok fegyverei s vívmányai ma már mind a lomtárba kerülnek ? Hát az már így szokott lenni. Ez a világ forgásának a törvénye. Az emberek nem tudnak két urnák szolgálni. Lelkük vagy az isteniekre, az elméletiekre van kiválólag irányozva, és ekkor szellemi erejük legnagyobb részét az azon régiókban felmerülő kérdések boncolására fordítják, a mikor azután megszületnek a trinitáriusi, kristologiai, soteriologiai, adiaphoristikus, synergistikus s ezer más ilynemű harcok, a mely harcokban egyenlő zélussal küzd theologus és laikus, tudós és műveletlen, hadvezér és piaci határ, a mikor a levegő is valláselméleti kérdésekkel van sűrítve, de a mikor másfelől az előttünk fekvő anyaggal, ennek törvényeivel legfeljebb egy-két excentrikus tudós foglalkozik. Mikor azután az emberiség szelleme ezen a téren teljesen kifejti az az idő szerint benne levő összes erőt, mikor az e nemű áramlat tisztább vize már lefolyik, s már csak iszap, és salak marad hátra, akkor a szellem az ellentétes irányba sodortatik, gondolni sem szeret a lefolyt küzdelmekre, kedvessé lesz előtte csupán az, mi az anyagi világ körébe tartozik. Mig nem idő multán meg ettől az iránytól undorodik meg s amihoz fordul vissza. Hóditni és hóditni világokat, s élvezni a meghódított világrészek javait: ez volt kétezer évvel ezelőtt az uralkodó nép jelszava, s néhány századdal később az egykor harcias Róma Krisztus keresztje alá rakta le összes diadaljelvényeit, az unoka elajándékozta, koldusoknak adta a fényes palotákat, melyekben ősei a világi harcok forradalmait pihenték s a világi örömöket élvezték ; elajándékozta, elég volt az unokának egy barlang, egy pálmafa árnyéka, vagy egy szűk cella, és nem kivánt az élettől más örömet, mint hogy az égiekről elmélkedhessék. És elmélkedett a világ néhány száz évig, a midőn ismét az anyagiak lépnek előtérbe; a Krisztus kettős természete, és kettős akarata felett folyt vitákat a népvándorlási rablások s érzékies kicsapongások váltják fel. De nem örökre! Az előbb zsákmányt hajszoló germán, bűnbánatba merülten zarándokol a szent sírhoz, s a nő nemet állatias szenvedély tárgyául tekintő barbár harcos, böjttől sápadt arccal imádkozik a szent szűz képe előtt. És ez így megy évezredről évezredre. Korunkban a szellemerők nagy része az anyag vizsgálására van irányozva, a nagy közönség a világi tudományok mezején feltűnő virágok, reformok iránt lelkesül, figyelmével, tapsaival ezek hőseit jutalmazza, de a másik leányzó sem halt meg, csak aluszik. Majd felébred s akkor még a vallás-erkölcsi élet körében teend az emberiség oly bámulatos haladást, mint most a természettudományok körében. A nagy vallásreformátorok alakjai most némileg háttérbe szorulnak, de eljő az idő, amidőn a világ ismét feléjük, s az ő munkájukat tovább fejlesztők felé fordul. Csakhogy ez az idő nem magától jő el. Szükség volt és szükség lesz mindenkor a pusztába kiáltó szóra, a Megváltó előfutáraira. Azért a világ ám hadd fusson a mai kor divatos bálványai után, mi egyébkor is, de kivált a feltűnőbb események emléknapjain keressük fel a mi reformátorainkat, elevenítsük fel szerény egyházi körünkben azok áldásdús működésének emlékét, ez emlékek mellett felmelegedve, merítsünk lelkesedést azok nagy munkájának a nekünk adatott talentumok mértéke szerint, s a számunkra kijelölt munka körben való folytatására, nem kételkedvén, hogy a nép megismerendi ismét az ő Istenét, visszatérend az ő Urához s leend idő, midőn a közfigyelem s a nagy szellemi erők tevékenysége ismét a valláserkölcsi élet fejlesztésére fog irányoztatni. Farkas József: Három ünnep, Az elmúlt héten három ünnep volt. Október utolsó napján a reformátio ünnepe; a következő hónap két első napján a minden szentek ünnepe s a halottak napja. Mint protestánsoknak tudnunk kell, hogy a mi ünnepünk tőlünk mit kiván, de meg az előzékenység a vendégnek adja az elsőbbséget s igy a két utóbbi ünnepnappal foglalkozzunk tüzetesebben. Megérdemli a fáradságot, miután úgy a minden szentek, mint a halottak napja nevezetes két kath. ünnep. A két ünnep következő viszonyban áll egymáshoz : A gyarló földi vándor könyörgéseket intéz minden szentekhez, kik neki közbenjárói az