Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
Az istentiszteletnek, szerintünk, egy nagy hiánya van és ez a Szentírás nyilvános olvasása. A szent beszéd, amennyire mi megítélhetjük, nagy szónoklat. A magyar papok buzgósággal és igen szépen beszélnek. Beszédüket szabadon, jegyzetek nélkül mondják el és a közönség figyelemmel kíséri. De, amint értesültünk, a régi időben a szent beszédek gyakran nemzeti és politikai szónoklatok voltak, igen kevés evangéliumi tartalommal, Jézusnak és a Szentírásnak nagyon csekély említésével. A magyar egyháznak nemes történelme van, de az egyház nem élhet csak múltjából és örömmel láttuk egy újabb irány kezdetét. Okunk van hinni, hogy a magyar templomokban ezentúl elevenebb evangéliumi szellemben fognak prédikálni. (Folyt. köv.) Ford. Kolosváry Lajosné. MISSZIÓÜGY. A M. Ev. Ker. Diákszövetség konferencziája. Budapesten febr. 2—4. Harmadízben hívta egybe ezúttal a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség az ország főiskoláinak diákságát s egyúttal a prot. felső osztályú középiskolai ifjúságot is „téli konferencziára" a fővárosba. A gyűlés külső lefolyásáról szólva, megállapíthatjuk, hogy minden tekintetben felülmúlta az eddigieket — télieket és nyáriakat egyaránt. A képviselt főiskolai helyek száma — Budapesttől eltekintve — 7 volt. Körülbelül 60 diák gyűlt egybe Kolozsvárról, Debreczenből, Sárospatakról, Eperjesről, Pozsonyból, Sopronból és Pápáról. Nagyon örvendetes számban küldték el a tanítóképzők és gimnáziumok is követeiket. Ott volt Nagyenyed (10 diákkal!), Kisújszállás, Hajdúböszörmény, Mezőtúr, Kecskemét, Nagykőrös, Felsőlövő és Selmeczbánya képviseletében 28 résztvevő. A fővárosi diákság résztvétele is kielégítő haladást mutat a múlthoz képest. Az első gyűléseken a vidéki résztvevőkkel együtt 180-on felül volt a hallgatóság száma. Sajnos, ez a szám a következő napokban tetemesen csökkent, — főként mivel egyetemi előadások és egyéb rendes kötelességeik sokaknak lehetetlenné tették a gyűlések folytonos látogatását. De meg kell itt is említenünk, a konferenczia utolsó estéjén (vasárnap) tartott nyilvános diákgyűlést. A múlt évi konferencziával kapcsolatban „monstre "-gyűlésnek tervezett összejövetelen a szétosztott meghívók ezreire is csak 2, mondd két új ember jelent meg. Most a ref. főgimnázium dísztermét betöltő dikközönségen végigtekintve, magunk előtt láttuk annak bizonyítékát, hogy a keresztyén diákmozgalom szava elhangzik már valamennyire Budapest egyetemi ifjúságához. A programmon levő előadás után („Alkalmas-e a vallás szocziális feladatok megoldására?") megindult felszólalás-sorozatban pedig kifejezésre jutottak mindazok az áramlatok, melyek most oly zajossá teszik egyetemeink berkeit. Ez volt az első alkalom (régóta vártuk), hogy az ellenvéleményen levő diákság is megjelenésével és nyílt vitakísérlettel bizonyságát szolgáltassa annak, hogy rövid időn belül a diákélet legszámottevőbb tényezői közé fogja mindenki sorolni a keresztyén diákmozgalmat. A gyűlések színhelye az Evangélikus Egyetemes Egyház üllői úti barátságos, mégis ünnepélyes imaterme volt, míg szállást a ref. theol. akadémia és gimnázium tantermei nyújtottak a vidékről érkezetteknek. Ha már most a gyűlés belső oldalára fordítva figyelmünket, össze akarjuk foglalni tartalmát és jelentőségét — a mult nyári gyűlésből (Eperjesen jún. 28—júl. 5.) kell kiindulnunk. Akkor a Diákszövetség története első négy esztendejének határán állva, a következő négy évi munkája czéljául ennek a jelszónak a valóraváltását tűzte ki: „A magyar diákság evangélizálása ebben a diáknemzedékben". Előrelátható volt, hogy bármily gazdag erősítést nyújtott is az eperjesi gyűlés, az új négyéves korszak legelején nem ér el a munka azonnal olyan lendületet, hogy a négy év leforgása alatt csakugyan kiterjeszthesse hatását az egész magyar diákságra (mert ezt jelentette a jelszó). Az új tanév első hónapjai alatt nyilvánvalóvá lett, hogy e jelszóval nagyobb feladatot vállalt a Diákszövetség, mint ahogy tán gondolta, vagy megértette. Sokan érezték a szükségét annak, hogy a jelszó lelkesült kimondása után most már öntudatosabban is szemébenézzenek annak, hogy mit követel tőlük ez az elvállalt feladat s milyen erőkkel kell felruházkodniuk, ha számot tartanak a sikerre. Ha követelései beválthatatlanok, ha a hozzá szükséges erők forrásai el vannak zárva előlünk, akkor jobb még idejekorán visszavonni a merész jelszót. De — amennyire megfigyelhettük a közhangulatot — úgy láttuk, hogy a mozgalom egyetlen munkásának sem jutott eszébe távolról sem ez az eshetőség. Mindenki, aki eddig is benne állott a mozgalomban, megerősödött abban a meggyőződésben, mely oly elemi erővel uralkodott az eperjesi konferenczia a zárógyűlésén, hogy „hoc Deus vult". A konferenczia egyik eredménye az, hogy a jelszóban foglalt feladat súlya alatt ezután kénytelenek vagyunk becsületesebben bízni Jézus szavainak az igazságában : „Mindenek lehetségesek a hívőknek". Mint ahogy az edinburghi magyar diákkolónia üzenete írta a konferencziának: „Tudjátok-e, hogy a mint a ti hitetek eléri a mustármag nagyságát, az agnoszticzizmus és materializmus egész előttetek fekvő hegyét a tengerbe boríthatjátok egy szempillantás alatt!" A konferenczia második eredménye, mely nem kevésbbé bizonyos azért, mert majd csak ezután fog kitűnni — az volt, hogy sok olyan résztvevőt, ki eddig kívül állott a mozgalmon, megragadott az, ami e jelszó mögött van. Abban a tudatban térhettek vissza diáktársaik közé — és nagyon meglepő volna, ha másokban is nem ébresztenék fel ugyanazt a tudatot, — hogy Isten a magyar diákságot, mielőtt az még tovább elfordulna