Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-07 / 1. szám

Harmi­ncötöd­ik évfoly­am­. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa­ utca 33. szám, hová a kéziratok címzendők. Kiadó­hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési díjak intézendők. 1-ső szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Budapest, 1892. január 7. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. Előfizetni lehet minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében. ügyes szám­ára­­ iO­­. r. Kerkapoly Károly 1824-1891. A mult év, mely köztársadalmi és közelebb­ről egyházi életünknek is annyi jelesét ragadta el, nem tudott megválni a­nélkül, hogy még utolsó napján is ne szólítson el egyet a legkiválóbbak kö­zül, hogy ös­szeomló romjai alá ne temessen el még egyet társadalmunk hatalmas támaszaiból. A végére járt év utolsó óráiban vivta meg utolsó nehéz harcát Kerkapoly Károly v. b. t. t., volt pénzügyminiszter, tud. egyet. ny. r. tanár, a M. Tud. Akadémia tagja, a solti egyházmegye és a pápai főiskola gondnoka, zsinati és conventi képviselő, a pesti egyház presbytere stb., midőn 1891. deczember 31-én d­. u. 1­­2 órakor hosszas szenvedés után elhunyt. A pálya, melyet megfutott, első és nagyobb felében külsőleg csodálatos és tüneményszerű; bensőleg fölemelő és nemes. Egy szent-gáli egy­szerű család köréből indul ki s folyásában min­den nagyobb, minden országosabb feltűnés nélkül — csak egy-egy hullámverésében árulta el a duz­zasztó erőt — megy egészen az 1865/8-diki or­szággyűlésig ; de ekkorra már úgy megnő, oly hatalmas mederben fut arra, hogy egyszerre ma­gára vonja az egész ország figyelmét, s vele a kormánynak is mint mellőzhetetlen és szinte nél­külözhetetlen tényezővel kell számolnia. A pápai főiskola egyszerű bölcsészet­tanára ott van a nemzet törvényhozó testületében, ott dolgozik a legfonto­sabb bizottságokban, majd mint a honvédelmi minisztérium államtitkára berendezi a magyar hon­védséget; azután 1870-ben kezébe veszi a pénz­ügyminiszteri tárcát, melyet közel 3 éven át kezel. Ott áll tekintélyének, befolyásának, munkásságának zen­thjén. Végre ismét visszaül a tanári kathedrára, de már most az ország legelső , ado­mányos tan­intézetének egyik tanszékére s a »kegyelmes tanár úr« nagy politikai tapasztalatai gazdagítják az óriási elméleti ismereteket, melyeket tanítványai elé tár. Visszatér első szerelméhez: a tanársághoz és az egyházhoz, a mely nevelte s a melynek jogai és igazai védelmében kifejtett irodalmi munkás­sága először vonja magára szélesebb körök figyel­mét. És az egyház annak, a­ki az ő autonómiá­jának oly erős védelmezője volt akkor, a­midőn e védelem politikai vétségül számíttatott, sietett is minél tágabb tért nyitni roppant munkaerejének. Egymásután választotta meg a solti egyházmegye és a pápai főiskola gondnokává, a dunamelléki egyházkerület az állandó számszék és az egyház­kerületi irodalmi bizottság elnökévé, a convent és zsinat képviselőjévé s a pesti egyház a maga presbyterei közé, és működése többé-kevésbé min­denütt jelentékeny nyomokat hagyott maga után. Főleg az állandó számszék szervezése körül szer­zett nagy érdemeket, ennek pragmatikáját ő dol­gozván ki és léptetvén életbe. Egész működésében azok közé a ritka em­berek közé tartozott, a­kik, bármit vállaljanak el, annak azonnal egész erél­lyel neki adják magu­kat, s ép oly éles elmével, mint kitartó szívós­sággal mélyednek el a kérdések szövevényeibe és nem nyugosznak, mig az egészszel teljesen tisz­tába nem jöttek. A tárgy ismeretével éles logika és mély boncoló elme párosult nála. Okoskodá­sainál csak meggyőződései voltak erősebbek. Az ön­álló productiv erő nem volt benne nagy, de annál erősebb a bíráló képesség és a dialektika, a­mel­­lyel felboncolt végső elemeire mindent, mi tár­gyalás alá került, s jóformán az ügyek sorsa el volt döntve, mihelyt ő valamely kérdés mellett vagy ellen felemelte »dübörgő hangjait szavának«. Egyéniségében, egész modorában és megje­lenésében volt valami, szinte a cynismus határát érintő, keresetlenség. Magába zárkózott, hideg, a­ki alig bocsátott magához valakit egészen közel s úgy látszék, hogy még érzései is az agyon szűrődtek át; logikája és a »tiszta ész« előbb felboncolta még azokat is. Lelkének fénye, ugy látszott, mintha csak nagy kört bevilágító villámfény lett volna életadó hév és meleg nélkül. De a ridegnek látszó külső valódi nemes lelkületet takart. Mutatta ama

Next