Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-01-17 / 3. szám

Ezekben kívántam Zoványi határozottan provokáló cikkére megjegyzéseimet elmondani. Jól látom, a tisztelt olvasók is jól láthatják, hogy Zoványi jelenleg nem valami kedvező véleménynyel van az én egyháztörténelmi isme­reteim, felfogásom és egybevetéseim, egyszóval: egyház­történeti tudásom és értékem felől. Legkevésbbé sem búsulok azonban e miatt; nem azért, mintha Zoványi nem lenne illetékes az én irodalmi s főkép történetírói munkálko­dásom megbirálására, hanem azért, mert az ő véleménye és ítélete igen változékony. Dr. Kovács Ödönt például 1890-ben mindennek elmondta: fordítónak, kivonatolónak, compilatornak, csak tudományos embernek nem; tavaly pedig ugyanőt »a theologiai tudományosság egyik vezér­bajnokának nevezte s mint ilyet jubilálta. Igaz: sapientis est consilium mutare in melius ; de a ki ekként liajtatik ide s tova a tudománynak akármi szele által, az őriz­kedjék felvont szemöldökkel elevenek és holtak felett íté­letei mondani. Kassa. Révész Kálmán. NEKROLOG. Bornemisza József. 1826—1894. Az anyaszentegyház jó vitézeinek száma egygyel kevesbült. A társadalomból egy minta férj, páratlan jó atya és ritka jó barát költözött el. Mult évi december hó 20-ikán halt meg az alsóborsodi ref. egyházmegyének nyu­galomba lépett esperese. Bornemisza József mezőkeresz­tesi lelkész 68 éves korában, néhány percig tartó fájda­lommal szív-szélhűdésben. Született Mező-Keresztesen 1826-ban. Tanulmányait kezdte Sárospatakon s ott is végezte, az elsők közt tün­dökölve feddhetlen erkölcscsel és kitartó szorgalommal. A főiskolából kijővén, boldog emlékű Csesznok József noszvalyi lelkész s tanácsbiró mellé rendeltetett segéd­lelkészül, honnét pár év multával atyja, Bornemisza Pál oldala mellett hirdette az igét, oly buzgósággal és köz­kedveltséggel, hogy az atyának nem sokára bekövetkezett halálával a gimnáziumi osztályokat végzett értelmes tagok­ban bővelkedő népes m.-keresztesi egyház osztatlan biza­lommal rendes lelkészül őt választotta meg. Majd jó tolla az egyházmegyei gyűlések jegyzőkönyvének vezetésére, s később a tanácsbirói székek egyikének betöltésére, kiváló tehetsége pedig utóbb az egyházmegye kormányzatára hivta el. Miként felelt meg a kitüntetések minden lépcső­zetén a benne helyezett bizalomnak? arról évkönyveink fényesen tanúskodnak. Azonban, mint a nyugvásához kö­zeledő nap, akkor látszik legnagyobbnak, midőn eltűnni készül; ügy az ő egyházi működése is, a végső években emelkedett kimagasló pontra, miután hóként zajtalanul áldásos munkássága előkészítette a sziveket azon reformok keresztülvitelére, mik a nevelés terén egy szebb és bol­dogabb jövő csiráit rejték magokban. Sikerült megnyernie híveit, egyfelől azon nagy horderejű eszmének, hogy az iskolatanítói kar fölmentessék a lelket nyűgző létért való anyagi gondoktól, de a gazdálkodás terheitől is; másfelől kivitte azt, ami a mi falusi iskoláink többijében M.-Csáth kivételével még nagyon soká csak a kegyes óhajtások közé fog tartozni, hogy a leány-gyermekek számára emelt, sokkal nagyobb városokban is mintaként felmutatható tantermeibe és tanítói lakjaiba, modern képzettséggel bíró nőket alkalmazhatott. Mind ezen vívmányok azt igazolják, hogy a megboldogult jeles férfiú által hirdetett ige-magvak nemcsak jó földre találtak, hanem ügyes, fáradást nem ismerő kitartással ápoltatva, nemes gyümölcsöket igérő fákká nevekedtek. Alig pár éve nyert új díszt az Istenháza és tornya is. úgy belsejét, mint külsejét tekintve, áldozatra hevíté­sével a híveknek, a nélkül, hogy az egyházat nagy csapá­sok elviselésére is képesítő, több ezres tőkepénz meg­hiányosíttatott volna. . . Bizonyára boldog leend azon utód, ki ily jó rendezett, anyagiakban nem szűkölködő gyüle­kezet lelkipásztorságára hivatik el. Bizonyára mély és súlyos veszteség érzetével gyászolhatja őt, nemcsak híveinek szép serege, de általában papi testületünk is, melynek gyűrűjé­ből, a legértékesebb kövek egyike esett ki. Méltán gyá­szolhatja, magyar protestáns egyházunk, mert benne még sok jót, nemest eszközölhetett derék s hű fia dőlt ki. Leg­mélyebb gyászra hivatott azonban a ritka műveltségű jó feleség, Csider Júlia úrnő és egyetlen leánya Husztv Bornemisza Ilona, kik bár gyöngédségök odaadó szerete­tével osztották a váratlanul s véletlenül hirtelen elhunyt férj és atya örömét, bánatát, mérhetlen fájdalom súlya alatt nyögnek, a miatt, hogy ápoló gonddal és őrködéssel vissza nem tarthatták a halál öldöklő angyalát, legalább még néhány évre, a Dávid király szerinti legkésőbb korig. Méltán könyezik őt közel és távolban élő barátai, kikhez a leg­melegebb s legtisztább szeretet lánca kötötte. Veszta szűz­ként ápolta ő keblében, a barátság szent tüzét, nemcsak azok iránt, kikkel együtt játszotta le gyermek éveit, ifjú­sága szép korát, de azok iránt is, kik az élet küzd­porondján nyerték meg s érdemelték ki keble szerelmét! Egyházi, polgári érdemeit kellő fényben, emelkedett szellemű beszéddel, buzgó imában méltatta, az elismerés babérleveleivel és a részvét koszorúival borított koporsó fölött Tóth Dániel esperes, a sírnál pedig alólírt mon­dotta el, hogy: »Bornemisza József, igaz ember, hű pásztor, pél­dányszerű férj, jó atya, gyöngéd nagyapa, jó rokon, őszinte jó barát volt, s emlékezete legyen áldott!* Edes Ábrahám. IRODALOM. ** Tanulók Lapja cím alatt dr. Rupp Kornél budapesti ref. főgimnáziumi tanár a középiskolai ifjúság számára eddig havonként kétszer megjelent lapját alak-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék