Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-14 / 7. szám
felség tőled egyszerű és egyenes feleletet kíván, akár tagadót, akár megerősítőt: akarod-e minden mint katholikusokat védeni, vagy pedig azokból írásaidat bármit is visszavonni ?« n) (Folyt. köv.) Rákosi György: H 210 RÉGISÉGEK. Riedemann Péter. (Rövid pillantás az anabaptisták hazai történetére.) Felsőmagyarország egyik szegletében, közvetlen a morva határ mellett van egy igénytelen tót falu, Brodska, melynek temetőjében 330 év óta, már bizonyára még ismeretlen sirhant alatt alussza örök álmát az anabaptisták egyik legjelesebb, sokat szenvedett püspöke, Riedemann Péter, ki félszázadra terjedt, szenvedésekkel teljes életének fáradalmai után hazánk földében talált végső nyugodalmat. A svájci eredetű, mérsékeltebb irányú anabaptismusnak hazánkban is igen érdekes, több mint 200 évre terjedő eseménydús története van, melynek csaknem teljes képét nyújtja Beck József a »Fontes Rerum Austriacarum« 1883-ban megjelent XLIII. kötetében, hol az anabaptista évkönyvek, nagybecsű előszó és kritikai jegyzetek kiséretében, teljesen összegyűjtve közöltetnek. Morvaország kicsiny városkája, a ránk nézve is emlékezetes Nikolsburg, már 1525-ben hazát adott az üldözött anabaptistáknak. Innen nemsoká átszármaztak a szomszédos Magyarország egyes vidékeire. 1546-ban Nyári Ferenc birtokán, Szobotiston egy malmot vesznek, majd Alsó-Diós (Nussdorf), Kuty, Popadin, Brodska, Nagy-Lévárd s több más falukban települnek meg. Csendes, nyugodt természetük dacára untalan háborgatást szenvednek; kegyetlen földesurak, királyi parancsok, magyar-, német-, török-, tatár-, lengyel-, horvátseregek egyaránt üldözik, háborgatják s pusztítják őket. Az erdélyi protestáns fejedelmek részvéttel vannak a szenvedők iránt, egy részöket Bethlen Gábor hívja, (1621); egy másik csapatot I. Rákóczi Alvincza György (1645) Sárospatakon telepít meg. Azonban e vidékeken sem volt nagyobb nyugalmuk. Az alvinci telep például, egyik tagjának meggondolatlan levele miatt, erősen szenvedett Rákóczi haragjától (1633); a pataki gyarmat pedig Rákóczi Ferenc katholizálásakor lett semmivé. Midőn eljött a nagy protestáns-üldözés kora, a pozsonyi »delegatum judicium« elé, (1674) a sok evangelikus és református pappal együtt, három anabaptista lelkész is megidéztetett, de — nagy csodára — csakhamar bántatlanul visszabocsátották őket övéikhez. A külfölddel élénk összeköttetésben voltak, a különböző szekták egyes férfiai, mint p. o. a változékony, előbb unitárius Zwicker Dániel, a mennonita Weber Péter leveleztek, értekeztek velük ; előbbi aztán közibük is állott. Azonban nem soká maradtak békén, az egyedül üdvözítő egyház reájuk is szemet vetett. 1761-ben heroicusan hozzáláttak a felsőmagyarországi anabaptisták kiirtásához; papjaikat, véneiket elfogták s egyenként vagy párosával az ország különböző városaiban a jezsuita atyák gondviselése alá adták, hogy az igaz hitet megismervén, bevegyék. A pásztoraitól megfosztott nyájjal aztán könnyű vólt elbánni, egymásután térittettek át a katholika egyház kebelébe. Az alvinci testvérekre is elkövetkezett három évvel később az üldöztetés kora, de ezek készebbek voltak eddigi hazájuktól, mint hitöktől megválni. Elhagyták Erdélyt, Oláhországba vonultak, hol azonban ismét háborgatták őket. A csakhamar kitört orosz-török háború véletlenül nagy hasznukra szolgált. Az orosz fővezér Romonzow tábornagy megszánta s Kis-Oroszországban (Tschernigoff kormányzóság) fekvő Wischenka nevű falujában letelepité őket. A kis csoport mindinkább növekedett a Magyarországból kiszivárgó testvérekkel . 1782-ben két követet is küldtek hazánkba, orosz útlevéllel, hogy még itt nyomorgó testvéreiket magukkal hívják. 1852-ben pedig, igen kedvező feltételek mellett a krími félszigetre telepíté át őket az orosz kormány , hol a berdjanski kerületben Hutersthal nevű falujokban mai napig is békében és meglehetős jólétben élnek, s magyarországi (most már katholikus) vérrokonaikkal levelezésben állanak. E sok viszontagságon átment s hazánk történetében is szereplő felekezetnek egyik legjelesebb férfia, papja és püspöke Riedemann Péter volt, kinek szenvedésteljes élettörténetéből óhajtok most, a felekezet történetének rövid érintése után, egy pár vonást felmutatni. Riedemann Péter (kit hitsorsosai közönségesen Gmundeni Péternek, vagy »Nagy Péternek” neveztek) Hirschbergen, Sziléziában született az 1506-ik évben. Korán megismerkedett az anabaptista tanokkal, melyeket ide-oda vándorolva, nagy buzgósággal hirdetett. Rajongó lelkesültségéhez alapos készültség s költői hajlam is járult. Már 23 éves korában, 1529-ben Gmundenben találjuk őt, hol hitéért három évig s négy hétig tartó fogságot szenvedett. A kínos, hosszú napok, melyeket élte legszebb korában a sötét börtönben, sokszor éhezve s kínoztatva kellett eltöltenie, csak fokozták, nem gyöngítették lelkének íideségét, bátorságát; alig hogy kiszabadult Gmundenből, ment, mint egy apostol tovább Nürnberg felé! Itt sem járt azonban jó idő az anabaptistákra; alig lépte át az ifjú Riedemann Nürnberg kapuját, a városnak egyik tornyába zárták (1533 tavaszán). Egy évig sem élvezhette tehát az ifjú, mit pedig úgy óhajtott volna, a szabadságot. Azért nem csüggedt, hitét nem adta föl Pedig négy évig s 10 hétig volt a nürnbergi börtön lakója. Hiába vitáztak vele a nürnbergi hittudósok, köztük a nagy Osiander, hiába látták el bibliával, vekkel, hogy tévelygésétől eltérítsék ; Riedemann könyhatatlan volt. Azt kívánták tőle, hogy igérje meg, bajtmiszerint többé sem nem prédikál, sem nem keresztel. Készebb volt a börtönben meghalni, mintsem hogy ily ígéretet tegyen. Végre a tanács maga is megszánta az állhatatos szenvedőt, s azon ígérete (de nem esküvel fogadott ígérete) után, hogy Nürnbergben soha többé prédikálni nem fog, 1537 juliusában nemcsak szabadon bocsátotta, hanem egész emberséggel ruhával és útiköltséggel is ellátta. Riedemann tehát ismét szabad volt. Nem sok ideig. A gyülekezet Hessenbe küldte őt, hogy terjessze az igazi hitet. S irja is 1540 tájban, hogy »a hesseni gyülekezet naponként szaporodik.* De nem soká örvendhetett térítői sikeres működésének, megint elfogták s Marburgban és Walkersdorfban ismét másfélévig volt a börtönök lakója. Azonban innen is kiszabadult s Németország egyes vidékein még megfordulva, visszament a morvaországi gyülekezethez, hol mind nagyobbnagyobb tekintélyre emelkedve, végre a püspöki(Vorsteer der gantzen Gemain Gottes) hivatalt is elnyerte. Élete utolsó tíz évét nyugalomban s tiszteletben tölthette el, Morvaországban ekkor meglehetős zavartalanul éltek a brilderek. Főnöki tisztéből kifolyólag ellátogatott magyaror n Responsum simplex ac planum, aut negativum aut affirmativum : num vis omnia tua pro catholicis tueri, an vero quidquam ex eis revocare?