Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

Ötvennyolczadik évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és IX., Ráday-utcza kiadóhivatal 28., a­hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KÁLVIN-SZÖVETSÉG 1-sö szám. PROTESTÁNS Budapest, 1015. január 3. IESISKOLAI LAP Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvin szövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Új esztendő. Marjay Károly. — Vezérczikk: Boldogabb új évet. p~. — Krónika: Elis­merés — Intés. — Tárcza : Két legény. Muraközy Gyula: Brü­ini levél. Sebestyén Jenő. — Külföld : Franczia­ország. Dr. T. I. Németország (p.) — A mi ügyünk. — Irodalom: Néhány jó új könyv. Montanus. — Egyház. — Egyesület. — Gyászrovat. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Új esztendő. „. . . Fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy be­kössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és megkötözöttek­nek megoldást. Hogy hirdes­sem az Úr jókedvének eszten­dejét és . . . megvigasztaljak minden gyászolót." (Ésa. 61: l, 2. o.) Először Esaiás ajkán csendült meg e szó, mint proféczia. Sötétségben ült a nép. A babilóniai fogság­megérdemelt szenvedéseiben gyötrődött, bánkódott. Mint a virrasztó a napkeltét, várták az örömmondást, a sok összetört szívnek bekötözését, a szabadulást, az Úr bú­sulásának elmúlását. Mikor jön már a várva várt hajnal ? Hajh, azok a fűzfákra függesztett hegedűk zokogás helyett hogy tudnának nevetni, Sión leányai Salamon udvarában úgy nem kaczagtak. Mindenki az új esztendő érkezését leste. Ebben a népben már csak a jövendő megragyogtatása tartotta a lelket. Ezt cselekedte Ésaiás is. Oh, az az új esztendő többet ígért a fogságból való hazatérésnél. „Lesz még dicsőbb jövőnk nekünk" — kiáltották, mert az az új esztendő az Úr jókedvének esztendeje lesz. Az a jövendő elhomályosítja ragyogásá­val a multat, mert abban a megígért Szabadító eljövend... Másodszor e szó a názáreti kis zsinagógában csen­dült meg ámuló és megbotránkozó zsidók hallatára. A bot­ránkozás oka ez a kis hozzátétel volt: „Ma teljesedett be ez az Írás ..." Ott volt a legfelségesebb hajnal­hasadás, a szegények örömmondója, a foglyok szabadu­lását hirdető, a megkötözöttek hűséges megoldozója. Az Úr jókedvének esztendejében felvirradt az első nap . . . És . . . a mit a nép várt évszázadokon át: nem telje­sedett be . . . A szegények közül kevesen hallották meg az Evangéliumot, a szivek bekötözés nélkül maradtak, a foglyok rabságban haltak meg, a megkötözötteket halálra szorította a bűn és nyomorúság kötele, a gyá­szolók könnyeit vigasztalás nem szárította fel. Nem . . . mert a nép nem értette meg a Felkent szavát. Azt hitte, hogy a dicsőséges, boldog, új esztendő elkészítéséhez neki, mint népnek, semmivel sem kell hozzájárulnia, az csak az Úr dolga. Nem . . . mert nem tudta, hogy nem az idő újul meg, hanem az ember! Hiába mondta néki: új esztendőt vársz? Újulj meg magad, te ember, cseréld ki a szívedet új szívvel, lelkedet új lélekkel, az lesz az Úrnak kedvelt esztendeje. Voltak, a­kiknek számára valóra vált a proféczia. A nép pedig ma is várja . . . Ma újra megcsendül a régi szó. Jaj, kinek lehet rá szüksége? Nekünk. Új esztendőt várunk, kérünk. Itthon vagyunk sokan. Mégis mintha sötétségben ülnénk. A barna éjfélnél feketébb búbánat felhője üli meg az eget, a lelkünket. Többet szenvedünk, mint a fogságban ülő nép. Véreink közül hányan, de hányan kínos fogság­ban nyögnek. Ki tudná megolvasni a megtört szívek számát? Mentől többen vannak, annál jobban lesik, várják a Be­kötözőt. Mindnyájan megszegényedtünk, mindnyájunknak szüksége van az örömmondásra, az Evangéliumra. Kinek volna most kedve nevetni ? A mi hegedűink is új esz­tendőt várnak, a­mikor nem fáj nevetve is a szív ! Nem kell mondanunk: „öltözzetek gyászba, (magyar) Sion leányai!" Ki ragyogtatja meg előttünk a mi népünk jövendőjét? Csak az merészelje, a ki annak valóravál­tásában az oroszlánrészt vállalja, mert a földi felken­tekkel már beteltünk. A mi gyászolóink is Vigasztalóra várnak. Remegünk az Úr jókedvének esztendejéért. El­jön-e a mi Szabadítónk, a­kinek mindez ez a sok, sok ígéret valóságként jár a lába nyomába ? Szeretnénk, ha ez esztendővel kezdődne a múltat elhomályosító dicső jövő! Jaj, valahogyan a zsidó nép hibájába ne essünk újra, mert a múltban beleestünk. Azt hittük, elégséges az időnek, a körülöttünk levő világnak megújulnia, de mi, a szívünk, a bensőnk maradhat a régi. Most ezt nyögjük. Az esztendő újul. Jaj, ha még most, ebben a

Next