Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-05 / 1. szám

öntudatosan és tervszerűleg elkövet. A­­­ Köz­papok Lapja» komolyan kiadta a támadó jelszót az autonomia ellen; cikkei széltében hirdetik, hogy autonómiánk lombtárba való ócskaság, mely­nek semmi hasznát nem veszi az egyház és a közpapság; államilag kinevezett, államilag dotált vagyonos papság az ő ideálja; az autonomia csak koldus tarisznyát akaszt a közpapság nyakába.­") — Egyébiránt a KöKözpapok Lapja» más nagy dolgokról is ily kicsinyes felfogást táplál. Lépten-nyomon korholja pl. a domesztikát, melyet a debrecni zsinat­­­ szerencsétlen, idétlen alkotásáénak, másutt «csudabogár eszmé»-nek nevez, mely «nem ér egy fakovát **) stb. Elszomorító az a hang, aggasztó az az elva­kult szenvedély, bántó az a rettenetes fogalom­zavar, mely a közpapok kolomposain erőt vett, és pedig annyival inkább aggasztók e tünetek, mert ennek a szomorú eltévelyedésnek komoly és igaz­i­s <k indító oka van. A nélkülözésben kifáradt, elkény­szeredett, elkeseredett szív kitörései ezek, melye­ket a közpapság nyomora s az itt-ott tapasztalt méltatlanság sajtol ki belőlük. E nyomor megléte a közpapok mozgalmának igazsága. Csakhogy «a papság anyagi helyzetének javítása­­ ily nem papok­hoz illő hangon kifejezve, ily túlzások salakjába keverve, ily fogalmi aberratiókkal vagy szándé­kos félrevezetéssel szaturálva aligha fogja ügyük­nek megnyerni akár a sárral dobált «nagy papok»-at, akár az ((oligarcháknak)) gúnyolt világi vezér-férfiakat, akár a már sorban gyanúsított egyházi sajtót, akár az annyira csengett állami segítő kart. A szegény közpapság nevében ké­rem Önöket, ((Közpapok Lapja)) vezetőit, ne kompromittálják kifelé a protestantismust, ne rontsák befelé a közpapok sorsát, ne éljenek vissza a protestáns szabadsággal! Annak az automiának, melynek előnyeit felfogni Önök képtelenek, áldásait élvezni éretlenek : hagyjanak békét, ne bontogassák körfalait, sőt inkább segítsenek építgetni belső részeit, hogy a köz­egyház erősödéséből erőt és emelkedést merít­senek Önök is. Azt a közalapot, mely a modern kálvinizmus egyetlen nagy alkotása, melynek áldásait már­is ezrek és ezrek élvezik (ennyi között nem csuda, ha akadnak méltatlanok is); melyből épen a «közpapság», melyet Önök most ellene heccelni nem átallanak, évről-évre százan­kint 20 — 25 ezer írttal segíttetik fel; mely épít­kező és alakuló egyházaknak 30 — 40 frt segélyt juttat évenként; mely lelkészeink özvegyei-árvái fölsegélésére már is letette alapját egy országos gyámintézetnek és évről-évre fogja azt szaporí­tani , ezt az áldásos intézményt pedig ne bánt­sák, sőt inkább igyekezzenek velünk együtt segíteni annak hiányain, (melyek kétségkívül lehetnek és vannak is) fejleszteni tökéletlen­ségeit; lelkésztársaikat pedig elidegenítés helyett törekedjenek megbarátkoztatni azzal az institu­tióval, mely a maga eddigi életében is több tényleges jót tett a református papsággal (igaz, hogy munkát is követel tőlük) s anyagi helyze­tük emelésén is többet lendített, mint a­men­­nyire tíz «Közpapok Lapja» képes. Mert azok a szívszaggató frázisok csak a helyzet kínos érzetét fokozzák, de tényleges javítást nem esz­közölnek, kivált ha annyi keserűséget keltő szenvedély s oly nagy fogalmi aberratio vegyül beléjök. Senkinek sem áll inkább érdekében a közalapot fejleszteni és erősíteni, mint a szegé­nyebb sorsú közpapságnak, mely helyzeténél fogva legilletékesebb haszon­élvezője ez intézmény minden javainak. Ha a közalappal való elégület­lenség a művelt és vagyonos világiak körében törne ki, kik csak terheit ismerik a domesztiká­nak ; ha az ellenszenv a nagy gyülekezetek pász­torainál, az úgynevezett «nagy papok»-nál kapna lábra, kiknek legtöbb jut ki a közalap munkából és vesződségből: ez némileg körüli még érthető volna, mert a nevezett osztályok köz­vetlen anyagi és kényelmi érdekei könnyen ellen­tétbe helyezhetők ez intézmény fennállásával. De mikor a papság szegényebb eleme, az úgyne­vezett közpapság zúgolódik ez intézmény ellen s engedi magát néhány korik­us által az ő anyagi helyzete javítására legtöbbet tett és tehető alko­tás ellen az ((anyagi helyzet javításának)) nevé­ *) „Hála Istennek! a «K. L.» 13-ik száma — Több értesítőből örömmel olvastuk — mondja hogy a theolog. akadémiákon évről évre fogy a theologusok száma. Hát bizony nagy lelki erő, vagy nagy ábránd vagy nagy együgyűség kell ahhoz, hogy valaki mai viszonyaink között oly pályára lépjen, hol jövedelmező diploma helyett egy koldus tarisznyát akasztnak legtöbbnek a nyakába.* — «Miért féljünk mi az államosítás­tól? Az állam nem fogja bántani dogmáinkat és szertartásainkat... Az autonomia rongyait mi velünk szegény papokkal viseltetik, hordatják a «húsos fazekak* mellett ülő egyes kollegáink, kiknek nem fáj semmi, kik felfuvalkodva az ő gazdagságukban, a krisztusi szegénységet csak színlik, csak beszélnek nagy hangon, és minden egyebek ők, csak nem papok, nem a Krisztusz szolgái.* «Közp. Lapja* 16. sz írja Kosa Ede, a lap főmunkatársa. **) A domesztikáról irva, a 15-ik számban rövid ismertetés után így jellemzi a segély­osztás körüli eljárást: «A segélyért folyamodók nagy része el van legtöbb esetben utasítva és csak azon folyamodók kapnak leginkább belőle, kiknek hatalmas pártfogójuk van a konventen, így pl. a beregi esperes (ki mint beregmegyei birtokos a megyén virilis, parókhiája is nagy jövedelmű, mint fegyházi lelkész is az államtól szép fizetést hisz) állandóan 4—600 fit domesztikai segélyt húz missziói célokra ; így a f.-szabolcsi esperes a mária-pócsi misszióra. . . Bezzeg a szegényj építkező egyházak s a szegény kétségbeesett papok szemeit kitolják 50 fiatal legtöbb esetben. . . Igen sok példát tudnánk idézni a botrányos visszaélésekre. . . A szegény egyházak tagjai kijátszva, meg­csalva érzik magukat ez intézmény által és elkeseredésük mélté is, mert a mi domesztikánk a mai kezelés mellett nem ér egy fakovát, s mint a papválasztási törvény, ugy ez is a zsinatnak egyik szerencsétlen idétlen alkotásai közé tartozik.* — «Iveket lehetne irni e szerencsétlen alkotásáról debreceni zsinatunknak, mert általános vele szemben az elégületlenség, s valóban nevetséges modorban kezeltetik. . . A domesz­tika kapzsivá tette paptársaink nagy részét; megtanította őket a potya kunyerálására - pedig az adott segélyt csak elbálozzák (sic), elpotyázzák, a domesztikának pedig nincs pénze kalákára, hanem adni kellene annak kamatjait szegény sorsú, gyermekeket neveltető, károkat elbetegesedett papoknak, építkező egyházaknak.* Bp. Lapja szenvedett, 16. sz.

Next