Protestáns Szemle, 1909

II. Tárcza - Darwin és a darwinisták. Osváth Kálmán

spontán ősnemzés menthetetlenül veszve van. A mechanikus és k­émiai erők semmi körülmények között sem elegendők élő­lény létrehozására". (Reinke 315 p.) Hackeltnek az a vállal­kozása tehát, hogy az életet szervetlen koszénből vezesse le, nem egyéb, mint a tapasztalatnak ellenmondó állítás. Hackel továbbá azt vitatja : Ebből a kezdetleges életből alakult volna aztán, amint Darwin kimutatja, szellemi erők közreműködése nélkül, átöröklés, alkalmazkodás s a létért való küzdelem révén, a növények és állatok szerves világa. A létért való küzdelemben ugyanis mindenkor azoknak a fa­jknak és egyedeknek lett volna legtöbb kilátásuk arra, hogy a többieket túléljék, amelyek legjobban tudtak élet­feltételeikhez alkalmazkodni. Ezeknek, a többieket túlélt, erő­sebb és nagyobb alkalmazkodó képességre szert tett fajokn­ak aztán meglett volna az a képességök, hogy szerzett előnyeiket utódaikra ráhagyhatták. Ilyenformán a legderekabbak fönn­maradása révén lenne megfejte­ndő a mai fajok előállása. Vegyük csak tüzetesebben szemügyre a fejlődés ható erejét. Elsőben is az alkalmazkodási képességet. Tagadhatatlan, hogy a szerves világban kiváló szerepet át­szik az alkalmaz­kodási képesség, így a jég honában az állatok vastag prém­mel vannak fedve Mások, melyek a föld alatt élnek, lassan­kint elvesztik a látásukat. A sokat használt szervek hatalmasan kifejlődnek, a nem használtak elcsenevésznek. Megdönthetet­lenül igaz tehát, hogy a külső életkörülmények hatással vannak egyes szervek kifejlődésére. De az alkalmazkodási képesség nem korlátlan. Igazolja ezt az állatok és növények számos kipusztult faja. Ha valamely fajnak nincsenek meg a szükséges létföltételei, elvégre is ki kell vesznie Úgy van. Az alkalmazkodási képesség egyáltalán nem szerezhető meg alkalmazkodás útján, mert hiszen minden alkalmazkodásnak a föltétele. A szerves élet hozománya s vele együtt jött létre. Fölmerül hát az a kérdés: honnan vették a szervezetek ezt a csodálatos alkalmazkodást? Íme a világrejtély! Hát az átörökléssel hányadán vagyunk ? Ezt is föltalál­hatjuk igen nagy kiterjedésben. Látjuk, hogy az ivadékok szüleikhez hasonlítanak, faj fajra üt. A makkból újra csak tölgy lesz mindig, a verébtojásból megint veréb. Az átöröklés tehát elsősorban is a létező fajok állandóságát igazolja. Ha a makkból bizonyos ráhatásra csak egyszer is pálmához ha­sonló növény sarjadna, úgy előbb-utóbb nem lehetnének ha­tározott fajok, csakis holmi keverékek. Előfordul, igaz, hogy egyes élő­lények örökül hagynak bizonyos előnyöket is (gondoljunk csak a lótenyésztésre), de ezen a réven, amennyire

Next