Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-22 / 21. szám

keresnünk, ki ismerős Tokajjal, a ki 1566-ban vagy itt, vagy legalább is Tokaj vidékén, a Tisza mentén tar­tózkodik és a ki Szegedi nevet visel. Ez más nem lehe­tett, mint a mi Szegedi Gergelyünk. Az ének első felében szerzőnk epikai részletesség­gel sorolja fel a kegyetlenségeket, mellyel a tatárok lakosokra törtek, őket pusztították, rabul ejtették, „cs­a­tárral hajdogálták". Kegyetlenségöknek nincsen száma, ezeknek borzalmát sötét vonásokkal ecseteli. Csak pár versszak álljon itt mutatványul belőle. Éktelenségeket beszélni nem merjük, Mert soha hirrel is azelőtt nem hallottuk, Hogy mind az ég, az föld rájok nem szakad, Azt mindnyájan csodáljuk. Meg nem keserednek a kisded gyermeken, Kettővel őket ültetik az nyeregben, Az ártatlanoknak csak sírni sem hagynak, Fejek összeverésén. Étekkel, itókkal ők semmit sem gondolnak, Hideggel hálásokon egy szálat nem bánkódnak, Mint az férget után széjjel hajigálni Szegényeket nem szánják. Nehézkes asszonyok, kik közöttük szülnek vala, Gyermek lábát fogván az Tiszába vetik vala, Kőszívnek mondhatjuk, kinek szive rajta Nem keseredik vala. Szerzőnk Isten büntető kezére bízza a boszúállást, mely hite szerint el is fog következni, hiszen tétlenül nem nézhet ennyi fajtalanságot és kegyetlenséget. Holo­fernes is bűnhődött irgalmatlanul a zsidókon ejtett vér­ontásért, „asszonyember" által lett bukása. Nabugodo­nozor megszégyenült; a Pharao népével együtt pusztult el a tenger hullámai között, mikor a zsidóság üldözésére indult. Senacherib megszégyenült Jeruzsálem falai alatt, azt be nem veheté, bár hatalmas volt serege. Végül azzal a gondolattal nyugtat meg, hogy Isten országát szenvedések, megpróbáltatások nélkül meg nem lehet nyerni, hiszen a lelki élet terén is megpróbáltatás és küzdés a sorsa emberi létünknek. Az énekeskönyv nyomán kimutathatjuk azt is, hogy az istentisztelet mely pontján énekelték az énekeket a gyülekezetben. „Prédikáczió után való énekek" közzé van sorozva az első hat hazafias ének. Az igehirdető ajakán felcsendült honfiúi keserűségnek voltak tehát méltó refrai­jei. Szentegyházbeli dicséret volt a 67. sor­számú, és közönséges dicséretszámba ment a tatárdúlás­ról szóló ének. Az első hatnak helyét az istentiszteletben tehát pontosan meghatározza a felírás. Kevésbbé mond­hatunk biztosat Szegedi két énekéről. Vagy a hívők gyülekezésekor a lelki áhítatot előkészítő, vagy az isten­tisztelet végeztével berekesztő énekül zengette e zsolozs­mákat a gyülekezet. De bármely pontján énekelte is, bizonyára nem tévesztették el azok soha lélekemelő, hazafias hatásukat. Boldog idő, melynek áhítata szinte ismeretlen a mai kor gyermeke előtt. Boldog nemzedék, mely a vallás vigasztaló erején megnyugodva tudta imádni, áhítattal dicsérni Istenét s a nemzetet ért nagy csapások közben erősítgette hon­szerelmét és vallásos érzését. Ez egyszerű, csiszolatlan költői termékek vizsgá­lata ma is felemelő, nemzeti multunkra visszatekintve, meg épen tanulságos ! „Többet, gyakrabban kellene velük foglalkoznunk. A felekezetek egyháztörténete, a hazai általános és műveltségtörténet, a nyelv és irodalom­történet egyaránt hasznot húzna belőle. Nagyobb érdek­lődés még több lappangó kincset hozhatna napfényre." (Szilády Áron tanulmánya az énekeskönyv végén.) BELFÖLD. (Folytatás.) Barla Jenő. : < Az ország 1908. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. Mielőtt a statisztikai adatok közlésére térnénk, még egy dologról kell megemlékeznünk. Az ev. egyetemes nagygyűlés által kiadott Utasítás 18. pontjában következő rendelkezés foglaltatik : „A jelen utasítás nem vonatkozik azokra a vegyesházasságokra, melyet az ág. h. ev.-ok a ref.-okkal kötnek. Az ily há­zasságkötéseknél óvakodjanak a lelkészek híveik bármi­nemű befolyásolásától és tartsák szem előtt azt, hogy mindkét protestáns egyház főérdeke az, hogy ezen két egyház hívei között a testvéri egyetértés semmi által meg ne zavartassék." E rendelkezés fölött bizonyára még sok szó fog esni a gyakorlati életben. Nem tudom: benne van-e a hasonló intézkedés a református egyház utasításában ? ! Egyházunk veszteségeinek ellensúlyozásáról elmélkedve, én vetettem föl azt a kérdést e Lapban : nem lehetne-e ez ügyben hasonlóképen intézkedni, hogy mint a róm. kath. és gör. kath.-ok, ép úgy az ev. és ref.-ok között ki volna zárva a reverzális kötés ? Ha a két egyház erre illetékes fóruma azt helyesnek és czélszerűnek találja, kimondhatja; ámde közigazgatási utasításokkal ily fon­tos kérdést megoldani nem lehet. Az utasítás e tekin­tetben szentelt víz, mely se nem árt, se nem használ. Korlátozhatja a lelkészek buzgóságát, de nem szüntet­heti meg az egyes felek természetes jogait, melyet erre vonatkozólag az országos törvény biztosít nekik. Ha a két egyház zsinata mondja ki, s az országos törvény, mint a róm. kath. és gör. kat. között, a viszonyt bizto­sítja, akkor egészen más, de így valóban szentelt víz, melynek a gyakorlati életben vajmi kevés értéke lehet, sőt a fennálló országos törvénnyel szemben, sok kelle­metlen esetre szolgálhat okul. — Nagy kérdés: váljon az országos törvénnyel biztosított jogról, szabadságról ! A püspöki és főgondnoki kar javaslatában és dunántúli kerületnek annak alapján már megállapított szabályzatában bizony nincs benne. Szerk.

Next