Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-01-17 / 3. szám

hat sornyi idézetet, vagy ennek Rácz Károly által adott fordítását ismeri, hanem az egész munkát láthatja, mely »Status religionis* cím alatt a »Ruinae Pannonicae« első könyve után van sorozva: 1 bizonyára mást mond Károlyi Sebestyén erdődi papsáságáról. Schesaeus »Status religio­nis« című történeti versezete ugyanis, a hazai reformáció szász vezérférfiain kívül megénekli a Stöckel Lénárd, Dévai Biró Mátyás, Batizi András, Kopácsi István, Károlyi Sebes­tyén, (a kit különben csak »Sebaste* vocativus-szal jelez) Szegedi Lajos, Székely István és Alexius Dénes érdemeit. Stöckelt már, mint elhunytat, a hálás tanítvány kegyeletes, sőt túlzó magasztalásával siratja el. Stöckel — mint tudjuk — 1560. jún. 7-én halt meg; Károlyi Sebestyén tehát még az 1560. év második fel éhen is erdődi pap volt s a követ­kező év legelején ment Szászvárosra magyar luth. pap­nak, s már mint ilyen volt jelen a medgyesi zsinaton, 1561. febr. 6. Csak a Schesaeus adatának teljes ismere­tével lehet tehát joggal elmondani, hogy Károlyi Sebes­tyén > Tiszántúl való működésének megszűnte annyira meg­egyezik erdélyi tartózkodásának kezdetével*. Zovánvi azonban nem elégszik meg a Boldi-Károlyi Sebestyénre vonatkozólag — mint láttuk, nem teljesen — egybegyűjtött adatok felsorolásával, hanem még egy pár megjegyzést kénytelen tenni cikkemre. »Nagyon helyesen mondja Révész — úgymond Zoványi — hogy az 1550-es években tartott szatmár­megyei — helyesen: szatmár vidéki 2 — zsinatok még luth. irányúak voltak. Erről, a ki olvasta kánonaikat, meggyőződést szerzett már.* Még szebben fejezte ki magát Zoványi ide vonatkozólag saját lapjában, a »Vallás és Egyházban«, hogy t. i. »ismert történeti tényt bizonyít­gatok«. Mindezen ékes beszédekre csak azt jegyzem meg, hogy ha XVI. századbeli kánonaink egyetlen gyűjteményé­ben, annak nagynevű szerkesztője, ki már csakugyan el­olvasta és lefordította a szóban forgó kánonokat, mégis »A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései« cím alatt adta ki 1881-ben azokat s máig is így forognak közkézen : vájjon felesleges és elítélendő-e annak alkalomszerű hangoztatása, hogy azok a kánonok és zsinatok nem reformátusok, hanem lutheránusok voltak. Másik »kénytelen« megjegyzése Zoványinak velem szemben, hogy »a tiszántúli ref. püspökök névsorát nem Bogácsival vagy Meliussal kell kezdenünk, hanem Petrovics pártfogoltjával, Kálmáncsehivel, kit egykorú forrás 1557-ben püspöknek említ; azt pedig, hogy ez ekkor ref. volt, min­denki tudja*. Kegyes engedelméből tudom én is s Szegedi Gergely levelét is jó régen ismerem, de mindennek dacára ma sem tarthatom Kálmáncsehit tiszántúli ref. püspöknek a következő okok alapján: 1. Igaz, hogy Szegedi Gergely az 1557. év legelején Kálmáncsehi Sánta Mártont > Petrovits püspökének* (Epis­copus Magnificentiae Vestrae) nevezi; de épen ez a »Méltó­ságod püspöke* nem egyenesen oda mutat-e, hogy Kálmán­csehi nem a tiszántúli esperesek és papok által zsinatilag megválasztott, hanem Petrovits által kinevezett püspök volt, csupán a Petrovits védurasága alatt, illetőleg ura­dalmában levő egyházak feletti joghatósággal; 3 sőt az is lehet, hogy az »episcopus« címet, mint minden jogható­ság nélküli tiszteleti nevet bírta, volt kanonoki rangjánál és kiváló tekintélyénél fogva. Mert hogy ő tiszántúli püs­pök nem volt, azt bizonyítja szerintem 2. a kassai tanácsnak Kálmáncsehihez 1557. aug. 1 Az 1797. évi Eder-féle szebeni kiadásban a 49—56. lapokon. 2 Lásd e Lap mult évi 21. számának 334. lapját. 3 Szilády Áron: R. m. költők tára. V. kötet 268. lap. »An­nak a kifejezésnek is, hogy »Márton, Petrovits püspöke * lehet valami különösebb értelme*. 12-én kelt levele, melyben hozzá fordulnak Szegedi Ger­gely elbocsátásaért, »qui quidem Gregorius dicit se ita esse obligatum Dominationi Vestrae, ut sine ejusdem con­sensu et permissione et si vellet, non tamen posset apud nos munus illud suscipere, propterea videlicet, qiiod Domi­nationis Vestrae sumptibus Vitebergae studuisset*. Nem azért függött hát a Szegedi elmenetele Kálmáncsehitől, mert ez püspök volt, hanem mert az ő költségén tanult Szegedi Wittenbergben! Midőn pedig a debreceni tanács 1557. dec. 21-én tudósítja a kassai tanácsot Kálmáncsehi haláláról, nemcsak hogy egy szó sincs az ő püspökségéről, holott a Melius püspöksége már határozottan ki van tün­tetve a haláláról szóló debrecenvárosi feljegyzésben, hanem még szemrehányást is tesznek a kassai tanácsnak, hogy a Szegedi ügyében miért mellőzték a debreceni tanácsot »cum igitur tam Dominus Martinus doctor, quam etiam ipse Gregorius literátus a nobis pendebant — mi tőlünk függöttek!* A debreceniek e levélben egyszerűen »pium nostrum praedicatorem« névvel nevezik Kálmáncsehit, kinek tőlük való függési viszonyát is aligha bánytorgatják ennyire, ha Kálmáncsehi nem pusztán az ő papjuk, hanem egyúttal püspök is. 1 3. Végre figyelembe veendőnek tartom e kérdésnél Medgyesi Pál »Dialógus politico ecclesiasticus* című, 1650-ben megjelent művének következő sorait is: »Én így gondolnám, hogy mivel az Lutherana Ecclesiák mód­jára, (minthogy Melius Péter, ki úgy vélem Debrecenben első püspök is volt, elsőben Brentianus volt) nagy hamar püspökséget vöttenek fel, az után esperességeket*. (189. 1.) Medgyesi Pál, ki — ha egy régi kéziratos jegyzésem hiteles — már 1622-ben. tehát 65 évvel Kálmáncsehi halála után debreceni tanuló, majd később — kétségtelenül — debreceni tanár volt: bizonyára hallott és tudott volna valamit Kálmáncsehi püspökségéről, ha csakugyan tény lett volna. Mindezeknél fogva én, az eddig ösmert adatok alapján, Kálmáncsehi Sánta Mártont tiszántúli református püspöknek, Melius elődjének el nem fogadhatom. Harmadik megjegyzése Zoványinak azon állításom ellen irányul, hogy »az esperesek felett álló püspöki hata­lomkör az ötvenes évek végéig aligha fejlődhetett ki*. E pontnál nem sok különbség van köztünk, a mennyiben ő is azt vallja, hogy az általa névszerint megemlített episcopusok vagy superintendensek (Boldi - Károlyi és Kálmáncsehi) »hatalomköre még csak a fejlődés kezdetén állott s még sokára lett szabatosan körvanalozva*. Úgy bizony! Tessék csak például — a többek közt — a II. er­dődi zsinat (1555.) XII., XIII. és XVI. kánonait megnézni. A XII. szerint a »superintendens« inti és dorgálja meg a lelkészeket; a XIII. szerint a »senior« beleegyezése nélkül nem szabad lelkészi állomást elfoglalni; a XVI. sze­rint pedig a papszentelés minden korlátozás nélkül a »pastores« (lelkészek) joga. Mindezeknél fogva most is azt tartom, hogy.Melius előtt nem lehet tiszántúli református püspökről beszélni; a mennyiben a Bogácsi (vagy Bogáti) püspökségét egykorú adat nem igazolja. Ha pedig még figyelembe veszszük, hogy Károlyi Sebestyén, az alsó pan­nóniai vagyis tiszántúli lutheránus püspök 1561. elején távozik el Erdődről Szászvárosra, Melius pedig 1561. december 13-án már püspök; még inkább valószínűvé lesz az a vélemény, hogy Melius a legelső tiszántúli refor­mátus püspök; a mennyiben könnyen feltehető, hogy a reformátusok csakis Károlyi Sebestyén eltávozásával tömö­rültek és választottak legelőször püspököt. 1 Mindkét érdekes levél a ^Történelmi Tár« 1890. évi folya­mában, a 177—179. lapokon olvasható. A Melius haláláról szóló feljegyzés : Révész. »Figyelmező« 1872. évf. 531. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék