Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

Ötvenkettedik évfolyam, 1-ső szám. Budapest, 1909. január 3. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP TARTALOM. Vezérczikk: A mult és a jövendő. Hamar István. — A r. kath. papi kongrua rendezése és az 1898. XIV. t.-cz. módosítása kérdéséhez. H. I. — Iskolaügy : Alakítsunk diákotthonokat _ Dr. K­ováts Ernő. — Tárcza: A Servet ügy aktái. Dr. Kováts J. István. — Belföld: Kérő-szózat! Szentiványi Árpád. — Külföld: Angol egyházi szemle. B. Pap István. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Különfélék. — Hirdetések. Hirdetési díjak: Két hasábos egész oldal .... Fél oldal Negyed oldal Nyolczad oldal 40 kor. 20 kor. 10 kor. 5 kor. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő: HAMAR ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Kálvin-tér 7. sz., a­hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. intézendők. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. A múlt és a jövendő. A lefolyó esztendőnek vége s az újnak kez­dete minden komoly, házát, ügyeit rendben tar­tani szerető embert arra készt, hogy leszámoljon a múlttal, annak eredményeivel vagy hiányaival, s programmot készítsen a jövendőre. Ennek a számvetésnek és tervkészítésnek azonban nemcsak az egyes ember háztartásában és munkakörében kell megtörténnie, hanem a nagy erkölcsi testületekében is, mert csak komoly, el­fogulatlan számvetés mellett lehet megmérni a haladást, vagy a visszamaradást, s lehet megjelölni, az erők mérlegelése mellett, a jövendő munkál­kodás czéljait és eszközeit. A magyar protestantizmusnak fokozott mér­tékben szüksége van erre a számvetésre és munka­programok megállapítására, mert azok a körülmé­nyek, a­melyek közé jutott s a­melyek között működését ki kell fejtenie, egyáltalában nem ked­vezők, s azokban kedvező változásokat csak a helyzet világos felismerése és az ennek megfelelő odaadó, egyöntetű munkálkodás hozhat létre. Csináljuk hát meg főbb tételeiben a magyar kálvinizmus múlt évi záró­szám­adását, s jelöljük meg, szintén csak főbb vonásokban, az új esztendő feladatait. Régóta hangzanak már a panaszok belső egy­házi életünk erőtelensége és anyagi erőink elég­telensége miatt. S a lefolyt esztendő záró­szám­adási tételei alig-alig enyhítik ezeket a panaszokat. Belső egyházi életünk evangéliumi regenerálása tekintetében történt ugyan egy s más az elmúlt esztendőben is, de korántsem azzal az erővel és egyetemességgel, hogy jelentős haladásról beszélhet­nénk. A Belmissziói Egyesület, azt lehet mondani, még életjelt is alig artott magáról, nemhogy nagy sikerekről számolhatna be. A diakónia iye, ha haladt is valamit előre, de nemcsak hogy nem tudott az egyház egyetemének munkájává válni, hanem még a belső meghasonlás gátló akadályaival is küzdeni kénytelen. Az ifjúsági egyesületek ügye csupán a dunántúli ref. egyházkerületben került komolyabb megfontolás alá, de a munka ott is csak a kezdet kezdetén áll; a többi, szétszórtan létező egyesületek pedig, ha talán a maguk szűk körében végeztek is valamelyes jó munkát, még mindig nem találták meg az egymással való szö­vetkezésnek és együttmunkálásnak czélravezető útját. A gyülekezeti belmissziói munkák körében még mindig hiányzik a czéltudatos közösség. Gyü­lekezeteink valláserkölcsi élete, istentisztelete csak a régi, megcsontosodott formákat mutat­ a li­turgia reformja, épp úgy, mint az ének ügye, úgy látszik, feneketlen kátyúba került. "1... Rész­képzésünk ügye csak ólomlábakon jár, s az a forma és a terjedelem, a­melyben megvalósulni ígérkezik, alig-alig hordja magán a haladás bélye­geit. Egyházi hivatalos testületeik az elmúlt esz­tendőben is csak adminisztráltak, s ha fordultak is elő tárgysorozataikon olyan kérdések, a­melyek az egyház belső életét érintették (diakónia, vasár­nap megszentelése, Ne temere), inkább csak sab­lonos elintézést nyertek, mintsem úgy oldattak meg, hogy a belső megerősödést munkálhatták volna. Az anyagiak terén való életünk zárótételei sem örvendetesebbek. A régi áldozatkészségnek kétség­telenül szép példái állanak előttünk, úgy a néhány fejedelmi hagyományban, mint az egyes, különösen kicsiny gyülekezetek építkezéseiben. De a­mi nem elégít ki mégsem bennünket, az az, hogy az áldo­zatkészségnek eme jelei csak szórványosak és az egyetemes megerősödésnek ama mértékétől, mely a régi hiányokat eltüntetni s új alkotásokat a létrehozni képes volna, még mindig távol vagyunk. Elég e tekintetben reámutatnunk, hogy a refor­mátus egyház, a megalkotott törvények daczára Megjelenik minden vasárnap.

Next