Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-17 / 3. szám
Ezekben kívántam Zoványi határozottan provokáló cikkére megjegyzéseimet elmondani. Jól látom, a tisztelt olvasók is jól láthatják, hogy Zoványi jelenleg nem valami kedvező véleménnyel van az én egyháztörténelmi ismereteim, felfogásom és egybevetéseim, egyszóval: egyháztörténeti tudásom és értékem felől. Legkevésbbé sem búsulok azonban e miatt; nem azért, mintha Zoványi nem lenne illetékes az én irodalmi s főkép történetírói munkálkodásom megbírálására, hanem azért, mert az ő véleménye és ítélete igen változékony. Dr. Kovács Ödönt például 1890-ben mindennek elmondta: fordítónak, kivonatolónak, compilatornak, csak tudományos embernek nem; tavaly pedig ugyanőtt a theologiai tudományosság egyik vezérbajnokának nevezte s mint ilyet jubilálta. Igaz: sapientis est consilium mutare in melius ; de a ki ekként hajtatik ide s tova a tudománynak akármi szele által, az őrizkedjék felvont szemöldökkel elevenek és holtak felett ítéletet mondani. Kassa. Révész Kálmán: NEKROLOG. Bornemisza József. 1826—1894. Az anyaszentegyház jó vitézeinek száma egygyel kevesbült. A társadalomból egy minta férj, páratlan jó atya és ritka jó barát költözött el. Mult évi december hó 20-ikán halt meg az alsóborsodi ref. egyházmegyének nyugalomba lépett esperese. Bornemisza József mezőkeresztesi lelkész 68 éves korában, néhány percig tartó fájdalommal szívszélhűdésben. Született Mező-Keresztesen 1826-ban. Tanulmányait kezdte Sárospatakon s ott is végezte, az elsők közt tündökölve feddhetlen erkölcscsel és kitartó szorgalommal. A főiskolából kijővén, boldog emlékű Csesznok József noszvalyi lelkész s tanácsbiró mellé rendeltetett segédlelkészül, honnét pár év multával atyja, Bornemisza Pál oldala mellett hirdette az igét, oly buzgósággal és közkedveltséggel, hogy az atyának nem sokára bekövetkezett halálával a gimnáziumi osztályokat végzett értelmes tagokban bővelkedő népes m.-keresztesi egyház osztatlan bizalommal rendes felkészül őt választotta meg. Majd jó tolta az egyházmegyei gyűlések jegyzőkönyvének vezetésére, s később a tanácsbirói székek egyikének betöltésére, kiváló tehetsége pedig utóbb az egyházmegye kormányzatára hívta el. Miként felelt meg a kitüntetések minden lépcsőzetén a benne helyezett bizalomnak, arról évkönyveink fényesen tanúskodnak. Azonban, mint a nyugvásához közeledő nap, akkor látszik legnagyobbnak, midőn eltűnni készül; úgy az ő egyházi működése is, a végső években emelkedett kimagasló pontra, miután hóként zajtalanul áldásos munkássága előkészítette a sziveket azon reformok keresztülvitelére, mik a nevelés terén egy szebb és boldogabb jövő csiráit rejték magukban. Sikerült megnyernie híveit, egyfelől azon nagy horderejű eszmének, hogy az iskolatanítói kar fölmentessék a lelket nyűgző létért való anyagi gondoktól, de a gazdálkodás terheitől is; másfelől kivitte azt, ami a mi falusi iskoláink többijében M.-Csáth kivételével még nagyon soká csak a kegyes óhajtások közé fog tartozni, hogy a leánygyermekek sokkal nagyobb városokban is mintaként számára emelt, felmutatható tantermeibe és tanítói lakjaiba, modern képzettséggel bíró nőket alkalmazhatott. Mindezen vívmányok azt igazolják, hogy a megboldogult jeles férfiú által hirdetett igemagvak nemcsak jó földre találtak, hanem ügyes, fáradást nem ismerő kitartással ápoltatva, nemes gyümölcsöket igérő fákká növekedtek. Alig pár éve nyert új díszt az Isten háza és tornya is, úgy belsejét, mint külsejét tekintve, áldozatra hevítésével a híveknek, anélkül, hogy az egyházat nagy csapások elviselésére is képesítő, több ezres tőkepénz meghiányosíttatott volna. . . Bizonyára boldog leend azon utód, ki ily jó rendezett, anyagiakban nem szűkölködő gyülekezet lelkipásztorságára hivatik el. Bizonyára mély és súlyos veszteség érzetével gyászolhatja őt, nemcsak híveinek szép serege, de általában papi testületünk is, melynek gyűrűjéből, a legértékesebb kövek egyike esett ki. Méltán gyászolhatja, magyar protestáns egyházunk, mert benne még sok jót, nemest eszközölhetett derék s hű fia dőlt ki. Legmélyebb gyászra hivatott azonban a ritka műveltségű jó feleség, Csider Júlia úrnő és egyetlen leánya Huszty Bornemisza Ilona, kik bár gyöngédségök odaadó szeretetével osztották a váratlanul s véletlenül hirtelen elhunyt férj és atya örömét, bánatát, mérhetlen fájdalom súlya alatt nyögnek, a miatt, hogy ápoló gonddal és őrködéssel vissza nem tarthatták a halál öldöklő angyalát, legalább még néhány évre, a Dávid király szerinti legkésőbb korig. Méltán kényezik őt közel és távolban élő barátai, kikhez a legmelegebb s legtisztább szeretet lánca kötötte. Veszta szűzként ápolta ő keblében, a barátság szent tüzét, nemcsak azok iránt, kikkel együtt játszotta le gyermekéveit, ifjúsága szép korát, de azok iránt is, kik az élet küzdporondján nyerték meg s érdemelték ki keble szerelmét! Egyházi, polgári érdemeit kellő fényben, emelkedett szellemű beszéddel, buzgó imában méltatta, az elismerés babérleveleivel és a részvét koszorúival borított koporsó fölött Tóth Dániel esperes, a sírnál pedig alólírt mondotta el, hogy: »Bornemisza József, igaz ember, hű pásztor, példányszerű férj, jó atya, gyöngéd nagyapa, jó rokon, őszinte jó barát volt, s emlékezete legyen áldott!* Édes Ábrahám. IRODALOM. ** Tanulók Lapja cím alatt dr. Rupp Kornél budapesti ref. főgimnáziumi tanár a középiskolai ifjúság számára eddig havonként kétszer megjelent lapját alak-