Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-08 / 19. szám
niség. Annak a szomorú jelenségnek, hogy kevés a hivatását szerető pedagógus, mélyebb indító oka van. Igaz, amit a történelmi materializmus tanít: minden nemzetnek olyan a kultúrája, amilyen a gazdasági állapota. Ha a magyar pedagógus gyűléseken, sajtóban fölemeli panaszos szavát, a panasz nem az oktatási viszonyokkal való elégedetlenségből, de saját anyagi nyomorúságának érzetéből ered. 3. Reformokat kell csinálni az iskolaszervezet terén. A gyenge tehetségűeket külön iskolában kell oktatni. A 14—15 éves kortól kezdve, az állandó objektív érdeklődés fejlődésével, midőn a lélek hajlamai egyéni irányba terelik már az ifjú érdeklődését, nem szabad ezt az érdeklődést kiölni az által, hogy a képzést sablonos formák közé szorítjuk. Minden lehetséges volna az úgynevezett furcationalis, ágazatos rendszer mellett. Áttekintve Európa iskolaszervezeteit, szerző arra a végső következtetésre jut, hogy a furcatiós rendszeré a jövő. * * * Szocziális levelek. Irta Gaal Mózes. Néptanítók (Népnevelők) Könyvtára. Ára 1 korona. A modern pedagógiának egyik legnagyobb feladata a szocziális gondolkozás által fölvetett új pedagógiai kérdések megoldása. Ez annál nehezebb, minthogy Fournier-vel a szélsőséges szoczialisztikus, és kivált Nietzschével a túlzó individualisztikus felfogás hívei mereven szembenállanak egymással. Nem állítjuk határozottan szembe Herbartot Natorpnak közösségen alapuló felfogásával. De Herbart hívei közül sokan, különösen Zillerék, mereven elzárkóznak Natorp, Bergemann és társaiknak pedagógiai gondolatától, hogy t. i. a közösség elvét tegyük a pedagógia alapelvévé. Gaal Mózes budapesti gimnáziumi igazgató, az ismert ifjúsági író, értékes tanulmányával ebbe a forrongó kérdésbe világít bele. A falusi életből vett képekben mutatja meg a lánczolatot, mely a néptanító munkája és az egyetemes nagy munka között van. A nép többi vezetőjének, a lelkésznek, meg a jegyzőnek is megmutatja az egész falut. Együtt keresi, kutatja velük a nép lelkét. A Gaal lelkében született tanító, lelkész és jegyző, a tanult emberek, az egyszerű nép nevelésében az individualisztikus és szoczialisztikus szempontot, meg az egyén érdekét s a faj- és a hazaszeretet szépen egyeztetik össze. Ha megismerjük Gaal néptanítóját az iskolában, vele együtt látogatjuk tanítványait, részt veszünk kirándulásaikban, megfigyeljük a gazdákkal való érintkezését és meghallgatjuk tanácsait, látjuk, hogy megtalálta a helyes utat. Megmutatta az igazi szocziálpedagógiát. A nagy szocziális kérdéseket egy tanítóhoz írt 19 levélben és a tanult emberhez (lelkészhez, jegyzőhöz) írt 8 levélben fejtegeti. Eszméje mindenütt az, hogy amikor az egyén képességeinek kifejlesztésén dolgozunk, munkánk a jövő életre, a jövő társadalom számára való előkészítő munkálkodás is legyen. Ne csak az egyént nézzük, hanem az egyén tehetségeit kifejlesztvén, úgy intézzük dolgunkat, hogy az egyén érdeke a faj és haza czéljába szépen beleilleszkedjék. Az egyén érezze, hogy ő egy, a családnál, a falunál is nagyobb közösségnek , a magyar hazának is tagja. BELFÖLD. Kováts Alajos: Az ifjúsági egyesületek. — Válaszul dr. Ravasz Lászlónak. — Az erdélyi egyházkerület hivatalos lapja f. évi 17-ik számában közli dr. Ravasz László kolozsvári theol. tanárnak az ifjúsági egyesületekre vonatkozó „referádáját", amelyet ő a kolozsvári egyházmegyéhez, bizonyára hivatalos megbízás folytán adott be, abból az alkalomból, hogy a konvent a ref. tanítók országos egyesületének felterjesztésére az egyházkerületeket felhívta ezen fontos egyházépítő munkával való beható foglalkozásra. Ezt a beadványt, bár a polémia nem kenyerem, bizonyos okoknál fogva sem tartalmánál, sem hangjánál fogva nem hagyhatom szó nélkül. A beadvány első felében az előadó meggyőző erővel mutat reá az ifjúság körében teljesítendő pásztori munka fontosságára, kifejtvén, hogy az ép oly fontos része az egyházi szolgálat munkájának, mint akár az igehirdetői, tanítói vagy kormányzói és sürgeti, hogy ennek végzése a lelkipásztorra nézve mondassék ki kötelezőnek, vagyis, hogy ez a lelkészi pragmatikába, mint hivatalos, elmulaszthatlan kötelesség, soroztassék be. Ez eleddig szép és helyes beszéd és ezen, igazán jó munkának minden barátja és munkája köszönettel tartoznék dr. R. L.-nak, ha beadványának második felében mindeme nemes buzgalom felöltője alól nem lógna ki valami, a mellyel ő jónak, ildomosnak látta egy nagyot rúgni azon az intézményen és ennek azon képviselőin, amely és akik az elmondandó okoknál fogva, legalább is bizonyos kíméletet várhattak volna a praktika theole tudós és lelkes új tanárától. • A midőn ugyanis a jó ügyhöz méltó buzgósággal száll síkra az ifjak körében végzendő munka s az ifjúsági egyesületek felállításának szükségessége mellett, egy nagy veszedelemre hívja fel a kolozsvári egyházmegye figyelmét. Micsoda nagy veszedelem az, amely az ifjak gondozásának munkáját fenyegeti? Melyek azok a rettenetes bajok, amelyek e kényes és bizony, legalábbis kezdetben nem nagy eredményekkel kecsegtető pásztori szolgálatot olyanná tehetik, amely felett nem egyszer hangzik el majd a panaszos sóhaj : hiába fáradtam, hasztalan költöttem erőmet?! Azt vélnéd nyájas olvasó, hogy a hitetlenség, a társadalmi környezet, az „idők szelleme" veszedelmeit sorolta fel a buzgó ifjúságmentő! Oh, nem ezekre mutatott ő rá, hiszen szerinte ezeknél százszorta veszedelmesebb dolog az az egyháztársadalmi intézmény, amely a földkerekség minden részében, nagyobb és kisebb városokban, falvakban az ifjak százezreinek nyújtott már eddig is igaz keresztyéni örömet, szórakozást, oltalmat, enyhhelyet. Igen, az úgynevezett párisi alapon álló ifjúsági egyesületek intézménye ellen száll síkra R. L. Mi adott neki erre alkalmat, és miért, honnan e haragos támadás?