Protestáns Szemle, 1911

I. Cikkek - A püspöki hivatal a tiszáninneni ref. egyházkerületben. Böngésző

dül tőle függő hatósági közegek, országgyűlésektől teljességgel nem tartva, rendelkeztek a protestánsok egyházi ügyeiben. Rászo­rultak a lelkészek a hatóságokhoz és nagy urakhoz náluk sok­kal bejáratosabb nemesekre, mint közbenjárókra és pártfogókra. Ennélfogva és ettől kezdve a még el nem pártolt világiakra egyre fontosabb szerep várt egyházuk életében. Befolyásukat, buzgalmukat hova­tovább mind gyakrabban vette igénybe a kormányzást addig kizárólag saját kezében tartó lelkészi kar. És maguk is igyekeztek folyvást tágasabb tért foglalni el. Miután már 1712 tájától egyetemes főgondnoki minőségben állott közülük az egyház élén a nagynevű Ráday Pál, az ő 1733-ban bekövetkezett halála után az 1734. évi bodrogkeresztúri konventen önhatalmúlag rendszeresítették a maguk számára az egyházkerületi főgondnoki és vármegyei segédgondnoki tisztségeket. Minthogy pedig már Rádaynak is terhére volt a tiszán­inneni kerületben egy helyett négy egyénnel levelezgetni, a kerületi főgondnoknak előre láthatólag ugyancsak nem lehe­tett volna ínyére, hogy külön-külön tárgyaljon az espere­sekkel. Erre való tekintettel foglal helyet a bodrogkeresztúri vég­zések sorában az az intézkedés, hogy a tiszáninneni egyház­kerület is válasszon már püspököt. A világiak nagy tekintélyét mutatja, hogy bárha ez alkalommal csupán egy mellékmon­datban rendelkeztek ebben az irányban, mindazáltal a követ­kező év folyamán valósággal be is töltötték az addig követ­kezetesen és állhatatosan perhorreszkált püspöki állást. A legterjedelmesebb és legtekintélyesebb egyházmegyének, a borsod-gömör-kishontinak az esperesét, Szentgyörgyi Sámuel rimaszombati lelkészt tették legelső püspökévé a kerületnek, melynek azóta még Csáji Márton miskolci lelkész, Szalay Sámuel miskolci lelkész, Szathmári Paksi Ábrahám mezőkeresz­tesi lelkész, Úri Filep Gábor sárospataki theológiai tanár, majd sajószentpéteri lelkész, Szathmári Paksi József miskolci lelkész, Apostol Pál miskolci lelkész, Zsarnay Lajos sáros­pataki theológiai tanár, majd miskolci lelkész és Kun Bertalan miskolci lelkész állott az élén, tehát 175 év alatt összesen kilenc püspök. Legtovább, aránytalanul hosszú ideig (44 évig) a nem régen elhúnyt Kun Bertalan viselte ezt a tisztet, tovább az összes eddig élt és munkálkodott magyar protestáns püspökök bármelyikénél. Életkorára ugyan nem érte utol sem Zoványi Györgyöt, sem az idősebbik Patkai Jánost, akik száz éven felüli korban haltak el, de hivatali működésének tartamával

Next