Protestáns Szemle, 1899

I. Értekezések és tanulmányok - Szegedi Gergely és énekeskönyve. Barla Jenő

hanem Kálmáncselii hatása külföldi útja előtt s a genfi tar­tózkodás. Az 1557. év nyarán Wittenbergből hazajöttekor Eper­jesen, majd Kassán prédikál, amoda a gyülekezet hívta meg, emide a városi tanács. Polyánkai Mihály, eperjesi lutheránus lelkész ez év aug. 12-én ír ez ügyben Szentkirályi Antal kassai lelkésznek. „Szegedinek Kassára történt meghívását törvénytelennek mondja, a mennyiben az csak a városi tanácstól származott s inti paptársát, hogy őrizkedni kell az olyanoktól, a kik ilyen úton mennek az egyházba s ott veszedelmes sza­kadás előidézőivé válnak. Neki kifogásai vannak Szegedinek eperjesi beszédei ellen s meg is mondta azokat neki s az, ezekre az észrevételekre épen most levélben válaszolt. Külö­nösen az úrvacsora felől kifejtett értelmét hibáztatta". 1 Kassai prédikátorsága azonban csak rövid időre ; négy-öt hónapra terjedt. 1557. aug. 12-én — a Polyánkai levelével egy napon — a kassai tanácsnak Kálmáncsehi Sánta Mártonhoz irott levelében az foglaltatik Szegediről, hogy Kassán a lakos­ság szívesen marasztja lelkipásztorául, a nép örömmel siet hallgatására, az égig magasztalják prédikáczióját, beszédét nem emberi, hanem isteni szózatnak mondják, azért kérve­kérik Kálmáncsehit, adná beleegyezését Kassán maradásához, mert Szegedi úgy nyilatkozik, hogy az ő beleegyezése nélkül, minthogy iránta örök hálára van kötelezve, nem foglalja el a papságot. Mi volt e levélre Kálmáncselii válasza'?.,, isme­retlen. Az események időközben más fordulatot vesznek. Kálmáncsehi 1557. deczemberében elhal. Halála után, decz. 21-én, a debreczeniek tudatják a kassaiakkal, hogy Szegedit várva-várják, iskolájok vezetését reá bizzák s már elébb az elbetegesedett Márton doktor utódjának kiszemelték. Tör­téneti tény, hogy a debreczeni papságban utóda lett Kálmán­csehinek.' Méliusz Péter a következő évben (1558) foglalja el a debreczeni papságot. íme közös munkatéren találjuk a refor­máczió két kiváló bajnokát; együttesen egymást megértve,. 1 Szilády Á. I. m. III. 1.

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék