Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-14 / 7. szám
102 14 2 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP: mindnyájan méltók arra, hogy felépíttessenek lelki házzá! A mi egyházunk is magán viseli a vértanúság jellegét, mint külföldi édes testvérei; folytonosan ecclesia militans valánk s vagyunk mai napig. És ezt az igazságot többé-kevésbé, de bizonyos mérvben a legparányibb gyülekezet sorsa is bizonyítja és hirdeti. Csakhogy ám a legtöbb helyen némán hirdeti. Hangot, életet, lelket kell hát lehelni a múlt némán fekvő, mintegy sírban porló tanúbizonyságaiba: minden levéltári adatot rendeznünk, feldolgoznunk és közkinccsé tennünk — szent kötelesség! És pedig e tagadhatatlanul nehéz feladat teljesítése alól senki sem vonhatja ki magát semmi ürügy alatt. A különben szegény levéltárirodalmunk is oly bőséges utasításokkal látja el az ügy iránt érdeklődőt; ezenkívül a gyakorlat és a folyamatban levő átalános levéltár-rendezési értesítések annyi útmutatást nyújtanak, hogy ki-ki könnyedén rendbe hozhatja gyülekezete levéltárát és felmutathatja belőle egyháza múltjának hű képét. Gyakorlati szempontból nemcsak tanulságos, de rendkívül megnyugtató is a lelkészre, ha tisztában van a gondozására bízott gyülekezet múltjának minden részleteivel. Tudhatja azt, mire képes a jelen s mit várhat a jövőtől, úgy valláserkölcsi, mint társadalmi és anyagi tekintetben. És mily óriási becse van az ily adatoknak a történetírásra nézve. Az egybehordott anyag és az abból szerkesztett avagy szerkesztendő leírások mind meg annyi becses monographiák, melyekből egész egyházkerületek s az egyházegyetem története alkotható össze. Le kell hát szállanunk egyen-egyen, gyülekezeteink irattárainak kincses bányáiba s kutatnunk kell az aranyereket, melyek multunk történetének forrásaira vezetnek vissza; fel kell ismernünk a mult tényeiből a jelen állapot alapokait, rugóit, hogy ne vádoljuk a multat a jelen bűneiért, avagy ne szépítsük a jelen hibáit a mult idők fogyatkozásaival szemben. Egy szóval kötelességünk igazságra, történelmi hűségre törekedni s az egyetemes egyház-történetirás nagy épületéhez járulnunk kell legalább egy homok szemmel. Miután pedig mindnyájan sokakban megesünk, és ha akarjuk is a jót, de legtöbbször nem cselekeszszük s a mai nap terhét természet szerint holnapra halogatja sok ember: átalánosságban az egyes egyházmegyék közgyűlésének kellene e részben nyomós rendszabályt hozni s minden egyes lelkészt a fenni érintett feladat betöltésére kötelezni. Az évenkénti egyházlátogatóság, a már megtett vagy folyamatban levő munka felől meggyőződést szerezne és a közgyűlésnek tudomására hozná. Az ily nemű testvéri ellenőrzésért egy tiszttárs sem fogna neheztelni. Az elért eredmények, vagy az oly adatok, melyeknek későbbi közzététele kárral járna, egyházi lapjaink hasábjaiban ismertetendők volnának. Igy az érdeklődés és munkakedv is növekedést venne s szemlátomást oszlanék multunk egéről a ború, és feltárulna előttünk az ősidők hű képe! Anyaszentegyházunk múltjának nehéz, de dicső küzdelmeit, és történelmi fejlődését még nagyobb mérvben elősegéllenek: az egyházmegyei levéltárak rejtekeiben ismeretlenül heverő és majdnem síri álmot alvó tanúbizonyságainak új életre keltése által. Mennyi reménykedést, vívódást és dicsőséget visszhangoznának ezek az élőhalott iratok. Csak szemeink elé kellene őket állítani és beszélnének oly csodadolgokról, melyek a mai nemzedék egy részét ámulatra indítanák. De ma még nem sok, sőt aránylag is kevés sikerét mutathatjuk fel az e téren történt buzgó munkálkodásnak. Tiszántúl áldott emlékű kerületi levéltárnoka a kegyelettel említett Révész Imre úttörő munkája ugy ezen tágabb mezőn, mint a még messzibb határokig terjedő egyházkerületi levéltárak búvárkodási mezején, derék és méltó folytatókra talált ; megjelent a szatmári és a volt zarándi egyházmegyék története, folyamatban van több ily nemű jeles vállalat, amint azt átalánosan tudjuk. De ki vonná kétségbe, hogy sok egyházmegyénk levéltára vár még rendezésre. És ugyan meddig kell még várniok a feltámadás órájára? E tekintetben tehát még sok teendőnk van és nem kevés áldozatra, anyagi hozzájárulásra van szükség. Vajha legalább minden egyházmegyénk, kivétel nélkül, túl volna már a komoly kezdet nehézségein s meg volna téve annyi, ami bizodalommal tölthetne el bennünket, jövő bizonyos sikere iránt. Erre nézve az egyház a kerületek közgyűléseinek kellene cselekedni azt, mit az egyes gyülekezetekkel szemben az egyházmegyék vannak hivatva megtenni t. i. határozni a teendők felett s gyakorolni az ellenőrzést. Betetőzésül kívánatos és mulhatlanul szükséges az egyházkerületi levéltárak korszerű rendbehozása s az azokban rejlő kincsek értékesítése. Hogy így ennyi óriási szellemi munkálkodás alkotta anyaghalmazból, évtizedek multán, az arra hivatott elmék egybealkossák és megteremtsék, magyar protestáns, illetve reformált egyházunk négy hosszú évszázad alatt anyaszentátküzdött életének és Istentől megáldott hatásának történetét! De íme mily messze jövőbe vezetett gondolatom fonala? Hiszen még csak a kezdet előtt , ha sokat mondok: a kezdetnél állunk! Ne álljunk hát meg az első lépésnél, hanem Istenben bízva bátran előre. Aki a jelenben munkálkodik a jövőért, annak emlékezete és cselekedete áldotta Erdős József.