Protestáns Szemle, 1919

I. Cikkek. - Előszó. Dr. Baltazár Dezső

ELŐSZÓ. „Ha valaki nem fogad be titeket és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le", adja Jézus a tanácsot tanítványainak. Ezt a tanácsot fogadta meg a „Protestáns Szemle" is, amikor elköltözött arról a hely­ről, ahol már nem neki világoskodott a világ. Marasz­tották volna a hívek és szentek, de többen voltak jöve­vények, akik nem hallgatták a beszédet, sőt tiltották is azt. A hívek és szentek továbbra is szóltak, amit láttak és hallottak, de írásuk futása útján keresztül feküdt az oroszlán, melyen átal­hathat a lélek és szólás, de a penna nyelét, hegyét — mivelhogy test — az erőszak letörheti. Másik fellegvárba jött a vándor. Ki tudja, meddig foglalhat itt is tanyát. Nem kell-e itt is leverni lábáról a port és menni bujdosni tovább. Az igazságért való háborúság szenvedésének útja ez. Hogy merre és milyen czéllal vezet, tudja minden teremtett lélek. Bárhova hajtják és kergetik, a betlehemi csillag vezérfénye után megy, szorongattatva, de el nem fogatva; kétséges­kedve, de nem esve kétségbe; háborgatva, de el nem hagyatva. Lélek viszi útján és lelket visz. A lelket pedig megölni, sőt megláncolni sem lehet. Ennek a léleknek az erejével menekedtek meg a fegyverek éleitől, dug­ták be az oroszlánok száját és oltották meg a tüzes ke­mence lángját. Vigyázza a viharban, vigyázza a földindulásban az Istent s ha benne észre veszi: oda ül vezetőnek a szél hasító szárnyára; oda áll oszlopnak a kataklizma köze­pébe. Ha pedig — mint történni szokott az üdvtörténet számtalan eseteiben —, halk szellőnek, békességnek, szeretetnek, osztó igazság méltóságának fenségében jön el a rendtartó transcendentális erő, oda áll szolgálni buzgóságának drágakenetes alabástrom szelencéjével és átdicsőült lelkesedése önfeledt áldozatát fejére tölti annak, aki nem rontja meg a töredezett nádszálat és a pislogó gyertyalángot nem oltja meg. Protestáns Szemle XXXI.

Next