Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

102 14 2 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP: mindnyájan méltók arra, hogy felépíttessenek lelki házzá! A mi egyházunk is magán viseli a vértanú­ság jellegét, mint külföldi édes testvérei; folytono­san ecclesia militans valánk s vagyunk mai napig. És ezt az igazságot többé-kevésbé, de bizonyos mérv­ben a legparányibb gyülekezet sorsa is bizonyítja és hirdeti. Csakhogy ám a legtöbb helyen némán hirdeti. Hangot, életet, lelket kell hát lehelni a múlt némán fekvő, mintegy sírban porló tanúbi­zonyságaiba: minden levéltári adatot rendeznünk, feldolgoznunk és közkinc­csé tennünk — szent kötelesség! És pedig e tagadhatatlanul nehéz feladat teljesítése alól senki sem vonhatja ki magát semmi ürügy alatt. A különben szegény levéltár­irodalmunk is oly bőséges utasításokkal látja el az ügy iránt érdeklődőt; ezenkívül a gyakorlat és a folyamatban levő átalános levéltár-rende­zési értesítések annyi útmutatást nyújtanak, hogy ki-ki könnyedén rendbe hozhatja gyülekezete le­véltárát és felmutathatja belőle egyháza múltjának hű képét. Gyakorlati szempontból nemcsak tanul­ságos, de rendkívül megnyugtató is a lelkészre, ha tisztában van a gondozására bízott gyülekezet múltjának minden részleteivel. Tudhatja azt, mire képes a jelen s mit várhat a jövőtől, úgy vallás­erkölcsi, mint társadalmi és anyagi tekintetben. És mily óriási becse van az ily adatoknak a tör­ténetírásra nézve. Az egybehordott anyag és az abból szerkesztett avagy szerkesztendő leírások mind meg annyi becses monographiák, melyekből egész egyházkerületek s az egyházegyetem tör­ténete alkotható össze. Le kell hát szállanunk egyen-egyen, gyülekezeteink irattárainak kincses bányáiba s kutatnunk kell az aranyereket, melyek multunk történetének forrásaira vezetnek vissza; fel kell ismernünk a mult tényeiből a jelen álla­pot alapokait, rugóit, hogy ne vádoljuk a multat a jelen bűneiért, avagy ne szépítsük a jelen hi­báit a mult idők fogyatkozásaival szemben. Egy szóval kötelességünk igazságra, történelmi hűségre törekedni s az egyetemes egyház-történetirás nagy épületéhez járulnunk kell legalább egy ho­mok szemmel. Miután pedig mindnyájan sokakban meg­esünk, és ha akarjuk is a jót, de legtöbbször nem cselekeszszük s a mai nap terhét természet szerint holnapra halogatja sok ember: átalánosságban az egyes egyházmegyék közgyűlésének kellene e részben nyomós rendszabályt hozni s minden egyes lelkészt a fenni érintett feladat betöltésére kötelezni. Az évenkénti egyházlátogatóság, a már megtett vagy folyamatban levő munka felől meg­győződést szerezne és a közgyűlésnek tudomására hozná. Az ily nemű testvéri ellenőrzésért egy tiszt­társ sem fogna neheztelni. Az elért eredmények, vagy az oly adatok, melyeknek későbbi közzététele kárral járna, egyházi lapjaink hasábjaiban ismer­tetendők volnának. Igy az érdeklődés és munka­kedv is növekedést venne s szemlátomást oszla­nék multunk egéről a ború, és feltárulna előttünk az ős­idők hű képe! Anyaszentegyházunk múltjának nehéz, de dicső küzdelmeit, és történelmi fejlődését még nagyobb mérvben elősegéllenek: az egyházme­gyei levéltárak rejtekeiben ismeretlenül heverő és majdnem síri álmot alvó tanúbizonyságainak új életre keltése által. Mennyi reménykedést, ví­vódást és dicsőséget visszhangoznának ezek az élőhalott iratok. Csak szemeink elé kellene őket állítani és beszélnének oly csodadolgokról, melyek a mai nemzedék egy részét ámulatra indítanák. De ma még nem sok, sőt aránylag is kevés sikerét mutathatjuk fel az e téren történt buzgó munkálkodásnak. Tiszántúl áldott emlékű kerületi levéltárnoka a kegyelettel említett Révész Imre úttörő munkája ugy ezen tágabb mezőn, mint a még messzibb határokig terjedő egyházkerületi levéltárak búvárkodási mezején, derék és méltó folytatókra talált ; megjelent a szatmári és a volt zarándi egyházmegyék története, folyamatban van több ily nemű jeles vállalat, a­mint azt átaláno­san tudjuk. De ki vonná kétségbe, hogy sok egyházmegyénk levéltára vár még rendezésre. És ugyan meddig kell még várniok a feltámadás órájára? E tekintetben tehát még sok teendőnk van és nem kevés áldozatra, anyagi hozzájáru­lásra van szükség. Vajha legalább minden egy­házmegyénk, kivétel nélkül, túl volna már a ko­moly kezdet nehézségein s meg volna téve annyi, a­mi bizodalommal tölthetne el bennünket, jövő bizonyos sikere iránt. Erre nézve az egyház­ a kerületek közgyűléseinek kellene cselekedni azt, mit az egyes gyülekezetekkel szemben az egyházme­gyék vannak hivatva megtenni t. i. határozni a teendők felett s gyakorolni az ellenőrzést. Betetőzésül kívánatos és mulhatlanul szüksé­ges az egyházkerületi levéltárak korszerű rend­behozása s az azokban rejlő kincsek értékesítése. Hogy így ennyi óriási szellemi munkálkodás al­kotta anyaghalmazból, évtizedek multán, az arra hivatott elmék egybealkossák és megteremtsék, magyar protestáns, illetve reformált egyházunk négy hosszú évszázad alatt anyaszent­átküzdött életének és Istentől megáldott hatásának törté­netét! De íme mily messze jövőbe vezetett gondo­latom fonala? Hiszen még csak a kezdet előtt , ha sokat mondok: a kezdetnél állunk! Ne álljunk hát meg az első lépésnél, hanem Istenben bízva bátran előre. A­ki a jelenben munkálko­dik a jövőért, annak emlékezete és cselekedete áldotta Erdős József.

Next