Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-05 / 1. szám
ban és a társadalomban. Alsóházban és felsőházban, sajtóban és társadalomban, iskolában és családban, tudományban és irodalomban, minden valódi liberális elem a mi természetes szövetségesünk. Mert nekünk nincsenek Rómából eredő, Rómára hallgató idegen érdekeink. Mint protestáns magyarok, nemcsak valljuk, de minden következményeivel egyetemben átérezzük és átértjük a nagy igazságot, hogy a nagy világon e hazán kívül nincsen számunkra hely. Mi tehát e drága hon vérrel megszentelt földjén oly otthont kivánunk, mely a haza azon fiainak is édes, békés otthonra lehessen, kik nem a római dogmákra esküsznek. Védjük magunkat, mint protestáns egyház, szent vallásunk örök igazainak hű megtartásával, egyházi intézményeink belterjes erősítésével, egyházi organizmusunk szerveinek fokozottabb tevékenységével, egyházunk teremtő és fentartó lelke iránti törhetlen hithűséggel. Az evangéliom isteni ereje a mi védpaizsunk. Egy nagyszabású hit- és egyházvédelmi munka vár reánk az uj esztendőn kezdve, melynek minden napját s talán minden óráját fokozott tevékenységgel kell fölhasználnunk. Félre most a tétlenséggel, félre a nehézkességgel. Romlott szív és romlott elme, kit szent hite hő szerelme hőstettekre nem hevít. Az egyházpolitikai reform-kérdésekben, addig is míg a javaslatok teljesen elkészülnek, tegyük meg az erkölcsi előkészületeket. Készítsük lelkeinket, környezetünket, híveinket az előbb-utóbb bekövetkezendő változásokhoz. Jöjjünk tisztába azzal, hogy a protestantizmus hitelvileg nem ellenezheti a tervezett reformokat. Mert a zsidó recepció eszmeileg a vallásszabadság kiszélesítése, tényleg pedig a zsidóságnak mint ujabb szövetséges társnak megnyerése a kizárólagos uralmat követelő klerikalizmus ellen. A polgári anyakönyvezés elvileg a római dogma alól való felszabadítása ez oly jogi mezőnek, mely természeténél fogva nyem egyházi, gyakorlati oldalról meg a lelkészi hivatásnak felszabadulása egy kényes és terhes foglalkozástól, mely kivált nagy gyülekezetekben yf szolgáló paptársainkat csaknem egészen elvonta a lelkipásztori és belmissziói működéstől. A polgári házasság pedig jogi felszabadítása a házassági és családi életnek a római dogma uralma alól, megszüntetője a hazánkban botrányossá fajult házasságjogi zűrzavaroknak, előmozdítója a faji és vallási egybeolvadásnak s ezáltal hatalmas emeltyűje a nemzet egységes alapon való erkölcsi kiépítésének és megszilárdításának. Mi tehát elvileg nem idegenkedünk, nem félünk, irtózunk a tervezett egyházpolitikai reformoktól. Csak azon ferde egyházpolitikai felfogás ellen tiltakozunk, mintha a polgári házasság recompenzáció volna az 1868. t.-c. eltörléséért. Két dolog azonban mulhatlanul szükséges ahhoz, hogy a tervezett újítások ránk nézve áldáshozók legyenek. Egyik, hogy a reformok jók legyenek, másik, hogy mi gyorsan és okosan tudjunk hozzájuk alkalmazkodni A protestantizmus elvileg nepe idegenkedik az egyházpolitikai változásoktól, döe rokonszenvét és helyeslését csak a helyesen megcsinált reformokhoz adhatja. Helyes megcsinált alatt mi azt értjük, hogy a pengetett reformok, elvszerű, mondhatnám, gyökeres megoldásai legyenek a kérdéseknek, tiszta liberális és nemzeti szellemben! Mi például teljességgel nem tudnók helyeselni az anyakönyvi reform terén a parciális anyakönyvek intézményét, mely a kettős anyakönyvi rendszerrel csak újabb bajok kútfeje lenne Vagy a házasságügy rendezésénél világért sem pártolnák sem a fakultatív, sem a szükségbeli polgári házasságot, mert e félszeg intézmények meghonosításával csak növelnék a mostani házasságjogii^zavarokat. Következetesen keresztül vitt kötelező polgári anyakönyv és kötelező polgári házasság minden következményeivel, tehát a vagyoni viszonyokra is kiterjesztett egyházi jogegyenlőség, csak ezt tudnánk megnyugvással fogadni. Az egyházpolitikai újításoknál másik lényeges dolog, s ez már teljesen a mi egyházi életrevalóságunkon fordul meg, hogy okosan és gyorsan tudjunk alkalmazkodni a megváltozandó viszonyokhoz. Az egyházak szempontjából az egyházpolitikai reformokéban ez a legfontosabb mozzanat. Maga az élet is, mint egy híres filozófus mondja, nem egyébí5z mint alkalmazkodás a környezethez, a viszonyokhoz. A tervezett változások pedig sok tekintetben egészen új életviszonyok közé, új erkölcsi környezetbe helyezik át egyházunkat. A vallási hovatartozást nem az ország törvénye, hanem a hívek szabad elhatározása szabja meg. Az egyházhoz való tartozás egészen szabad erkölcsi alapra, a hívek önkénytes hitbuzgóságára, erkölcsi meggyőződésére helyezkedik. Vegyes házasoknál az erősebb hitű házasfél akarata lesz az irányadó A papi funkciók igénybe vétele túlnyomó részben, a hívek hitbuzgóságán fordul meg. Egyszóval a szabad vallási közösség és az önkénytes erkölcsi vonzalom, azaz a valódi hitbuzgóság súlypontjára helyezkedik át az egyházi élet. Nem parancs, nem kényszer, nem politika és nem taktika, hanem szabad meggyőződésen nyugvó hit és szeretet lelke fog uralkodni az egyházban. Ez áthelyezkedés az átmenet időszakában minden egyháznál megkívánja a maga áldozatait. Sok férges, közönyös egyháztag elhull, sok tétlen és lélektelen egyházi elöljáró elbukik. Az első időszak átmeneti rostája sokakat kirostál a nyájból is, a pásztorokból is. De meg is tisztítja mind-