Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

felség tőled egyszerű és egyenes feleletet kíván, akár tagadót, akár megerősítőt: akarod-e minden mint katholikusokat védeni, vagy pedig azokból írásaidat bármit is visszavonni ?« n) (Folyt. köv.) Rákosi György: H 210 RÉGISÉGEK. Riedemann Péter. (Rövid pillantás az anabaptisták hazai történetére.) Felsőmagyarország egyik szegletében, közvetlen a morva határ mellett van egy igénytelen tót falu, Brodska, melynek temetőjében 330 év óta, már bizonyára még ismeretlen sirhant alatt alus­sza örök álmát az anabap­tisták egyik legjelesebb, sokat szenvedett püspöke, Rie­demann Péter, ki félszázadra terjedt, szenvedésekkel tel­jes életének fáradalmai után hazánk földében talált végső nyugodalmat. A svájci eredetű, mérsékeltebb irányú anabaptis­musnak hazánkban is igen érdekes, több mint 200 évre terjedő eseménydús története van, melynek csaknem teljes képét nyújtja Beck József a »Fontes Rerum Aus­triacarum« 1883-ban megjelent XLIII. kötetében, hol az anabaptista évkönyvek, nagybecsű előszó és kritikai jegyzetek kiséretében, teljesen összegyűjtve közöltetnek. Morvaország kicsiny városkája, a ránk nézve is emlékezetes Nikolsburg, már 1525-ben hazát adott az üldözött anabaptistáknak. Innen nemsoká átszármaztak a szomszédos Magyarország egyes vidékeire. 1546-ban Nyári Ferenc birtokán, Szobotiston egy malmot vesz­nek, majd Alsó-Diós (Nussdorf), Kuty, Popadin, Brodska, Nagy-Lévárd s több más falukban települnek meg. Csendes, nyugodt természetük dacára untalan háborga­tást szenvednek; kegyetlen földesurak, királyi paran­csok, magyar-, német-, török-, tatár-, lengyel-, horvát­seregek egyaránt üldözik, háborgatják s pusztítják őket. Az erdélyi protestáns fejedelmek részvéttel vannak a szenvedők iránt, egy részöket Bethlen Gábor hívja, (1621); egy másik csapatot I. Rákóczi Alvincza György (1645) Sárospatakon telepít meg. Azonban e vidékeken sem volt nagyobb nyugalmuk. Az alvinci telep például, egyik tagjának meggondolatlan levele miatt, erősen szen­vedett Rákóczi haragjától (1633); a pataki gyarmat pe­dig Rákóczi Ferenc katholizálásakor lett semmivé. Mi­dőn eljött a nagy protestáns-üldözés kora, a pozsonyi »delegatum judicium« elé, (1674) a sok evangelikus és református pappal együtt, három anabaptista lelkész is megidéztetett, de — nagy csodára — csakhamar bán­tatlanul visszabocsátották őket övéikhez. A külfölddel élénk összeköttetésben voltak, a különböző szekták egyes férfiai, mint p. o. a változékony, előbb unitárius Zwicker Dániel, a mennonita Weber Péter leveleztek, értekeztek velük ; előbbi aztán közibük is állott. Azonban nem soká maradtak békén, az egyedül üdvözítő egyház reájuk is szemet vetett. 1761-ben heroicusan hozzáláttak a felső­magyarországi anabaptisták kiirtásához; papjaikat, vé­neiket elfogták s egyenként vagy párosával az ország különböző városaiban a jezsuita atyák gondviselése alá adták, hogy az igaz hitet megismervén, bevegyék. A pásztoraitól megfosztott nyájjal aztán könnyű vólt el­bánni, egymásután térittettek át a katholika egyház ke­belébe. Az alvinci testvérekre is elkövetkezett három évvel később az üldöztetés kora, de ezek készebbek vol­tak eddigi hazájuktól, mint hitöktől megválni. Elhagyták Erdélyt, Oláhországba vonultak, hol azonban ismét há­borgatták őket. A csakhamar kitört orosz-török háború véletlenül nagy hasznukra szolgált. Az orosz fővezér Romonzow tábornagy megszánta s Kis-Oroszországban (Tschernigoff kormányzóság) fekvő Wischenka nevű fa­lujában letelepité őket. A kis csoport mindinkább nö­vekedett a Magyarországból kiszivárgó testvérekkel . 1782-ben két követet is küldtek hazánkba, orosz útlevél­lel, hogy még itt nyomorgó testvéreiket magukkal hív­ják. 1852-ben pedig, igen kedvező feltételek mellett a krími félszigetre telepíté át őket az orosz kormány , hol a berdjanski kerületben Hutersthal nevű falujokban mai napig is békében és meglehetős jólétben élnek, s ma­gyarországi (most már katholikus) vérrokonaikkal levele­zésben állanak. E sok viszontagságon átment s hazánk történeté­ben is szereplő felekezetnek egyik legjelesebb férfia, papja és püspöke Riedemann Péter volt, kinek szenvedésteljes élettörténetéből óhajtok most, a felekezet történetének rövid érintése után, egy pár vonást felmutatni. Riede­mann Péter (kit hitsorsosai közönségesen Gmundeni Péter­nek, vagy »Nagy Péternek” neveztek) Hirschbergen, Sziléziában született az 1506-ik évben. Korán megismer­kedett az anabaptista tanokkal, melyeket ide-oda ván­dorolva, nagy buzgósággal hirdetett. Rajongó lelkesült­ségéhez alapos készültség s költői hajlam is járult. Már 23 éves korában, 1529-ben Gmundenben találjuk őt, hol hitéért három évig s négy hétig tartó fogságot szenve­dett. A kínos, hosszú napok, melyeket élte legszebb korában a sötét börtönben, sokszor éhezve s kínoztatva kellett eltöltenie, csak fokozták, nem gyöngítették lel­kének íideségét, bátorságát; alig hogy kiszabadult Gmun­denből, ment, mint egy apostol tovább Nürnberg felé! Itt sem járt azonban jó idő az anabaptistákra; alig lépte át az ifjú Riedemann Nürnberg kapuját, a városnak egyik tornyába zárták (1533 tavaszán). Egy évig sem élvezhette tehát az ifjú, mit pedig úgy óhajtott volna, a szabadságot. Azért nem csüggedt, hitét nem adta föl Pedig négy évig s 10 hétig volt a nürnbergi börtön la­kója. Hiába vitáztak vele a nürnbergi hittudósok, köz­tük a nagy Osiander, hiába látták el bibliával, vekkel, hogy tévelygésétől eltérítsék ; Riedemann köny­hatatlan volt. Azt kívánták tőle, hogy igérje meg, bajt­mi­szerint többé sem nem prédikál, sem nem keresztel. Készebb volt a börtönben meghalni, mintsem hogy ily ígéretet tegyen. Végre a tanács maga is megszánta az állhatatos szenvedőt, s azon ígérete (de nem esküvel fo­gadott ígérete) után, hogy Nürnbergben soha többé pré­dikálni nem fog, 1537 juliusában nemcsak szabadon bo­csátotta, hanem egész emberséggel ruhával és útikölt­séggel is ellátta. Riedemann tehát ismét szabad volt. Nem sok ideig. A gyülekezet Hessenbe küldte őt, hogy terjes­sze az igazi hitet. S irja is 1540 tájban, hogy »a hesseni gyülekezet naponként szaporodik.* De nem soká örvendhetett térítői sikeres működésének, megint elfogták s Marburgban és Walkersdorfban ismét másfél­évig volt a börtönök lakója. Azonban innen is kiszaba­dult s Németország egyes vidékein még megfordulva, vis­­szament a morvaországi gyülekezethez, hol mind nagyobb­nagyobb tekintélyre emelkedve, végre a püspöki(Vorsteer der gantzen Gemain Gottes) hivatalt is elnyerte. Élete utolsó tíz évét nyugalomban s tiszteletben tölthette el, Morva­országban ekkor meglehetős zavartalanul éltek a brilde­rek. Főnöki tisztéből kifolyólag ellátogatott magyaror­ n­ Responsum simplex ac planum, aut negativum aut affirma­tivum : num vis omnia tua pro catholicis tueri, an vero quidquam ex eis revocare?

Next